RockStation

Eleven Ember - Itt a Kései Kitérő első lemezelőzetes dala

2021. március 03. - sunthatneversets

kesei_kitero.jpg

Megjelent a 2016-ban alakult, egri Kései Kitérő zenekar március második felében érkező nagylemezének előfutára, címadó dala, az Eleven ember.

Néhány gondolat a mondanivalóról: 

A dalszöveg alapgondolata a technikai fejlődés kettősségéről szól, miszerint a gyors ütemben zajló innováció felemel, ugyanakkor beszippant, bebörtönöz. Akadnak ellenérzéseink, mégis kénytelenek vagyunk részt venni a digitális világban. Eladtuk a korábbi énünket, vagyis azokat az időket, mikor elsősorban még a személyes találkozások jelentették az igazi örömöt.

A középpontban az emberi élet áll, melynek állandó része a jó, jobb utáni vágyakozás, várakozás. A klip egy képi allegória, ahol egy szürke hétköznapon - nagyfokú izgatottságot kiváltva - megérkezik a várva várt vendég, aki rövid, ám annál tartalmasabb ottléte során elhozza a jelenkort, annak pozitív és negatív hozadékaival.

A zenében is érzékelhető a folyamatos feszültség, az elnyújtott, kiteljesedni készülő hangulat. A dalszerzés során az volt a cél, hogy mindenféle megfelelni akarás nélküli, zsigerből jövő, a klasszikus könnyűzenei felépítést elengedő, komfortzónából kilépő dal szülessen.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1716448344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum