RockStation

Kilépett a Darkest Hour gitárosa, Michael Carrigan

2020. július 29. - theshattered

darkest_hour_2018.jpgEgyelőre nem részletezett okokból, de otthagyta a Darkest Hour fedélzetét a csapat gitárosa, Michael Carrigan. A zenekarban töltött tíz év alatt Carrigan négy albumon hallatta a játékát, emellett több turnén, így Magyarországon is szinte megszámlálhatatlan alkalommal lehetett találkozni vele. Jó hír viszont, hogy a Darkest Hour már dolgozik a soron következő nagylemezén, ami már a tizedik teljes értékű korong lesz, ami a csapat nevét viseli.

Tovább

Led Zepbot - Most Led Zeppelin-dalszöveget írattak a mesterséges intelligenciával

Led Zep.jpgA Funk Turkey névre hallgató YouTube-felhasználó mostanában kb. abból él meg (már ha meg lehet ebből élni), hogy az ITT található oldal dalszöveg-generátorával írat egy poénos katyvaszt, majd megzenésíti azt. Az AC/DC és a Metallica után most a Led Zeppelin dolgait is "magára vette", így megmutatjuk, milyen lenne Jimmy Page-ék új dala, amit sosem nem írtak meg.

Tovább

Cry Of Love - Itt a Crippled Black Phoenix lemezelőzetes dala!

cbp2020.jpgMegérkezett az október 9-én megjelenő Crippled Black Phoenix-lemez, az Ellengæst első előzetes trekkje, a Cry Of Love. A Ryan Patterson és Suzie Patterson vendégszereplésével készült dal az alábbiakban nézhető, hallgatható meg. A korongon többek között Gaahl, Vincent Cavanagh (Anathema) és Jonathan Hulten (Tribulation) is megcsillogtatja majd a tudását.

Tovább

Dee Snider szerint már kész az AC/DC kövektező lemeze

ac_dc_2014.JPGA Twisted Sister énekese, Dee Snider szerint már ott van a fiókban az AC/DC következő albuma, de COVID-19 járvány miatt tolódik a megjelenés. A Malcolm Young előtt tisztelgő lemez még tavaly lett rögzítve, erről annak idején paparazzi fotókat is lehetett látni. Ezek alapján a mondhatni klasszikus felállásból hárman, így Angus Young, Brian Jones és Phil Rudd játszottak az albumon, a másik gitárt a Young unokatesó, Stevie Young kezelte. Állítólag Cliff Williams is visszatért a fedélzetre, de igen jól megy a titoktartás... Majd kiderül.

Tovább

Nagyok által inspirált lemezzel jön Joe Bonamassa!

Bonamassa.jpgA brit nagyok, így Jeff Beck, Eric Clapton, a Led Zeppelin, a Cream és a John Mayall & The Bluesbreakers által inspirált anyagot ad majd ki a blues-rock király Joe Bonamassa. Az október 23-án megjelenő, Royal Tea címre keresztelt alkotásról a Why Does It Take So Long To Say Goodbye már elérhető, ehhez egy videó is készült.

Tovább

Between Angels & Insects - Abszolút sláger a Papa Roach Infestes online bulijából!

0paparoach2020_23_eredmeny.jpgJönnek, csöpögnek a dalok a Papa Roach júniusi online koncertjéről, melyen a teljes, idén húsz éves Infestet eljátszották az 1,8 millió nézőnek. A legfrissebb ínyencség a Between Angels & Insects lett, amit talán már senkinek nem kell bemutatni, így nagyon nem is érdemes ragozni a dolgot.

Tovább

2021 áprilisában pótol az Uada

music_uada_4435.jpgÚjabb átszervezett koncert dátuma lett elérhető, végre ismert, mikor fogja pótolni az eredetileg idén április végére tervezett magyarországi koncertjét az Uada. Az amerikai csapat 2021. április 7-én látogat el újra hozzánk a Regarde Les Hommes Tomber, a Solbrud és a Velnias társaságában, a jegyek már kaphatók!

Tovább

Az Ördög és a georgiai kukoricás - Itt a megígért Korn-feldolgozásdal!

korn_2019.jpgGondoltátok volna, hogy Korn-dalban ikergitáros szóló lesz valaha? Hát, ha nem, már az első pár másodpercben megkapjátok a The Devil Went Down To Georgia feldolgozásában! A csapat a napokban már belengette ezt a dalt, le is leplezték azt a rajongók, így már csak az eredményre kellett várni, ami nem is lett rossz! A rapbetétet az alabamai rapper, Yelawolf szállítja.

Tovább

Albumsimogató: Motley Crue – Motley Crue (Elektra/Warner, 1994)

Vince magával vitte az umlautokat

motleycrue_1994_cover.jpg

Ha van zenekar, amit nem kell bemutatni egy rockmagazin olvasóinak, az a Mötley Crüe. Még az is hallott róluk, aki nem a glam rock irányából közelít a gitárzenéhez, a „világ leghírhedtebb zenekara” a popkultúra része, a tagjai originál rocksztárok. Írtak már róluk könyvet, és még egy filmet is forgattak saját magukról, amit hosszas huzavona után a nem túl válogatós Netflix volt kedves finanszírozni. A Mötley Crüe pályafutása tehát jól dokumentált, nem is fogjuk a lerágott sztorikat reciklálni. Van azonban egy korszak, illetve lemez, amit mintha kitöröltek volna a kánonból.

Tovább

Jövő év júliusában pótol a Steel Panther

steel_panther_2019.jpg

A Steel Panther zenekar a mai napon publikálta a nyár elejére tervezett, és így elhalasztásra került Heavy Metal Rules turné új időpontját, így a hazai fellépés napja is megvan: Budapesten 2021. július 2-án pótolják majd a június 14-éről elhalasztott fellépést. A helyszín változatlanul a Barba Negra Track, a korábban megváltott jegyek érvényesek az új időpontra. A koncertről további infók ITT találhatóak.

Újra összeáll a Porno For Pyros!

pornoforpyrosband_638.jpgAz idei Lollapalooza, vagy Lolla2020, ahogy minden más fesztivál, virtuális lesz. A korábbi évek legjobb bulijait felsorakoztató ingyenes közvetítés az eredetileg tervezett időpontban, azaz július 28 - augusztus 2 között lesz elérhető, ezt majd IDE KATTINTVA éritek el. A fesztivál egyik meglepetése, hogy újra összeáll a Porno For Pyros, mégpedig az eredeti tagságban, ami 24 éve nem volt ebben a formában látható, hallható! Alább a teljes lineup látható.

Tovább

Húszéves újrakiadást kap a Pantera Reinventing The Steelje

pantera942.jpgÚjrakevert, újramaszterelt újrakiadást kap a Reinventing The Steel, a Pantera utolsó sorlemeze. Az idén húsz éves anyag persze a már ismert dalok mellett egy rakat ritkaságot is magába foglal majd, erről Rex Brown beszélt egy Sirius XM-nek adott interjúban, ahol egyébként a Cowboys From Hell megjelenésének harmincadik évfordulója volt a téma.

Tovább

Nézz bele az Ozzyról készült dokumentumfilmbe!

0blacksabbath2014_15.jpgSzeptember 7-én mutatják be az Ozzy Osbourne életéről szóló dokumentumfilmet, a Biography: The Nine Lives of Ozzy Osbourne-t. A hetven éves legenda életét egészen a kezdetektől felgöngyölítő kétórás alkotásból egy rövid, a méltán híres, több kanyart is megélt Ozzfest születéséről szóló részletet megmutattak az illetékesek, ez az alábbi.

Tovább

Állítsátok meg Corey Taylort!

0stonesour2018_22_eredmeny.jpgFolytatja a szólólemezének a promózását Corey Taylor. A Slipknot és a Stone Sour frontjáról ismert nagyszájú muzsikus holnap bemutatja az első dalt, a CMFT Must Be Stoppedot és annak videóját, de hogy addig is pezsdüljön a hangulat, egy rövid agyhúzó szösszenetet kaptunk. Vigyázat, a tétel Tech N9ne és Kid Bookie révén hip-hop elemeket is tartalmazni fog!

Tovább

Nagyszabású kutatás indult a zeneipari háttérmunkások helyzetéről

konferencia.jpg

A hang-, a fény- és a látványtechnikusok munkaerőpiacának itthoni helyzetét méri fel egy komplex kutatás keretében a Szent György Nonprofit Kft. és a Hangszeresek Országos Szövetsége. Többek között annak kívánnak utánajárni, hogy a szektor foglalkoztatása hogyan zajlik, kik, milyen körülmények között, mekkora bérezéssel dolgoznak.

Tovább

Justice-turnés felvétellel folytatja a sort a Metallica!

maxresdefault_6.jpgMegint mélyre nyúlt a történelemben a Metallica, újra igazi régiség, érdekesség került a Metallica Mondays műsorára. A legfrissebb ajándék koncert 1989. szeptember 23-ról lett előásva, ami talán sejthető, hogy mint olyan, nem sokkamerás, ultra HD film formájában került átadásra. A Lars kézi kamerájával felvett koncerten egy három buliból álló, három estén át tartó sorozat utolsó fejezetét láthatjátok, benne jó merítéssel az első négy lemez minden slágerével (és néhány, azóta már jól megszokott feldolgozással).

Tovább

Budapestre jön a Psychotic Waltz!

pw2019.jpg2021. május 20-át minden progger mélyen bevési a naptárába, ugyanis ezen a napon fog Budapesten játszani a progresszív metal régi veteránja, a Psychotic Waltz. A huszonnégy év kihagyás után idén új lemezzel, a The God-Shaped Voiddal jelentkezett csapat a teljes, eredeti felállásban veszi majd be a magyar fővárost, a jegyek szeptember 1-től kaphatók majd.

Tovább

Stílusváltó zenészek, avagy a nagy hátraarc

pantera-promo-photo-1987-h1000_orig.jpg

Járt utat járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, ám még a legkövetkezetesebb zenészt is megcsapja néha napján a változás szele, ami végül arra sarkallja, hogy új elemekkel színesítse a repertoárt vagy akár homlokegyenest valami mást csináljon.

Tovább

Megvan a Life Of Agony és a Static-X koncertjének új dátuma!

static_x_2019.jpgAhogy szinte minden esemény, úgy a Life Of Agony és a Static-X közös koncertje / turnéja is szinte pontosan egy évvel tolódik arrébb. A két csapat az idén augusztus 4-i, dupla lemezbemutató randit 2021. augusztus 10-én fogja pótolni, természetesen a megváltott jegyek továbbra is érvényesek lesznek.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum