RockStation

Sons of Apollo – március 25-én a Barba Negra színpadán a supergroup!

2020. február 29. - sunthatneversets

sons-of-apollo_20191110.jpg

A Sons of Apollo 2017-es megalakulása óta kétségkívül színesíti a zenei szférát. A zenekar első lemeze, a Psychotic Symphony az év egyik legkiemelkedőbb alkotása volt, amiben a tagok tehetsége egyértelműen megmutatkozott. A Mike Portnoy dobosból, Derek Sherinian billentyűsből, Jeff Scott Soto énekesből, Ron ’Bumblefoot’ Thal gitáros-vokalistából és Billy Sheehan basszusgitárosból álló csapat március 25-én a második lemezével, az MMXX-szel érkezik Budapestre, a Barba Negra Music Club színpadára, ahol a brazil Noturnall fellépése után játszanak.

Tovább

Obscura | God Dethroned | Thulcandra | Fractal Universe @ Dürer Kert, 2020.02.23.

dsc_6100-scaled.jpg

Vasárnapi koncertekre valahogy mindig olyan nyögvenyelősen indul el az ember – vagy másnapos, vagy már előre komor a hétfői korán kelés és munka miatt, de többnyire mind a kettő. Még talán egy hétköznapi buli is jobban tud esni, attól függetlenül, hogy reggel ugyanúgy munkába kell menni, hisz egy jó zaj kizökkent a mókuskerékből. De igazából kit érdekel ez a pesszimista gondolatfejtés, ha a God Dethroned játszik aznap este? Hoppá, kibújt a szög a zsákból, bevallom én miattuk mentem - mondhatni kötelező volt számomra ez a buli, még akkor is, ha a főzenekar nem volt kedvencem, vagy az Alcest csábított az A38-ra.

Tovább

Corey Taylor a Magneoton Spotlightban

0slipknot2020_34_eredmeny.jpgA zenei cégcsoport saját gyártású sorozata a Magneoton Spotlight szombatonként 10:00 órától látható a Magneoton YouTube csatornáján. Mivel a Slipknot is a kiadóhoz tartozik, így adta magát, hogy a február elején Budapesten járt zenekar énekesével Corey Taylorral is beszélgessenek egy kicsit, akár könnyedebb témákról is. 

Tovább

Áprilisban jön Glenn Danzig Elvis-lemeze

danzig_2017.jpgEgy tizennégy dalos, csakis Elvis Presley-dalokat, illetve azok Danzigosított, stílusosan Evil Elvisesített verzióit tartalmazó anyaggal jelentkezik Glenn Danzig. A nyáron a Fezenen fellépő legenda nemes egyszerűséggel Danzig Sings Elvis címen teszi majd elérhetővé az albumot, melyhez dallistát is tudunk már mutatni.

Tovább

Mi a rák az a Metallica? - Mélytengeri állatot neveztek el a thrash metal zenekarról

macrostylis_metallicola.jpgA Metallica nevét kapta egy újonnan felfedezett rákfaj. A macrostylis metallicola egy Csendes-óceánban élő kukacformájú kis jószág, mely körülbelül négy kilométer mélyen tengeti a mindennapjait. A mintegy 6,5 milliméteres állatkát a belgiumi Ghent University két tudósa, Dr. Torben Riehl és Dr. Bart De Smet fedezte fel.

Tovább

Lordi @ Barba Negra, 2020.02.16.

Az ágyu bedöglött, a szívműtét sikerült

lordi_bp_2020_1.jpg

Ha Lordi hangversenynek indulunk neki, garantált, hogy pompásan fogunk szórakozni. Épp ezért lelkes szökellésekkel trappoltam a Barba Negra irányába, magammal vonszolva Okosabbik Felem, aki számos esetben az általam kedvelt művészeti alkotásokat (legyen az zene, vagy film), egy tömör, ám lenéző “óvoda” jelzővel szokta illetni. Értelemszerűen a legkevésbé sem zavartatva iparkodtam tovább, hogy a szörny-metal ismételten elbájoljon. 

Tovább

Riverside: megújult műsorral tér vissza a lengyel progresszív zenekar

riverside_2020_red.jpg

Novemberben egy különleges kiadásban is megjelent a Riverside nagy sikerű előző lemeze, a Wasteland. A duplalemezes új változathoz egy bónusz DVD kapcsolódik, amelyen a dalok 24 bites sztereó ill. 4.1-es Surround hangzással rendelkező változatai, és három videóklip is szerepel majd, továbbá öt eddig ki nem adott akusztikus dalt is beszerezhetünk az új kiadással. 

Tovább

Jól kaszálnak a nagy kiadók a streaming bizniszből

0queen2017_09_eredmeny.jpgHabár a zenekarok és előadók vajmi keveset látnak belőle, azért a nagy kiadóknak igencsak megéri a streaming szolgáltatás. A lemezpiac átalakulását követően feltört szolgáltatók felületein már lényegében minden jelentős formáció dalait el lehet csípni, a fizetős felhasználók pénze, annak egy része pedig természetesen elosztásra kerül az illetékesek között hallgatások alapján.

Tovább

Stúdióban a Mr. Bungle!

mr-bungle-scott-ian-dave-lombardo.jpgHoppiri-hoppácska! Beindult a szekér, stúdiózik a Mr. Bungle! Az elmúlt hetekben pár koncertet adott, Scott Iannel és Dave Lombardoval kiegészült felállású csapat olyannyira élvezte a bulit, hogy új dalt, dalokat is készítettek, ezt pedig éppen rögzítik is! Természetesen azt nem tudni még, hogy egy, vagy több tételről van szó, ahogy azt sem, mikor lesz majd hallható, de mi izgatottan várjuk!

Tovább

Rogyásig pakolt ritkaság-válogatással készül a Metal Church

metalchurchbandoct2018new_638.jpgA Metal Church egy masszív ritkasággyűjteménnyel lepi majd meg a rajongóit. A metalcsapat From The Vault címmel pakolja majd be az arcunkba a csomagot, melyen négy új nóta mellett tizennégy B-oldalas dal, feldolgozás, élő felvétel, illetve a limitált, képregénnyel turbózott kiadásokon bónuszként megjelent finomság kap majd helyet. A korongról az egyik frissen felvett szösszenetet, a Dead On The Vinet már bemutatta a csapat, tessék mazsolázni! A teljes csomag április 10-én érkezik.

Tovább

Közösen zenél majd a Bon Jovi és Harry herceg

bon_jovi_2016_3.jpgVan, hogy furcsa párosok állnak össze a zenei életben, de Jon Bon Jovi és Harry herceg együtt tolják a muzsikát, talán szinte minden eddigi csillagállást felülmúl. A veterán rocker és a tróntól visszalépett kékvérű a zenekar tavaly kiadott dalának, az Unbrokennek a felvételén fog majd össze, melyről Bon Jovi árult el pár szót egy reggeli műsorban.

Tovább

A Season Of Misthez igazolt a The Devil's Trade

tdt-picture-01-volume_of_voids.jpgÚjabb magyar előadó szerződött le a francia kiadóval, a Season Of Misttel. A Makó Dávid által fémjelzett The Devil's Trade így kiadótársa lett a Thy Catafalque-nak, a következő nagylemeze, a The Call Of The Iron Peak már természetesen itt fog megjelenni, amit egy áprilisi Európa-turnén fog bemutatni. A budapesti állomás április 11-én lesz az Instantban a Darkher és a Forndom társaságában.

Tovább

Mondo Generator - Fuck It (Heavy Psych Sounds Records, 2020)

Sallang- és tétmentes stoner kábulat és punkos őrület

mondogenerator-fuckit.jpg

8 év után ismét van Mondo Generator lemez. Persze Nick Oliveri (ex-Kyuss, Dwarves, ex-QOTSA) azalatt sem tétlenkedett, de mindig jó a balhés basszert hallani. A felállás a szokásos, néhány betépett haver, pár rekesz sör, egy kis mocskos punk/stoner rock, ez belépő a mennyországba, és az elvonóra. Ezek az arcok valószínűleg mindkettőről tudnának mesélni, míg a lemezcím mindannyiunk ar's poeticája lehetne. A Fuck It egy laza utazás a kockásinges stoner favágó romantika helyett a poros kaliforniai generátorpartik világába.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum