Egyelőre még nem tudni kivel, milyen név alatt, de az elmondása szerint valami igen progresszív projektben dobolt nemrégiben Dave Lombardo. A Slayer egykori dobosa, aki most főállásban a Suicidal Tendencies-ben csépeli a bőröket így elmondhatja, a Satanic Planet után egy újabb különleges csapatban alkot, de ha tradícionálisabb ízekre vágynátok tőle, arra is lesz lehetőség.
Dave Lombardo: "Egyelőre sokat nem mondhatok, de megkeresett egy Egyesült Királyságból származó zenekar, ami nem a Gunship. Nemrégiben dolgoztam a Gunshippel, ezt már hallhattátok. Ez inkább egy synthwave stílusú zene, amit nagyon élveztem. Ők egy Egyesült Királyság központú banda, nagyon-nagyon-nagyon népszerűek, főleg hazai pályán ismertek. Az énekes és a gitáros olyan zenét alkotott, amit elmondásuk szerint agyban hozzám igazítottak. Szóval lényegében lutri volt, felkerestek és belementem, de ember! Furcsa ütemekkel van tele az egész. Az egyik ötnegyed, a másik hét, a harmadik kilenc. Ez a legprogresszívabb metal, amit valaha játszottam, vagy hívjuk progresszív thrash-nek, esetleg progresszív hardcore-nak, mindegy. Nem tudom, mi ez. De már alig várom, hogy mindenki hallhassa, mert sokkolni fogja az embereket!
Aztán dolgoztam még egy másik gitárossal is, aki szintén felkért engem. Nagyon tradícionális, Priest-féle metalról van szó. Mondtam neki, hogy annak idején imádtam a Priestet, így tudod, nem bántam, hogy újra belekóstoltam abba a fajta metalba, amit régebben toltam. Nagyon jó móka volt! Mondhatni a járvány új ajtókat nyitott meg előttem, új lehetőségeket és volt lehetőségem olyan dolgokkal foglalkozni, mint a szoftverek, a pro tools-zal való munka és így alkotni. Még a nappaliban is összeraktam egy dobcuccot, aztán rendesen felmikrofonoztam. Volt két dobcuccom. Az egyik az egyik szobában, aztán egy másik négyrészes a nappaliban, ami még mindig ott van. Ez az ambientesebb doboláshoz van. Tudod, lágy seprőzés, meg ehhez hasonló dolgok."