RockStation

Albumsimogató: after@all - A.C.I.D. (Periferic Records, 2001)

2021. szeptember 13. - rattlehead18

after_all_acid.PNG
A hazai progresszív metal csúcséveit épp két évtizeddel ezelőtt élte. 2001 környékén sorra jelentek meg az irányzat zenekarainak bemutatkozó korongjai, melyek esetenként sajnos csak egyszeri mementók maradtak, folytatás nem követte őket. 2001-ben hozta ki első és egyetlennek bizonyult nagylemezét a veszprémi Stonehenge, bemutatkozott a pécsi Perfect Symmetry, a miskolci Varso, illetve szintén a borsodi megyeszékhelyről jelentkezett be az after@all.

Ebben az évben újfent Miskolcról érkezett egy remekbe szabott EP is az Eclipse zenekartól. Rá egy évre debütált a nagymágocsi Angertea, a gödöllői Aebsence, és a Nemesis is megjelentette harmadik nagylemezét. Underground szinten ugyan, de láthatóan magyar földön is pezsgett a progresszív vonal, Miskolc pedig alaposan kivette a részét a műfajból. Még a 80-as években az Edda és a Rotor, a 90-es évek legelején pedig többnyire a thrash csapatok (pl. Atomic, Almighty, korai Eclipse) öregbítették a város hírnevét, addig a 2000 körüli helyi underground már egyértelműen a progresszív muzsikákról szólt, melyben kiemelt szerepe volt az After Cryingnak is.

A miskolci csapatok bátran kísérletezgettek, nem ragadtak le az egyes korai Dream Theater albumok szolgai másolásánál. Az after@all nevével a Power Hung(a)ry válogatás CD-n közzétett A Color In Dark nóta révén találkoztam először, de a srácoknak már 1996-ban is volt egy demójuk. Ezen a felvételen még Vukovich Gábor volt a csapat gitárosa, a debütáló korong előtt pedig Csontos Krisztián csatlakozott a srácokhoz. A progresszív muzsikák elkötelezett támogatója, a Periferic Records szavazott bizalmat a miskolci kvintettnek, és kereken két évtizede megjelentette az A.C.I.D. című nagylemezt, mely számomra máig a magyar progresszív metal egyik legjobban sikerült alkotása, objektíven szemlélve a dolgot pedig kétségtelen, hogy az első ötben a helye.

A közel egy órányi CD valóban progresszív muzsikát tartalmazott, nem valaminek a másolata, magyar verziója, gyenge interpretációja volt. Az egyetlen dolog, ami kritikai észrevételre adhat okot, a kissé erőtlen hangzás, de húsz éve, underground szinten, ebben a közegben ez volt a realitás. Az ötös több dal címével is reflektált a küszöbön álló digitális korra (Connecting-Reconnecting-Disconnecting, illetve net.com), az ember és a gépi világ kapcsolatára, arra, hogy az utóbbi hogyan veszi át az irányítást az előbbi felett; pedig két évtizede hol voltunk még a mai kilátásoktól, állapotoktól...

A miskolci csapatokra letagadhatatlan hatást gyakorolt a King Crimson (pl: A(ll) C(an) I(nherit) D(ifferences)) ezt a helyi zenekarok sosem tagadták, after@all-ék azonban nem teszik próbára a hallgató idegeit, elgondolkodtatnak ugyan, de nem céljuk, hogy rátelepedjenek az emberre. A Chameleon felvezetése például a Pain Of Salvation korabeli dolgait (The Perfect Element pt. I. lemez) idézi, Oláh Szabolcs (elnézést, de inkább maradnék az eredeti személyneveknél, mintsem a lemezen használt kódneveknél) pedig Gildenlöwhöz hasonlóan ezer hangon szólal meg. Szabolcs hangjában ott vannak Patton kattanásai (pl. a King For A Day korszakra hajazó Freakazoid) és Keenan lebegős dallamai is. A később a Stonehenge-ben is megfordult Czapár János csilingelő billentyűiről pedig néha a kortárs finn vonal (Nightwish, Stratovarius) dolgai is felsejlenek, bár ez aligha volt tudatos húzás. Csontos Krisztián (később Haelo, ma Z!ENEMi) játékában ügyesen ötvözi a 90-es évek úttörő gitárosainak, így többek között a Korn gitárduójának és a Primusos Larry LaLonde-nak az eszement dolgait a megnyugtató, kisimult harmóniákkal. A ritmusszekció (egyik) jutalomjátéka a Freakazoid középrésze. Raffay Zsolt basszusgitáros és Nagy Viktor dobos összeszokott, kreatív játéka irányt is mutat a zenének, néha olyan érzésem van, mintha a másik két zenész asszisztálna a kettejük játékához. A kilencedik dalban Czakó Péter szaxofonjának köszönhetően az 1975-ös Pink Floyd is felsejlik, a Reconnecting futurisztikus átvezetője pedig a The Dark Side Of The Moon-ra emlékeztetheti a hallgatót.

A Stonehenge-hez hasonlóan az after@all is megmaradt egylemezes zenekarnak, az A.C.I.D. pedig sikeresen szintetizálta a kortárs muzsikákat, úgy, hogy a végeredmény akkori füllel – sőt megkockáztatom, hogy maival is - valóban előremutató lett. Ha másért nem, a két évtizedes jubileum okán ma sem késő megismerkedni a lemezzel, a CD a kiadótól jelenleg is beszerezhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3816685088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum