RockStation

Az a bizonyos FeketeLista

2021. szeptember 20. - KoaX

blacklist.jpeg

Van egy feketelista, amire senki se szeretne felkerülni. Most azonban inkább egy álomlistáról fogunk szót ejteni, a Metallica BlackListjéről, ahova nagyon nagy dolog, ha felkerült a zenekarod, vagy Te magad. Kevesen mondhatják el ezt magukról, de aki igen, az büszke lehet magára, teljes joggal!

A minden képzeletet felülmúló album születéséről már ITT megemlékeztünk. Mi is ez a fentebb emlegetett lista? Több, mint ÖTVEN zenész átdolgozta a Metallica "legjobb" albumát, illetve feldolgozták a dalaikat. Összesen 53 dal került fel a lemezre, majdnem HAT órányi anyag, ami emberesen nagy adag! Az igazat megvallva ez a lemez engem sokkal jobban mozgatott, mint az, hogy a világ egyik legjobban szóló albumát újrakeverik. Sőt, az újrakeverést teljes baromságnak tartom. Szerintem, még mindig magasiskola, ahogy megszólal ez a lemez, és rengeteg zenekar könnyeket hullajtana, ha elérné ezt a hangzást az x-edik lemezzel. Na, de mégis mire jó ez a feldolgozás-lemez?

Arra, hogy betekintést nyerj kicsit más műfajokba, illetve más változatokban is halljuk a dalokat. Na, nem kell parázni, vannak, akik egyáltalán nem mertek elrugaszkodni az eredeti daltól, sőt a Nothing Else Matters esetében mindenki maradt a megrázó, drámai hatásnál. Ha már ez a dal szóba került, akkor emeljük ki egyből Miley Cyrust. Szép a többi feldolgozása is a dalnak, de a csaj akkorát énekel a dalban, hogy totál elkap egy érzelmi vasút. Talán ilyen lehetett 91-ben hallgatni ezt a dalt, amikor még nem játszotta rogyásig minden rockdisco. Valami eszméletlen nagy pluszt ad hozzá a hangja, nem hiába lépett fel vele a zenekar nem is olyan régen.

Egy jó tanács, ha végig akarjátok hallgatni az egész albumot. Állítsátok a lejátszási listán be, hogy keverje a dalokat. Én nem így tettem, hogy egy se maradjon ki, és nagyon megcsömörlöttem például az Unforgiventől. Azért többségében a zenekarok igyekeznek elrugaszkodni a daltól, kicsit belevinni a saját ízüket. Egy dolgot azonban nem értek és nagyon sajnálok. A YouTube-on évek óta fenn van, ahogy a Motörhead tolja az Enter Sandman-t. Szerintem, ezt a verziót lehagyni egy iszonyatosan nagy hiba volt, már csak Lemmy emléke előtti tisztelgés miatt is. A Ghost feldolgozására nagyon kíváncsi voltam ennél a dalnál, és hozza a megszokott ízt. Ami pláne tetszett, hogy Tobiaséknál a legsátánibb az imádkozós betétje a dalnak, imádom. Az egyik legjobb feldolgozása a dalnak azonban Rina Sawayama nevéhez fűződik, aki csinált az egészből egy pop/rock slágert. Nagyon tetszik ez a hangzás, és itt is az imádkozós rész az egyik legjobb pillanat a dalban. 

A Sad But True-ból viszont számomra nincs jobb, mint a St. Vincent-es feldolgozás. Pedig Sam Fender is hatalmasat énekel, és alkot a lemezen. Csak az ő melankolikus feldolgozása számomra eltörpül a csajszi alkotása mellett. De azért meg kell itt még említeni a country stílusban működő Jason Isbell And The 400 Unit-ot is, akik olyan klasszik country feelinget hoznak, hogy egyből maga előtt látja az ember, ahogy a tipik amerikai verandán egy nyári napon tolják a csávóék. 

 A Holier Than Thou nekem mindig egy érdekes Metallica dal volt. Nekem mindig hangulattól függött, hogy hogyan is álltam ehhez a tételhez. A Biffy Clyro feldolgozása például egy nagyon érdekes elegy a számomra. Van benne rock, van bele valami lopott poposmetal, és valami klasszikus hangulat is, így áll össze egy egésszé a szerzemény, amit viszont tök szívesen hallgatok bármikor. Ilyen szempontból viszont a The Chats, az OFF!, és Corey Taylor nekem hatalmas csalódás voltak. Tök jó zenészek, de nem adnak semmi pluszt hozzá a dalhoz, csak eljátsszák, ami annyira nem nyűgöz le. Eljátszottak egy jó dalt és kész. Semmi több.  

A Cage The Elephant kezdi a sort a The Unforgiven feldolgozások élén. A kellemes tingli-tangli feldolgozást egy hideg őszi estén simán meghallgatod többször, de igazán nem ad semmi extrát a dalhoz. Amúgy itt már előkerülnek hip-hop feldolgozások is, amik ugyan csak nem ütöttek nálam, így eléggé sokat szenvedtem ennél a dalnál. Nem hiába írtam a cikk elején, hogy érdemes keverni a dalokat.

Végre elérkeztünk a kedvenc dalomhoz. Wherever I May Roam, szerintem a Metallica valaha írt egyik legjobb dala, ha nem a legjobb. Ezektől a feldolgozásokat vártam a legjobban, ezekre voltam a legkíváncsibb, hogy mit is hoznak ki belőlük az előadók. Aztán jól pofára estem. J Balvin totál élvezhetetlen volt a számomra, akárcsak Chase & Status és BackRoad Gee megoldása. Mondjuk itt legalább ők még valamennyire hozzá mertek nyúlni a dalhoz. De egyik feldolgozás sem hatott meg, örültem, hogy túl vagyok rajtuk.

A Don' Tread On Me-vel azonban már más volt a szitu. Portugal, The Man, Aaron Beam már alapból érdekesen álltak hozzá a dalhoz, bár nem ez lett a kedvencem, de egynek nem volt rossz ez a megoldás. Mindenki a Volbeat-et dicsérte nekem előzetesen, hogy ők mennyire jól megoldották a feladatot, de nekem ez csak egy sima feldolgozás. Nem rossz, meg a saját stílusukat bele bírták rakni, de valahogy még sem hatott meg annyira, mint ahogy azt beharangozták az ismerősök. 

Aztán jön a Throught The Never, a The HU feldolgozásában, ami egyszerűen szétvitte az agyamat. Az az ének valami hatalmas, amit tol benne a csávó. Itt végre azt éreztem, hogy sikerül némi pluszt is belerakni az egészbe, valami egyéni ízt, imádom! Még ilyet! 

A Nothing Else Matters-t szerintem, senkinek se kell bemutatni. Ahogy korábban is írtam megvan az örök favoritja a feldolgozásnak, de meg kell említeni Phoebe Bridgerst is, aki eszméletlen hangulatot kölcsönöz a dalnak a hangjával és a zongorával. Dave Gahan is meghozza a hangulatot, de azért az előbb említett Phoebe-t inkább hallgatom. Mondjuk azt nem igazán értem, hogy miért nem mertek egy kicsit jobban hozzányúlni a dalhoz az előadók. Lehetett volna azért sokkal bátrabban kísérletezni. 

Az album fekete báránya egyértelműen az erősen Jason nevéhez köthető Of Wolf And Man, amiből összesen egy feldolgozás készült. Ez a feldolgozás pedig...Mondjuk úgy, hogy nem túl erős, de döntsétek el Ti.

A The God That Failed is hasonló sorsra jutott, mint az előző dal. Mivel a lemez vége felé helyezkedik el és nem éppen a legkiemelkedőbb a  Fekete Albumon sem, ezért összesen két feldolgozást kapunk. Mondjuk az IDLES feldolgozása eléggé érdekes, old school rocakbily? Shock rock feeling? Nem is tudom, nem vagyok egyikben sem biztos. Ez volt az a feldolgozás, ami több hallgatás után érett csak be, de akkor viszont nagyon bejött. Imelda May és zenekara azonban megmaradt a klasszikusabb megoldásnál, noha a csaj búgó hangja eltér Jamestől. Nem visznek bele sok fantáziát, inkább csak előadják a dalt.

Az utolsó két dalhoz érkeztünk a lemezen. A klasszikusnak is mondható My Friend Of Misery és a The Struggle Within következnek. Cherry Glazerr poposabban, kicsit nekem Daft Punkosabban oldotta meg a feladatot, ami nem is baj, jól áll a dalnak ez a verzió. Kamashi Washington feldolgozása azonban nekem értelmetlen, jazz villongás. Az egyik legjobb feldolgozás a lemezen Rodrigo y Gabriela nevéhez köthető, aki előkapta az akusztikus gitárt és nem teketóriázott. Imádom ezt a változatot, nem lövöm le a poént, hallgassátok meg!

Az biztos, hogy minden idők legsikeresebb metal lemezének a harmincadik születésnapja méltón lett megünnepelve. Noha, az extra bivaly újrakiadásos gyűjteményt nem vesszük meg, ettől független is ez a lista nagyon király dolog, és biztos talál mindenki egy-egy dalt, ami kedves lesz neki. Legyetek nyitottak, közelítsetek új füllel a lemezhez!

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7716688630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.09.20. 21:06:26

A Talicska legjobb albumán szerző volt Cliff Burton.
Ez pedig a 2. és a 3. album.

A Black egy túlhájpolt tömegtermék.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum