RockStation

„Továbbra is az érzéseinkre hagyatkozunk.” – újabb beharangozó a hamarosan megjelenő ék nagylemezről

2021. szeptember 10. - sunthatneversets

ek_2021.JPG

Szeptemberben jelenik meg az ék új lemeze, amit tavaly teljes egészben újraírtak a srácok – erről a közelmúltban megjelent beharangozó Shadow On The Wall után egy újabb tétel érkezett.

„Az előző nagylemezünk 2018 tavaszán jelent meg picit több mint 3 éve. Fejlődni akartunk az korábbi megjelenéseinkhez képest a létező összes szemszögből: egyénileg külön-külön, együttesként, dalírásban, megjelenésben, hangzásban. Magas elvárásokkal indultunk neki a felvételeknek, amiknek nem is tudtunk elsőre megfelelni. 2020 januárjában már futottunk egy kört a felvételekkel, de mikor otthon meghallgattuk egyértelmű volt, hogy ez nem az, amit belül hallunk, szóval kidobtuk az egészet úgy, ahogy volt.” – mesél az új lemez születéséről Balasi Ádám dobos.

A pandémia okozta érzelmi hullámvasút igazán megérlelte az albumot, sőt két új dalt is hozott. 2021-ben végül újra nekifutottak a felvételeknek Scheer Viktor ’MAX’ hangmérnök-producer közreműködésével, aki a fiúk elmondása szerint nagyon sokat tett a végeredményhez, amivel igazán elégedettek is lettek.

„Az Out Of The Cave egy nagyon sokszínű lemez lesz, nem szerepel majd rajta két hasonló dal, ezért nehéz is és könnyű is volt a választás. Volt egy pillanat a felvételek során, amikor meghallgatva azt éreztük, hogy a Shadow On The Wall-lal kell kijönnünk. Lehet, hogy taktikailag nem ez a legjobb döntés, de szerintem ez nem számít, továbbra is az érzéseinkre hagyatkozunk.” – mesél Lee Olivér énekes a beharangozó tétel kiválasztásáról.

A dal egy szakításról szól, amikor az elválás után hirtelen rengeteg érzés árasztja el az embert és mindennek hatványozott jelentősége van. A korábbi nagyívű klipekhez képest ezúttal egy klasszikus, zenekaros anyag volt a cél - Kismartoni Matyi és Szacsky Misi keze munkáját dicséri a videó.

A hamarosan érkező új lemezről még egy single-t elérhetővé tettek a srácok. A God goes insane-hez elég spontán módon készült a videó: a zenekar menedzsere Cseh-Szombathy Balázs 'Cseszo' és Lee Olivér egy délután alatt rögzítette a képsorokat.

A dal születéséről így mesélt Olivér: "Nem szándékosan, de eddig minden ék lemezen van egy olyan dal, amit valamelyik próba végén Bencével ketten írtunk, amikor a többiek már pakoltak. Az Out Of The Cave-en ez a dal a God Goes Insane, ami a hangszerelését tekintve a legkülönlegesebb dalunk. Sem akusztikus dob, sem gitár nincs benne. Régóta terveztük és nagyon élvezzük, hogy megnyitottunk egy számunkra új zenei ajtót, ami közel áll hozzánk. Ez az első dalunk, amelynek a szövegét nem személyes élmény ihlette, a sorok a klímaváltozás által kiváltott gondolatok, érzések."

Az Out Of The Cave lemez további 10 tétellel szeptember 23-án érkezik az összes digitális zenei platformra, a lemezbemutató október 7-én lesz az Instantban.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9216684886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum