Két évvel ezelőtt tettem egy olyan elmebeteg fogadalmat, hogy minden héten kijövök egy lemezismertetővel. Nem volt egy egyszerű feladat találni minden hétre alkalmas zenekart, akikről lehet írni. Most ebből visszavettem, de az utóbbi időben azt érzem, hogy megint kell keresnem a friss zenéket, mert egyszerűen unom a régi albumokat. Így akadtam rá egy ukrán zenekarra a Dreadnought In The Pondra, akiknek az elmebeteg zenéjével nem tudtam mit kezdeni.
A 0=1 idén látta meg a napvilágot. Ha jól tudom ez a zenekar első teljes albuma, és egyszerűen elmebeteg. Eklektikus, progresszív, postrock, stoner, Tool és még a tököm tudja, hogy mennyi minden van benne. A nyitó Prelude a visszafelé tekert sounddal már felkeltette az érdeklődésemet, noha ebben a dalban érzek egy jó adag Queens Of The Stone Age ízt is itt-ott. Ez főleg az éneken érezhető, de úgy éreztem, hogy ettől függetlenül a telt szép basszus hangzás miatt(is) tovább kell haladnom, és hallgatnom kell a lemezt. A Like Butterflies hozza azt az alap dobfigurát, amit anno Mi is ellőttünk az ANTAL egyik dalában, és igazából majdnem minden hasonló underground zenekar felhasznál egyszer az életben. Ezek után itt igazából a dobon van a dal egy részén a hangsúly, pláne, hogy nem félnek a kávát is használni díszítések miatt (ment a piros pont), közben meg a gitár olyan hangokat ad ki magából, mintha egy vészjelző szólna, hogy itt valami történni fog, amire válaszként belép a space effekt. Az ének szerencsére kap egy hatalmas adag reverbet és delay-t, amitől én egyből mosolyogni kezdtem, hogy totál katapultáljak a negyven fokban a dugó közepén a kocsiban ülve.
Az igazi meglepetés azonban ezután következik a Battle személyében. Ahol a wah pedál annyira elkezd nyávogni Kirk Hammetet megszégyenítve az atom feszes és masszív alapra, hogy az valami hihetetlen. A srácok mernek kísérletezni, ami nagyon hiányzik a mai zenekarok nagyon nagy részéből. Ebben a dalban is hallhatunk egy viszonylag egyszerűbb basszus vezetést, de annyira magával ragad, hogy folyamatosan újra hallgatom ezt a dalt. Sőt, amikor visszatekerem a lejátszót, akkor általában előbb egyszer meghallgatom ezt a dalt, aztán elölről az egészet. Sokat gondolkoztam, hogy mihez lehetne még hasonlítani ezeket az ízeket, és most így este arra jutottam, hogy van bennük egy olyan húzás, mintha a stonerrockot kevernéd Manson legjobb mozzanataival. Beteg szerelemgyerek ez, amit csak imádni lehet. És ezt még fejeld meg egy-két helyen némi Mastodon és Tool ízzel.
Akárhogy is szeretne az ember, ebbe a lemezbe nem tud belekötni. Egyszerűen zseniális, és a srácok itt vannak a szomszédban! Ja, és figyelj! Tovább vitték a környezetbarát lemezt! Csak egy papírlapot kapsz, ami egy fóliában van és azon van egy kis henger, amire ráilleszted a CD-t. Már ezt a rendhagyó megoldást is imádtam, mikor kézhez kaptam a lemezt.
Béke, Szeretet, Metal
