RockStation

SCEPTOR: RISE TO THE LIGHT (Pure Steel Records, 2021)

Ahogy azt az 1985-ös sztenderd megkívánja

2021. szeptember 21. - rattlehead18

sceptor_rise.jpg

A régi-új amerikai énekessel kiálló német Sceptor kilenc évvel a bemutatkozó korong után jelentkezett a második nagylemezével. A csapat - ahogy a név, a borító és a dalcímek is sugallják - tiszta, azaz mindenféle külső behatástól mentes heavy metalban utazik, épp úgy, ahogy azt az 1985-ös sztenderd megkívánja.

A 2012-es Take Command! című bemutatkozó album óta a gitáros Torsten Lang körül a teljes banda lecserélődött, sőt a főnök időközben öt évre jegelte is a zenekart. A 2019-es újrainduláskor visszatért a 2010-es két dalos demón szereplő Bob Mitchell énekes (lásd még: Attacker). A hangszeres szekció további trióját pedig új arcok, azaz Timo Nolden gitáros, Kalle Keller basszer és a legfrissebb igazolás, Florian Bodenheimer dobos alkotják.

A Pure Steel Records tehát jó szokásához híven ezúttal is egy inaktív formációba lehelt új életet, de ehhez most nem a 80-as évekig nyúltak vissza, hanem mindössze egy évtizedet léptek hátra az időben. Aki ismeri Bob Mitchell fentebb emlegetett egykori zenekarát, a new jersey-i Attackert, nagyjából képben is lehet a Sceptor által képviselt műfajt illetően. Szakszóval tehát ezúttal „veretes” heavy metalról van szó, a 80-as évek közepének szellemében, melynek origója a NWOBHM klasszikusai mellett a tradicionális német fémzene (Accept, Grave Digger), eseti jelleggel megfűszerezve hol több, hol kevesebb US powerrel. Ebben a muzsikában nincs keresnivalója női éneknek, billentyűs hangszereknek, ide épp elég a két megnyugvás nélkül riffelő gitár, a stabil ritmusszekció és az őserejű vokál. A kötelező alkotóelemek többé-kevésbé stimmelnek is.

sceptor_band.jpg

A Sceptor szerzeményeiben alapvetően a középtempók dominálnak, melyek közé alkalmanként egy-egy epikusabb tételt is beiktattak, a hangszeres Past Reflections introt követő két szerzemény hasonló alapokra lett felhúzva, a címadó Rise To The Light viszont egy nagyobb szabású tétel. Minimális kivételtől eltekintve az összes énekdallam Bob Mitchelltől ered, ebből kifolyólag kórusok csak jelzésértékkel bukkannak fel. A valóban power metalos Dissensionről a James Riverát idéző rekesztések révén a Helstar, illetve a Distant Thunder zenekarok dolgai is felsejlenek. Bob dallamai hallhatóan kimunkáltak, a végletekig kidolgozottak, emiatt épp az ösztönösség hiányzik belőlük. Szó sincs arról, hogy kötözködni akarnék, a technikai oldalon egyébként is nehéz lenne fogást találni, de az a bizonyos zsigeri őserő számomra hiányzik a vokálokból. A Beyond The Unknown zenei része például úgy dörren meg, mint egy Judas Priest nóta a 90-es évek elejéről, viszont az énekben nem érzem azt az átütő erőt, ami a nótának egy további dimenziót adhatna.

A fentebb emlegetett zenekarok rajongói a kritikai hangú észrevételem ellenére bátran próbálkozhatnak Rise To The Lighttal, mely összességében egy jól sikerült stílusgyakorlat. A lemez végén helyet kapott két bónusznóta ráadásul a legerősebb Sceptor dalok közül való; én legalábbis az utolsó Shadows In The Maze-t gondolkodás nélkül becseréltem volna az alapverzió záró daltriójának bármelyikére. A háromnegyed órás korong a CD verzió mellett a régi iskola szerint természetesen LP-n is elérhető.

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8116690400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum