RockStation

Erősen kísérletezős, stílushatárokat bátran feszegető, izgalmas lemezre számíthat tőlünk mindenki

Interjú Kerecsen Lászlóval a New Friend Request frontemberével

2021. március 22. - sunthatneversets

foto_horpaczi_david.png

Új nagylemezen dolgozik az utóbbi években elég komoly sikereket elérő modern metalos New Friend Request. A Kockázat Nélkül címet kapott korong, ha minden jól megy még idén meg is jelenik, melynek első előzetese múlt év végén Nem Felejtek címmel elég bitangra sikerült. A zenekar elmúlt éveiről és főleg a jövőről beszélgettünk Kerecsen László frontemberrel. /Fotó: Horpáczi Dávid/

Ha jól számoltam hatodik évébe ért a zenekar. Két nagylemezzel a hátatok mögött, hogyan látod, mennyi változáson ment át a banda és a benneteket övező környezet?
A zenekar eddigi útját tekintve mindenképpen egy tudatos és előremutató fejlődésről beszélhetünk. Rengeteget javult a zenekar hangzása, színpadi jelenléte és még azt is nyugodt szívvel kimerem jelenteni, hogy a mentalitásunk is fejlődött.
Az első lemezről a másodikra ugorva is érezhető volt már egyfajta javuló tendencia, viszont azóta sokkal jobban odafigyelünk minden részletre, és nem csak hangzásban, hanem lélekjelenlétben is igyekszünk egy naprakész, stabil produkció lenni a hazai rock-metal színtéren.
Az kétségtelen, hogy az általunk képviselt stílusnak az utóbbi időben idehaza több feltörekvő követője is lett, de a mi részünkről abszolút azt érzem, hogy megvan a zenekarnak az a saját attitűdje és egyedi üzenete, ami miatt nem kell attól tartanunk, hogy egy olvasztótégelyben találjuk magunkat.

A Lélekgyilkosság nem volt egy vidám lemez. Annak szövegi mondanivalója is eléggé borús, miért?
Első olvasásra valóban sokaknak ijesztő lehet ez a cím, ám azt tudni kell, hogy a lemez amellett, hogy komolyabb, akár magánjellegű problémákat is feszeget, nem célja deprimálni hallgatóját. Sokkal inkább azt szeretnénk üzenni a dalokon keresztül, hogy senki nincs egyedül a problémáival.
Szerettem volna kiírni magamból dalszövegek terén is azokat a gondolatokat, amikről nem feltétlen szeretünk, talán még egymás között sem beszélgetni, nem hogy nyilvánosság elé tárni és pont ettől én ezt egy nagyon belsőséges, őszinte anyagnak érzem.
Bízom benne, hogy azok, aki hasonló cipőben járnak, nekik ezek a dalok sokat fognak segíteni akár a kitartásban, akár a továbblépésben, de legalább is arra a néhány percre, megfogja a kezét bárkinek egy nehezebb időszakban.

Az a fajta zenekar vagytok, akik dalaiknak erős vizuális támogatást is adnak. Miért érzed ennek szükségességét?
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a 21. század embere a szemével hall és csak ezután kezd el bármit a többi érzékszervével is befogadni. Nagyobb kedvvel vásárol, hallgat zenét vagy néz interjúkat, ha társul hozzá valamilyen vizuális megoldás és ezzel a korszellemmel a zenekaroknak is akarva akaratlanul haladnia kell, ha elakarják érni a célközönségüket.
Legnagyobb szerencsénkre, én évek óta aktívan dolgozom filmesként, ebből adódóan szerencsések vagyunk, mert házon belül megtudjuk oldani a vizuális anyagokat, de akkor is nagyon fontosnak tartanám, ha ez a lehetőség nem lenne adott a számunkra. Az pedig már csak egy plusz, hogy nagyon nagy szerelemmel és elhivatottságból csinálom a meló ezen részét is magunknak.

foto_pandur-balogh_norbi.jpgFotó: Pandur-Balogh Norbert

Az előző lemezen pár vendég is tiszteletét tette. Lesz-e ilyenfajta meglepetés az új albumon is?
Nálunk a vendégszereplés, soha nem azt jelentette, hogy kötelező jelleggel szerepeltessünk konkrét előadókat a lemezeinken. Azok, akik nálunk bármilyen formában feltűnnek az anyagainkon, azok mind személyes közeli barátok és valamilyen fontos szerepet töltenek be az életünkben, vagy az adott anyag elkészülésénél volt kulcsszerepük. Önzetlenül kaptunk, többek között dalszerzői vagy szövegírói segítséget is az első két lemeznél és innentől kezdve, azt gondoljuk, hogy ezeknek a segítőinknek helyük van az adott dalokban, hiszen ez innentől már az ő gyermekük is.
A készülő harmadik anyag viszont egy nagyon kísérletezős, talán még "önfejűnek" is mondható korongja lesz a zenekarnak. Egyelőre még nagyon házon belül folynak a munkálatok, és amennyiben ez akár végig megmarad, akkor benne van simán, hogy ez most közreműködés-mentes végeredmény lesz, hiszen ahogy azt említettem ez soha nem volt koncepció nálunk.

Az általatok játszott zene akár a nemzetközi piacon is megállná a helyét. Ilyen tervek vannak-e, illetve korábban próbálkozások történtek-e a külföld felé nyitásban?
A kérdés nem is lehetne aktuálisabb, hiszen nem régiben jelentettük be egy angol nyelvű kislemez érkezését, ami szintén 2021-ben várható a nagylemezzel karöltve, ennek a címe: NEW HORIZON lesz.
Hihetetlenül termékeny időszakát éli a zenekar, rengeteg dalötlet született az utóbbi időkben és mivel mi pont nem szeretünk túl hosszú lemezekben gondolkodni, így arra az elhatározásra jutottunk, hogy azokat a dalokat külön válogatjuk, amik lendületükben és hangzásukban is érezhetően magukkal húznak valami nyugati hatást és ezeket angol szövegekkel megtámogatva fogjuk megjelentetni.
Világmegváltó terveink természetesen nincsenek ezzel, hiszen bőven akad még hazai pályán is sok minden felépítenivaló, de mivel nagyon sokszínű a zenekar és imád a saját bőrén kísérletezni, így a 'Kockázat Nélkül' (címmel) érkező új lemez mellé, egy igazán stílszerű húzás volt meglépnünk egy ilyet is.

foto_pandur-balogh_norbi03.jpgFotó: Pandur-Balogh Norbert

"Kockázat nélkül" címmel idén jön az új lemez. A Nem felejtek című dal elég erős előzetesként robbant pár hete. Az egész lemezre jellemző lesz ez az irányvonal?
Abszolút célunk volt a tőlünk legkevésbé elvárt tétellel robbantanunk az új lemez hírét, ami azt gondolom sikerült is, de megnyugtatom azokat, akik az NFR dallamosabb vonalát kedvelik, hogy természetesen az éneklősebb dolgok sem lettek kiszorítva. Az kétségtelen, hogy egy bátran agresszívebbnek is nevezhető anyag érkezik tőlünk, ahogy azt a lemez címe is sugallja. Mint ahogy az is sejthető ebből, hogy egy erősen kísérletezősebb, stílushatárokat bátran feszegető, ám reményeim szerint pont ettől izgalmas lemezre számíthat majd tőlünk mindenki, mert ezt az anyagot már öten, még egy gitárossal kiegészülve készítjük!

Miért éreztétek szükségét, hogy 2 gitárral menjen tovább a zenekar?
Alapvetően már az eddigi dalaink is két gitárra voltak az esetek nagy részében hangszerelve, és egy ilyen felállás nyilvánvalóan hozzásegíti az élő produkciót egy lemezhűbb hangzáshoz. Viszont azt nagyon fontos megjegyezni, hogy a zenekarnak van egy olyan személyes köteléke, amihez főleg az tud kapcsolódni emberileg és zeneileg is egyaránt, aki a színpadon kívül is egy ritmusban tud velünk lélegezni.
Négyünk között megvolt már ez az egység és a felesleges próbálkozások helyett megvártuk, hogy az élet hozzánk sodorja a megfelelő embert egy régi barát személyében, aki egyébként nem is jöhetett volna jobbkor!

foto_pandur-balogh_norbi02.jpgFotó: Pandur-Balogh Norbert

Ha végre magunk mögött tudjuk ezt a járványt, milyen tervekkel vágtok a jövőnek?
Koncertek tekintetében mondhatni már egész konkrét tervekkel készülünk az újranyitásra, hiszen első sorban a két új anyag népszerűsítése a fő cél. Önmagunkhoz hűen természetesen tervezünk további vizuális és klipmegjelenéseket mindkét anyaghoz egyaránt, de a legjobban az élő bemutatását várjuk ezeknek a daloknak.
Bízunk benne, hogy ősszel már, ha csak létszám korlátozások mellett is, de elindulhatunk egy lemezbemutató turné keretein belül, aminek az állomásait már össze is állítottuk. Emellett szerencsére több felkérést is kapott már a zenekar, fesztiválok, klubok számítanak ránk mi pedig azonnal megyünk, amint ez lehetséges, mert mind a koncerthelyszínek, mind a közönségünk nagyon hiányoznak már nekünk!

A zenekart itt tudjátok követni:
Facebook / Instagram / Twitter / Youtube

A zenekar új dala pedig április 1-jén, csütörtökön 17 órakor itt a RockStationön debütál.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5616468106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum