RockStation

Anneke van Giersbergen – The Darkest Skies Are The Brightest (Inside Out Music, 2021)

Művészet a sérülésekből

2021. február 25. - magnetic star

annekethedarkestskies.jpeg

Tudjátok-e, mi a kintsugi? Az a japán eredetű technika, amellyel az összetört porcelán tárgyak nem csupán megragaszthatók, de értékesebbé, különlegesebbé is tehetők. Ennek gondolata szimbolikusan is mélyen megihlette sokunk kedvenc énekesnőjét, így az új lemezt beharangozó Agape nóta – ugyancsak sokatmondó cím: görög eredetű szó; az önzetlen, akaraton alapuló önfeláldozó szeretet kifejezése – szöveges videójában Anneke van Giersbergen egy ezer darabból összehegesztett szívet tart felénk.

Mindebből máris ki lehet találni, hogy a The Darkest Skies Are The Brightest súlyos magánéleti válságot dolgoz fel. Ebből adódóan hősnőnk eddigi legszemélyesebb anyaga, amelynek a szerzője is ő maga volt (a világtól elvonulva, egy erdőszéli kis lakban alkotott), egyedül a honfitárs Gijs Coolen producert vonta be a munkálatokba. Az úriember Anneke 2013-as Drive szólóalbumán gitárosként szerepelt, ezúttal viszont a számok formába öntésében segédkezett. A The Darkest Skies…-nak más vonatkozásban sincs köze sem a Drive-hoz, sem az egy évvel azelőtti elődjéhez, az Everything Is Changinghez, de úgy általában Anneke eddigi munkásságához sem, pedig hát igen sokoldalú előadóról beszélünk.

A lemez tudniillik végig akusztikus. Mint ilyen, az Agua de Annique név alatt megjelent termés egyes darabjaival vethető össze esetleg, ám még véletlenül sem az akkori alter/pop/rock irányvonal éled itt újjá. Ez – az inspirációból következően – egy bensőséges hangulatú, mély átéléssel megírt és mélyen átélhető dalfüzér. Ugyanakkor roppant változatos is, mind a nóták karakterét, mind a hangszerelést tekintve. Elmélkedős szerzemények és pezsgő ütemekre épülő tételek egyaránt akadnak, miközben hol vonósok, hol meg fúvósok színesítik az összképet.

A változatosság éppígy igaz az énekre is, márpedig a középpontban természetesen Anneke sokszínű, kifejező hangja és elbűvölő egyénisége áll. Nyilván ordas nagy közhely, hogy bármilyen zenei közegben csodákra képes, mégsem mondhatok mást ezúttal sem. Hogy azért konkrét példákat is hozzak: a Hurricane-ben a visszafogott kezdés után többszólamú betétek varázsolnak el, aztán a My Promise csendesebb verzéi és a szárnyaló refrén közötti kontraszt is zseniális; akárcsak az, ahogyan a The Soul Knows középrészében a hangterjedelmével játszik a holland csalogány.

A szövegi mondanivalót alighanem a lemez címében megfogalmazott gondolat foglalja össze a legtalálóbban: ha személyes kihívásokkal kell szembenéznünk, az élet nagy kérdéseire is keressük a válaszokat. Szóval a nehéz téma dacára a végkicsengés mindenképpen pozitív. Sokatmondó tény ennek tudatában, hogy a The End nem a záró szám, hanem az anyag közepén érkezik, és amikor a refrénben azt énekli Anneke, hogy „…but for now, this is the end”, akkor a hangsúly azon van, hogy „for now” – vagyis a vég nem végleges!..

Miként a lakkszömörce gyantája és az aranybevonat tartja össze a kerámiát a kintsugi eljárás szerint, úgy forrasztja egybe az érzelmi hullámvölgy okozta lelki sebeket a zene a The Darkest Skies… albumon.

rockstation_pontozas_4_5.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3316438444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum