RockStation

Nyisd ki a szád - Itt a Bad Habit új dala és hozzá egy videó

2021. április 11. - sunthatneversets

bad_habit.jpg

Csak rombolsz, de építeni nem akarsz
Ennyi lenne, amit hátra hagysz?

Szól a debreceni fúziós hibrid punk zenekar új dalának 2 sora, a lemez egyik legsokszínűbb tétele, ami elég jól adja vissza a fiatal csapat esszenciáját.

A Bad Habit pontosan 7 éve adta ezen a napon, április 11-én az első koncertjét egy debreceni kis kocsmában, azóta pedig már felléptek a Campus Fesztivál Nagyszínpadán, a Strand Fesztiválon és a Volt Fesztiválon is, illetve számos fővárosi és vidéki klubban olyan előadókkal, mint az Alvin és a Mókusok, Fish vagy a Paddy and the Rats.

Most, a járványhelyzetben sem unatkozik a zenekar és egy új homemade szövegvideóval ünnepli születésnapját.

„Nem szeretnénk belemagyarázni semmit, mert akkor bezárulna az a kör, amit jelenthet ez a dal valakinek, de igyekeztünk a képi világgal átadni azt, amit nekünk jelent. Egyébként nekem a kedvencem az albumról” – nyilatkozta Posta Máté a zenekar gitárosa és a dal szövegírója.

bad_habit_2.jpg

A ’Nyisd ki a szád’ a csapat 2020-as Forog a kocka című első nagylemezéről már a 6. videóklippel megjelent dal és a második egy snittes kivitelezés.

„A videót teljes mértékben saját kezűleg csináltuk a próbateremben és otthon véglegesítettük a saját crew-unkkal, így elég könnyen ment a munka, viszont a dal sokkal tovább formálódott. Az alap riff már a 2017-es őszi turnénkon megszületett, de sokszor talonba került az évek során és majd csak 2020 nyarán a stúdióban került minden a helyére” – mesélte el a zenekar frontembere, Kövér Márton.

A zenekar Forog a kocka című lemezéről a további dalok is valamilyen mozgókép formájában jelennek meg a jövőben, de addig is Spotify-on elérhető a teljes lemez:

Hallgasd meg a teljes lemezt Spotify-on ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr216496578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum