RockStation

DANCE - LOVE COMMANDO (Proton/E-music Records 1990/2021)

2021. szeptember 23. - rattlehead18

dance_love_commando_mockup.png

Régi új kiadó, régi új lemez... A rendszerváltás körüli zűrzavaros időszakban végleg megszűnt a Hungaroton egyeduralma, számos kiadó alakult, akik meghallva az új idők szavát, igyekeztek teret adni addig mellőzött alműfajoknak, illetve feltörekvő zenekaroknak, lemezhez juttatva őket. Az egyik ilyen kiadó a Proton volt, ahol megjelenhetett az első hazai thrash lemez, a Moby Dick: Ugass kutya! című korongja, illetve 1990-ben a kiadó színeiben debütált a Dance zenekar is.

Az egyes források szerint 1987-ben, más leírások alapján 1988-ban indult csapat vezetője a Pokolgépet is megjárt Révi József gitáros volt, a másik alapembernek pedig a négyhúrosért felelős Balogh Tamás számított. A korai formációban Csillik Zsolt gitáros is megfordult, a Dance pedig végül 1989-ben, egy angol nyelvű demóval mutatkozott be. Ezen a felvételen még a gitáros felelt a vokálokért is, dobosként pedig az F.O. System-ből a Sex Action-be tartó Zana Zoltán csatlakozott a csapathoz.

Közhely, de kétségtelenül nem kevés valóságalapja van annak, hogy a magyar zenekarok 3-4 éves lemaradással reagálják le a nemzetközi irányzatokat. Nos, a Dance egyike a kivételeknek, a csapat itthon a stílus csúcséveiben játszotta azt a fajta muzsikát, amivel a szerencsésebb helyeken született kortársak befészkelték magukat az MTV képernyőjére és kibérelték maguknak a rockmagazinok címoldalait. A zenekart a külsőségek révén sokan a dirty rock, vagy a glam műfajokhoz sorolták, zeneileg viszont talán közelebb álltak a dallamos metal vonalhoz, inkább az 1985 körüli Dokken lehetett rájuk meghatározó befolyással, mintsem a Poison. Az utóbbiak kapcsán legfeljebb a logók betűtípusa az, ami szembeötlő hasonlóságot mutat.

A stílus, nevezzük akár glam-nek, akár dallamos metalnak, itthon a 80-as évek végén még gyerekcipőben járt, a Viki és a Flört zenekar szinte csak a műfaji külsőségeket hozta be a magyar könnyűzenébe, a Fix 1989-es debütálása inkább rock, mint metal volt, demós szinten pedig ezekben az években olyanok képviselték a műfajt, mint például a Magazin, vagy a Mister X. Meg kell még említenem az Edda és a Lord nevét, a két népszerű hazai csapat akkori muzsikáján szintén érezhető volt az irányzat befolyása. A Sing Sing és a Dance pályája pedig a korai időszakban lényegében párhuzamosan haladt.

Anélkül, hogy mélyebben belemennénk abba, hogy ki miben volt úttörő, a Dance abban mindenképp párját ritkította, hogy a hazai rock/metal mezőnyből hivatalos kiadványon ők voltak az elsők, akik angol nyelvű dalokkal álltak elő. A szokatlan koncepció jegyében a lemez „A” oldala a magyar nyelvű nótáké volt, a „B” oldalon helyet kapott öt szerzemény viszont a rockzene anyanyelvén szólalt meg. Ami a Dance-et magasan kiemelte a korabeli magyar mezőnyből, az Vértes Attila határokat nem ismerő orgánuma; gyakorlatilag mindent lazán kiénekelt, amit a dalok megkívántak, sőt esetenként nem riadt vissza attól sem, hogy vokális bemutatót tartson. Attila témái mégsem tűnnek erőltetettnek, nem telepednek rá a dalokra; ha már a vokálok, Józsi és Tamás kórusait szintén itt az elején kell kiemelnem. A dalok egy része az egy évvel korábbi demóról lett átemelve, pontosabban átdolgozva, a Wild Side például a lemezt Vad száj címmel nyitja. Az ügyes nyelvváltás révén a refrén szövege lényegében mégis ugyanaz maradt. A gitáros már ebben a nyitó tételben igazi hangszeres bemutatót tart a Tamás és az itt még Zana Electric G. Love SS néven futó Zoli által lefektetett magabiztos, feszes ritmusalapokra. A másodikként érkező Sírig tartsd a szád a demón még Fall Into The Night címen szerepelt, a dal a debütálásra kisebb fazonigazításon esett át. A Válassz nyitánya a Dokken Unchain The Nightját idézi, mégis leginkább ebben a szerzeményben érzem az emlegetett glam befolyást. A legnagyobb népszerűségre a korabeli sztenderdeknek minden szempontól megfelelő videoklippel megtámogatott Mindent akar a lány tett szert, az első lemezoldalt pedig a csapat hitvallásának is tekinthető Ne, fiam ne zárja.

dance_1990.jpg

A hol burkolt, hol nyilvánvaló szexualitástól fűtött szövegek ma már persze esetenként megmosolyogtatóak, de sosem lépték át a közönségesség vagy a szabadszájúság határát. Az angol nyelvű szerzeményekkel a magyar közönség akkoriban nehezebben barátkozott meg, viszont a „B” oldal nótái semmiképp sem másodosztályú, helykitöltő dalok, inkább a határok tágítását célzó kísérletek, a gyorsan ragadó refrének ráadásul megkönnyítik a hallgató dolgát. A kiadó házi stúdiójában, az „E”-ben Karp László hangmérnökkel készült lemez a korabeli visszhangos megszólalást kapta, a kortárs hazai kiadványokkal összehasonlítva pedig nincs oka szégyenkezni. Érdekes adalék, hogy a borítón szereplő karikatúra egy bizonyos Leo munkája, akit a mai zenehallgató a Five Finger Death Punch gitárosaként ismerhet.

A Love Commando ígéretesen indította a Dance pályáját, de a lemezes felállás gyorsan darabjaira hullott, Zoli a felvételek után a Sex Actionbe távozott, Attila pedig az XL Sisters duóval futott be országos karriert. Józsi és Tamás tehát ketten maradtak; bő egy évük ment el azzal, hogy összehozzanak egy koncertképes felállást. 1992-ben már szó volt egy második nagylemezről, az Olaj a tűzre munkacímű anyagból azonban végül - mint tudjuk - semmi sem lett. A zenekarban a köztes időben megfordult Weisz László gitáros is, majd egy akkoriban hosszúnak számító három éves lemezmentes időszakot követően a későbbi Hooligans háromnegyedével, azaz Ördög Tibor énekessel, Kiss Endre dobossal és Tóth Tibor gitárossal, valamint Beloberk István basszusgitárossal érkezett a folytatás, Ördög vagy angyal címmel. A második lemez egyben a Dance hattyúdala is lett, Révi József 1994-ben feloszlatta a zenekart. A Love Commando lemezt készítő felállás tagjai közül Zana Zoli utóélete mindenki előtt ismert, aki az utóbbi három évtizedet nem egy barlangban töltötte. Vértes Attila az XL Sisters után összehozott egy remek, de sajnos csak szűk körben ismert kazettaalbumot, Vértestvérek néven, majd az Egyesült Államokba költözött. Balogh Tamás basszusgitárosról jómagam semmit sem tudok... A zenekarvezető, Révi József pedig a Dance után abbahagyta az aktív muzsikálást, a zenekar feloszlása után húsz évvel, 2014-ben hunyt el.

A Love Commando így a négy muzsikus egyszeri közös munkája maradt, mely a 90-es évek elejének egyik legfontosabb, és legjobb magyar rock/metal lemeze. Számomra az Ítéletnappal, a Kegyetlen évekkel, a Fenevaddal, a debütáló Sex Action lemezzel, az Adj új erőt és a Feketében albumokkal azonos ligában focizik.

A debütáló Dance korong a maga idején kazettán és LP-n jelent meg, CD kiadást sosem kapott. Az egykori Proton kiadó azonban Proton Classics néven most egy sorozatot indított útjára, melynek első darabja épp a Love Commando. A kiadó tehát ezzel a friss digipack verzióval egy ordas nagy lyukat tömött be a hazai rockzenében!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3616696240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.09.23. 18:13:27

IMÁDOM, a mai napig hallgatom.

S Isten nyugosztalja Révi Jóskát.

Az a CD pack... KELL!!!
Nekem eddig csak lemezről átfejtett mp3-ban volt meg az anyag és persze bakeliten.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum