RockStation

Különleges videósorozattal ünnepli a Queen fennállásának 50. évfordulóját

2021. március 13. - rockstation

queen-photo-by-denis-o_u2019regan_-queen-productions-ltd_-taken-at-nec-birmingham-during-the-works-tour-1984.jpgA zenekar Queen - The Greatest címet viselő sorozata alatt hetente egy élő felvételt tölt fel YouTube-csatornájára 50 héten keresztül. Az első felvétel március 19-én érkezik.

A rajongóknak egyedülálló időutazásban lesz részük: újraélhetik a Queen ikonikus pillanatait és megismerhetik a zenekar történetét egy eddig sosem látott perspektívából – a sorozathoz készült trailer már elérhető.

A videók kronológiai sorrendben visznek végig minket a Queen-sztorin: a londoni Rainbow-ban és Odeonban megtartott, első show-jaiktól indulva, egészen a telt házas, világkörüli arénaturnékig, amelyekből az utolsókat már Adam Laberttel közösen csinálták végig.

Amellet, hogy lenyűgöző koncertfelvételeket, beállásokat és ritka backstage-, vagy koncert utáni pillanatokat láthatunk majd, megismerhetjük a legsikeresebb dalok és albumok történeteit is.

Néhány pillanat ismerős lesz, mások ritkán, vagy eddig még sosem látottak, némelyek rekorddöntő mérföldkövek, némelyek pedig viccesek és szokatlanok. De egy dolog mindben közös: megmutatják, miben rejlik a Queen varázsa, ami miatt a kezdetektől fogva ekkora hatással vannak a rajongóikra és a kortárs könnyűzene történetére is.

Az első videók között lesz a Killer Queen, a Somebody To Love és természetesen a Bohemian Rhapsody is, valamint a már említett The Rainbow- és Hammersmith Odeon-beli fellépések részletei, és nem marad ki a legendás Hyde Parkos koncert sem.

A sorozat megálmodója és producere Simon Lumpton, aki már több dokumentumfilmet is készített a zenekarról. ”A Queen története semmihez sem hasonlítható. Remélem, hogy miközben újraéljük ezeket a legendás pillanatokat, egyszerre lepjük meg és szórakoztatjuk majd a nézőket, legyen szó a legnagyobb rajongókról, vagy csupán kíváncsi érdeklődőkről. Ennek a történetnek annyi fejezete van, amit még fel lehet fedezni és ki tudja... Lehet, hogy találunk még nehány újabb felfedeznivalót is a következő 50 hétben!” – mondja.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr716458994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum