RockStation

Albumsimogató: RATM - Evil Empire (Epic Records, 1996)

Politológiát hallgatsz? Akkor ez kötelező darab!

2021. március 28. - KoaX

ratm.png

A Rage Against the Machine az a banda, ami megkerülhetetlen legyen szó akár metal, rock vagy hip-hop zenéről. Sokan tévesen a nu-metal atyjának tekintik a négyest, akik ettől hol felháborodnak, hol pedig hízik a májuk az ilyen megjegyzésektől. Mi a szitu? Az idő kegyetlenül telik és ez az album is HUSZONÖT éves lett már.

Adni akarok kis háttért infót, hogy hogyan is született ez a cikk. Már nem tudom miért, de valahogy úgy éreztem, hogy Joel McIver RATM-könyvét nekem be kell szereznem és találtam is egy példányt pofátlanul olcsón. Recenzió két okból nem született a könyvből. Az egyik, hogy McIver egy rendkívül gyenge író, szerintem. A könyvei sorra fennakadnak a listán, lásd nálunk utoljára Cliff Burton életét bemutató To Live Is To Die szerzeménye, amiről ITT olvashatsz. A másik pedig, hogy annyira rövid a könyv, hogy összesen három óra alatt végigrohantam rajta, és olyan nagy extra infókat nem kaptam. Ellenben ahhoz elég löketet adott, hogy elkezdjem Zack szóló projektjét hallgatni, ami, szerintem zseniális, illetve kialakult egy kis RATM függőség a napokban. Egyszer volt szerencsém Faludy Györgynél vendégeskedni és miközben böngésztem a vinyl gyűjteményét megakadt a szemem a Los Angeles-i négyes debüt albumán. Az öreg azt felelte, "Tudod Tomika, ez a huszadik század egyik legfontosabb zenekara".

RageAgainst.jpg

Ezzel nehéz is vitatkozni, ugyanis a politikai nézetekkel megáldott zenekar nem rejtette soha véka alá a véleményét. Támogatják a számukra fontos ügyeket, adakoznak folyamatosan (koncertjeik bevételének x százalékát, mindig egy helyi szervezetnek ajánlották/ajánlják fel, hogy a befolyt összegből valamennyi a városban maradjon. Ezek mellett pedig a saját részükből is bőven adakoznak). Szóval itt egy zenekar, akinek volt töke kiállni mindig amellett amiben hitt. Nem engedett a politikai nyomásnak, nem engedett a rendőri brutalitásnak. Tették azt, amiben hittek és mindezt szívvel lélekkel tették. De, hogy tették le az asztalra a második albumot, az Evil Empire-t?

Kegyetlen nehezen, mondhatni a feloszlás szélére sodrodótt a zenekar. Mindenki a saját kis ügyeivel foglalkozott, a számára fontos kérdéseken pörgött, így lett némi széthúzás a zenekaron belül. Zack és Tom a két szószóló teljesen ellentétes irányba mozdultak el, de valahogy nagy nehezen mégis megszülték ezt az albumot, ami a debütlemez árnyékában lohol. Azért írom ezt, mert jó lemez a második RATM album, de azért számomra közel sem olyan, mint a debüt self-titled anyag, vagy a Battle Of Los Angeles. Ettől független vannak rajta bőven olyan dalok, amik még a mai napig aktuálisak. Sőt, ez a banda igazi ereje, hogy a mai napig a saját társadalmadra, a saját életedre rá tudod illeszteni a dalokat. Az első album sikere után nem csoda, hogy a Billboard lista első helyén nyitott az anyag, amikor kijött kilencvenhat áprilisában. A kétezres évek elejére pedig már háromszoros platinalemez lett, ami abban az időben még nem volt olyan szar teljesítmény, lássuk be. A megjelenése óta az Evil Empire-ből hatvannégyféle kiadvány jött ki, ami azért szép teljesítmény egy - akárhogy is nézzük, de - rétegzenét játszó zenekartól. Azt szeretem ebben a zenekarban, hogy tényleg nem adta úgymond el magát, noha sokan szidják őket, hogy gazdagon könnyű pofázni, meg nagykiadóval a hátunk mögött simán lehet osztani az igét, mit és hogyan kell. Morelloék nem igazán éltek soha fényűző életet (egyes elmondások szerint, még évekig a szakadt verdájával járt), a zenéje pedig változatlanul elmebeteg tudott maradni. Elmondása szerint, rossz gitáros volt nagyon sokáig. Egyszerűen későn kezdett neki, ezért marha sok lemaradást kellett behozni. Érdekes, hogy a legnagyobb hatással Randy Rhoads volt rá, noha a sikálós gitártémákban és a jack kábel ide-oda dugdosása közben ezt nem érzed. 

A lemezt egy kőprimitív, de annál hatásosabb dallal nyitl. A People Of The Sun az EZLN mozgalomra hívja fel a hallgató figyelmét. Ha jobban érdekel ez a felkelés Mexikóban, ami az elnyomás ellen harcol békés eszközökkel, kérlek nézz utána, mert nem akarok kőbaromságot írni. A wah pedál az első pillanattól előkerül, és totál egyszerű gitártémát épít fel, amire épül Zack rappelős szövege, ami egyből magával ragad minket. Brad hozza a masszív alapot, néhol egy-két kolompos díszítéssel, amire elsőre oda sem figyel az ember. De mégis, ebben a dalban érdemes a ritmusszekciót is figyelni, ugyanis Tim olyan basszustémákat hoz, ami egyből magába szippant. Gyönyörűen díszíti a dalt, kiegészíti Tom játékát, tökéletes nyitás. Lehet ezt fokozni? Persze, hogy lehet, ugyanis a második dal a sokak által ismert, a Guitar Hero játékban is megfordult Bulls On Parade, aminek a szintén tök egyszerű riffjét senkinek nem kell bemutatni. Ez az a dal, amire mindenki együtt ugrált anno a kétezres évek közepén a Zöld Pardon rockdiszkójában (jaj, micsoda esték voltak azok). Gyakran a zenekart két emberhez kötik csak. Nem is meglepő, hiszen Tom és Zack viszi a hátán az egészet, rájuk figyel mindenki, de ez nem is csoda, ha közben figyelnünk kel a szövegekre. Mert igen is figyelni kell a dalszövegekre, attól lesz kerek egész a dal. Mondhat neked totál mást, mint nekem, de figyelni kell rá. Amikor először meghallottam ezt a dalt, nem tudtam, hogy szóló címen mi történik, aztán erről azóta rengeteg videó felkerült a netre, de egyszerűen nem értem, hogy 1995-96 tájékán ez, hogy ugorhatott elő Tom kis kopasz fejéből? Ellökte a macska a gitárt otthon és amikor utána kapott, akkor megcsúszott a tenyere a húrokon és jött a sound, vagy mi lehetett? Fogalmam sincs, de tuti, hogy stílust teremtett vele, és beírta magát és a zenekart is a rock történelemkönyvébe. Jack Black is tanított róla tutira a Rocksuliban. A Revolvernek hála, minta egy Űrodüsszeiában lenne részünk. A hallgató hirtelen azt se tudja, hogy mi van, mi történik. Aztán jön a megszokott RATM riffelés, hogy aztán kis lazulós bontogatós témákba csapjon át a dal. Hömpölygünk, ez a jó szó, amit aztán Brad aktív pergőzése megtör, amire Tom is válaszol, de Zack sem hagyhatja szó nélkül a refrénnel pofán csap minket. A legmeglepőbb pontoknál képes a zenekar váltani egyet, és ezzel tesz arról, hogy egy percig se legyen unalmas a számunkra. A Snakecharmer a hasonló énekstílust viszi tovább, az agresszív, aktív dobra suttogás, hogy egy refrénnél kitörjön minden de La Rocha torkából. Érdekes, hogy ezekre a riffekre az ember úgy elsőre azt mondaná, hogy nem váltják meg a világot, de közben meg mégis sikerül velük jobb hellyé tenni azt. Ergó, de megváltják éppen a világot. A Tire Me gyönyörűen csilengelő basszussal indul, hogy aztán egy pankos témába csapjon át az egész. Talán ezért áll tőlem ez az albumuk a legtávolabb. Nagyon sok erős, jó téma van rajtuk, de inkább a punk hatások vannak rajta túlsúlyban, míg a harmadik lemezen számomra a hip-hop vonal egy kicsit jobban érvényesül, ami az ő esetükben jobban tetszik. És így tudok ellentmondani magamnak, mert a Down Rodeo pont egy ilyen dal, ami teljesen az általam kedvelt vonalat viszi. Egyszerű riffelések, amik egyből megmaradnak az ember fejében, a dal végére már dúdolod őket, és ott van Zack markáns, kicsit fejhangú szövegelése. Imádom az ilyen témákat, amikre még Tom itt-ott rádíszít valami agybajjal. Lehet mondtam már, de imádom, hogy a csávó ennyire agyament. 

A hallgatónak az album fele után se kell attól félnie, hogy unatkozik, csak valahogy mégis érződik, hogy ez az album komoly feszültségek közepette született meg. A maga negyvenhat percével egy alapmű, ami ennyi idő távlatából is fontos, és minden háztartásban helye van. Ne feledjétek lázadni az igazi ügy mellett bármikor lehet!

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4516478412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum