RockStation

Leprous – Aphelion (InsideOut Music, 2021)

A Napra lehet nézni… ja, nem!..

2021. szeptember 13. - magnetic star

leprous-aphelion.jpg

Azért az elmúlt mintegy másfél év megmutatta, hogy az ember bármilyen sanyarú élethelyzetet képes a maga javára fordítani! A világméretű lezárások és korlátozások nyilván a Leprous turné-ütemtervét is felülírták, ám az alkotói energiákat nem tudták elfojtani. Eredetileg egy EP-re való friss szerzeménnyel szándékozott kibekkelni a zenekar a vészkorszakot, de végül mégis a teljes albumnyi kiadvány mellett döntött. Így született meg az Aphelion, a norvégok hetedik korongja.

Habár Einar Solberg és társai továbbra is szigorúan tartották magukat a kétévenkénti lemezmegjelenéshez, ezúttal vélhetően kevesebb idő állt rendelkezésre az anyag kiérleléséhez. Ezt látszik alátámasztani az énekes előzetes nyilatkozata, miszerint az eddigiektől eltérő, ösztönös és spontán dalgyűjteményre készüljünk. Mindennél jobban jellemzi ugyanakkor az Aphelion elkészültét az elsőként közzétett Castaway Angels története. Ezt az elmúlt év végén ismerhettük meg, amikor még mit sem tudhattunk a következő Leprous munka mibenlétéről. A nóta alapjait röviddel a járvány kitörése után rakta össze házi körülmények között Solberg és Tor Oddmund Suhrke gitáros, majd a teljes csapat egyetlen közös jammelés után, elsőre rántotta fel a stúdióban a végleges változatot, amelynek keverését Adam Noble (Placebo, Biffy Clyro) végezte. A Nighttime Disguise-ról meg úgy hírlik, virtuálisan a rajongók is hozzájárultak a létrejöttéhez javaslataikkal, ötleteikkel. Mindenesetre tény, hogy az ötösfogat kollektív erőfeszítésének eredménye a szám.

leprous2021.jpg

Más tételek hasonlóan rögtönzött módon íródtak, és vannak a hagyományos ügymenet – Solberg az otthonában építi fel a vázat, majd a többiek is hozzáteszik a magukét – során kidolgozott kompozíciók is. Az Aphelion eltérő időszakokban, három különböző stúdióban került rögzítésre. Ennélfogva ismét tud újat mutatni a társaság.

Másfelől viszont zenei téren nem érzékelek jelentős elmozdulást semerre. A fő dalszerző természetesen továbbra is Solberg, és a 2017 óta együtt muzsikáló felállás rázódott még jobban össze az alkotás folyamán. Vagyis, némiképp leegyszerűsítve a képletet, a Malina és Pitfalls albumok töretlen folytatásáról beszélhetünk. Megkapjuk nagyjából ugyanazt – ha konkrét kiindulópontot kellene adnom, akkor a Malina borongós világának egyfajta továbbgondolásaként írnám le, amit hallok –, csak éppen nyersebb, csiszolatlanabb formában. Plusz minden eddiginél tágabb teret kaptak a vonósok, élükön a turnébrigád állandó tagjának számító Raphael Weinroth-Browne csellistával. A Nighttime Disguise-ban pedig fúvósok gazdagítják a hangszerelést.

A Leproustól megszokott apró hangszerelési trükkökre, rafinált megoldásokra ezúttal is rendre felkapja a fejét az ember. A Silhouette bevezetőjét mintha valami elektronikus irányzatból emelték volna be és ültették volna át gitárra és élő dobokra. Az All the Moments ezzel szemben hamisítatlan bluesos témát rejt. Az eltérő hangulati elemek váltakozása, illetve a drámai feszültség fokozása az adott nótán belül szintén komoly erőssége, sőt védjegye a formációnak. Az előbb említett darab, vagy a Running Low példának okáért pontosan ettől működik.

Einar Solberg éneke ugyancsak védjegyértékű. Stílusa kétségkívül egyéni, senkivel nem összetéveszthető. Fülbeötlő azonban, hogy emberünk szerelmes a saját hangjába, azaz hajlamos túlművészkedni, túláriázni a dallamait. Néhol pedig beéri a tőle korábbról már ismert sémákkal. Bizonyára ez is mondatja velem, hogy nem hoz előrelépést az új lemez az előzőekhez képest. Nem hiányoznak persze a Pitfallson tökélyre fejlesztett, már-már poposan fülbemászó refrének sem (Out of Here, Silent Revelation).

Érdekes, hogy címe ellenére az Aphelion – a Naptól legtávolabbi pont a Föld vagy bármely bolygó, üstökös, aszteroida pályáján – nem rántja sosem tapasztalt mélységekbe és hozza le az életről a hallgatót. Hol zaklatott, hol melankolikus vagy merengős, tematikáját tekintve pedig a Pitfalls szövegi koncepcióját viszi tovább: a depressziónak azt a fázisát elemzi, amikor az már nem domináns az ember életében. Az alapokat a frontember élettapasztalatai adják mindehhez, vagyis a Pitfallshoz hasonlóan ismét roppant személyes anyag került ki a Leprous alkotói műhelyéből.

band_pic_5.jpg

Egy soron kívüli EP esetében az ember nem feltétlenül kérné számon az újdonság hiányát. Teljes albumot viszont jellemzően nem szór ki csak úgy soron kívül egy zenekar, még ha szórakoztató is az elkészítés folyamata. A lazább hozzáállás egyértelműen javára válik az újfent pazar borítóba csomagolt Aphelionnak, és a fentebb elsorolt dalok mind elviszik a hátukon az albumot. Ha eddig kedvelted a Leproust, az idei eresztést is hamar szerethetőre fogod hallgatni. Az elvárt szintet most is gond nélkül hozza a csapat, csak éppen a szokásosnál kevesebb tényleges extrával. 

rockstation_pontozas_4_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr416685672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum