RockStation

Cannibal Corpse – Violence Unimagined (Metal Blade Records, 2021)

Death metal slágerek

2021. április 29. - Frogfoot

violenceunimagined.jpg

A Cannibal Corpse nem egyszerűen egy zenekar a sok közül. A munkásságuk egyik alappillére a death metal történelemének és akik az '90-es években az inkább rétegzenéből kultikus sztárságba emelkedve és páratlan örökséget hoztak létre. A Violence Unimagined nagy lépés a zenekar számára, mivel több mint két évtized után ez az első olyan album, amelyen Pat O'Brien gitáros nem szerepel. Nyilvánvalóan rengeteg várakozással tekintettek a lemez elé a rajongók, hogy miként változtak Erik Rutan csatlakozásával. Jobb lett a Cannibal Corpse Erik Rutan zenészi/szerzői hozzájárulásával?

A death metal olyan műfaj, amelyet nem kell újra feltalálni, hozzák a rajongók által elvárt szintet, ugyanakkor hatalmas meglepetésekért nem érdemes tőlük várni, de ez elsősorban megbízhatóságot és minőséget jelent Rutan jóvoltából. A Cannibal Corpse azonban úgy tűnik, hogy kihozta belőle a maximumot és nagyon kevés zenekar mondhatná el magáról, hogy ezt elérték. A legutóbbi, 2017-es Red Before Black nagyon erős album volt és az Erik Rutan-féle megszólalás ismét elég durva lett! Bár egy ideje a zenekarral dolgozott és négy korábbi albumuk producere is volt, a gitárral kapcsolatos közreműködése új életet lehel a hangzásukba ami az évek során vitathatatlanul nagyon konzisztens hangzást jelentett a Cannibal Corpse számára.

A Hate Eternal ötletgazda nagy múltra tekint vissza, a zenekar négy korábbi albumának volt producere, turnépartner, gitáros és gyakorlatilag hatodik tag volt, mielőtt Pat O’Brien helyét hivatalosan is átvette a fedélzeten. Három dalt írt a lemezre, zenét és dalszöveget is, a dalszerzésével és a gitárjátékával újat hozott a zenekarba és stílusa nagyon jól integrálódott. Rob Barrett és Erik Rutan gitárritmusai, a zenekar leginkább figyelmen kívül hagyott tagja Paul Mazurkiewicz katonásan precíz dobolása, hozzá Alex Webster sajátos basszusjátéka, ami biztos alapot ad a nehezen emészthető zenének, és persze a hab a tortán: az ikonikus George Fisher. Az eredmény pedig egy idővel akár klasszikussá váló, technikás, jól megformált riffektől hemzsegő album.

cannibal-corpse-2021-by-alex-morgan-1000x515.jpg

Az album a Murderous Rampage-dzsel kezdődik, amely rögtön bizonyítja, hogy a zenekar nem vesztette el az élét, már az első hangjai meghatározzák, hogy a következő több mint percben mit hallhatunk majd. Az elsöprő lendületű nyitó számot a feszültségében hasonlóan intenzív, de nem túl terjedelmes, szaggatott Necrogenic Resurrection. A klipből már ismert, középtempós Inhumane Harvest főszereplő a kiemelkedő fő riffjével és rengeteg zúzós ritmusával, valamint az egyik legfogósabb dala, egyúttal az első kislemeze is az albumnak.

A Follow The Blood tetszett a legjobban a lemezről, amelyben meglepően dallamos gitárszólóval találkozhatunk, ez Rob Barrett gitáros szerzeménye. Nagyon súlyos, de nagyon más. Lassabb részei is vannak, olyanok, amilyeneket még soha nem hallottunk a múltban. Barett szólói a kortárs death metal példaadó teljesítményei, mesteri kézzel mérte ki és csúcsformában mutatja előadói tehetségét.

A frenetikus Surround, Kill, Devour a második kedvenc számom az albumon, egy egyszerűbb Cannibal szám vaskos középszakasszal, amilyennek ismerjük és szeretjük, de ebben a számban a legfontosabb George Fisher énekhangja! A Bound And Bourned afféle groove-os zúzda, a szirénaként visítozó gitárok dermesztő hatást keltenek ebben is, míg a Slowly Sawn a szinte monoton riffeléssel éri el az agressziót, de a "szinte" már-már grindcore-jellegű, ultragyorsat jelent! Valamint a Slowly Sawn tartalmazza az album egyik legjobb riffjét, és az egyik legjobb vokált is.

Hármat mindenképpen ki kell emelni a tíz szerzemény közül: a Condemnation Contagion az első dal, amelyet kizárólag az új tag, Erik Rutan írt, ránézésre a Cannibal Corpse itt nem sokban változott közepes tempójú megközelítésével. Mégis sikerül friss vért fecskendeznie a zenekarba azáltal, hogy hozzáadja az korábbról ismert "Rutanos" jegyeket, de a Cannibal Corpse személyiségéhez igazított visszafogottabb oldalt tükrözi, így sikerült újdonságot behoznia, miközben tiszteletben tartja a zenekar markáns karakterét. Továbbá az Overtorture, az album leggyorsabb dala és a Ritual Annihilation, ez utóbbi az, amely közelebb húzódik a Hate Eternalhoz, miközben az album egyik legérdekesebb száma.és egyben a három közül a legerősebb az egész albumon. Ebben a zenekarban - akárcsak másik formációkban is - sikerült különösen figyelemre méltó teljesítményt nyújtania zenészként és szerzőként is!

A death metal legendák 15. albuma bármilyen mércével mérföldkőnek számít, bár kissé kevésbé találtam nyersnek és zsigerinek, mint az elődjét. Az Violence Unimagined mindenki számára kínál valamit és azok a régi rajongók, akiket a zenekar újabb művei hidegen hagytak, erre az albumra vártak! A Cannibal Corpse-nak ismét sikerült igazi death metal slágereket írnia, minden gyilkos, nincs töltelékanyag. Három évtized után is a Cannibal Corpse a death metal legmegbízhatóbb zenekara, még mindig hangosabb és súlyosabb, mint bármelyik őket követő zenekar (kivéve az Obituary természetesen, na de velük szemben elfogult vagyok).

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1716515534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum