RockStation

Michael Kiske szólólemezt (is) készít

2021. június 30. - moravsky_vrabec

helloween_pumpkings_united_ntc_ds0_8198.jpg

Az új, visszatérő Helloween lemez kapcsán kérdezték Michael Kiske énekest, hogy miért nem szerepel a neve a szerzők között. Kétféle magyarázatot is adott, számunkra a második az érdekesebb.

Egyfelől elmondta, hogy van már így is elég dalszerző a zenekarban, akik meghatározzák a Helloween hangzásvilágát. A korai időkben Kai Hansen és Michael Weikath fektették le az alapokat, később ehhez jött Andi Deris, majd Sascha Gerstner. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a lemez talán legjobban sikerült dalát (Indestructible) meg éppen Markus Grosskopf basszusgitáros hozta. 

De az aranytorkú Michael mondott mást is: 

Most egy szólólemezen dolgozom, egy akusztikus albumon. (...) Jövőre fog megjelenni, már minden anyag megvan hozzá. Lesz rajta pár saját dal, mind akusztikusak, de felveszem néhány kedvencemet is, amik szintén nem metal számok. Különféle bandák dalai, néhány a hetvenes évekből, amiket próbáltam a magam képére formálni. Semmi különös, csak dalok, amiket szeretek, és úgy érzem, érdekes lehet, ha a magam módján adom elő őket. Fele-fele lesz (saját dal és a feldolgozás), és egyszerűen itt vesszük majd fel nálam. 

További részleteket egyelőre nem tudunk, de mivel a kiadó a Nuclear Blast lesz, biztosak lehetünk benne, hogy szépen gondosan csepegtetik majd az infókat a lemezcímről, borítóról és hasonlókról. Addig is minden figyelem az új Helloween lemezre összpontosul, amelynek ismertetőjét ITT olvashatjátok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9116608472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum