RockStation

IRON MAIDEN - SENJUTSU (Parlophone/Magneoton, 2021)

2021. szeptember 26. - rattlehead18

senjutsu_back.jpg

Sok véleményt (kritikát, ajánlót, recenziót, stb..) olvashattunk már a Senjutsuról, nálam azonban relatíve lassabban tisztul a kép a lemez kapcsán, bár három héttel a megjelenés után sem merem állítani, hogy kiismertem volna az idei év - talán - legjobban várt metalalbumát. Már az elején leszögezem, hogy körülbelül azt kaptam a lemeztől, amit az előző öt korong tükrében remélhettem, illetve objektíve elvárhattam. Az első meghallgatás után pedig nyugtáztam, hogy ez a britek legkevésbé Maidenes albuma, de erről majd egy kicsit később...

A zenekar a Brave New World óta nyílegyenesen halad egy epikus irányba, nevezhetem ezt akár progresszív rocknak is. Ha jobban belegondolok, már a Powerslave lemez záró eposza is ebbe az irányba kacsintgatott, de ha ráerőltetem a dolgot, akár már a debütáló lemez Phantom Of The Operája is jelezte, hogy ez a vonal is ott van a zenekarban, a két évvel későbbi Hallowed Be Thy Name-ről nem is beszélve. Persze az arányok időközben alaposan eltolódtak, ami a korai lemezeken kivételes volt, az mára bevett formulává vált, és a hagyományos (értem ezalatt a 4 perces nótákat) szerzemények lettek a formabontók. Visszatérve a Brave New Worldre; aki az utóbbi húsz év korongjait önkényesen nem negligálta a diszkográfiából, józanul nem is reménykedhetett egy háromnegyedórás, tíz dalos Iron Maiden albumban. Kevin Shirley az utóbbi két évtizedben olyan kulcsemberré vált a csapat mellett, amilyen a tavaly elhunyt Martin Birch volt a klasszikus időszakban.

iron_maiden_2021.jpg

Kétségtelen, hogy a visszarendeződés óta jellegzetes hangzással bírnak a zenekar stúdiófelvételei. A másfél órás The Book Of Souls 2015-ben a végletekig kitolta a Maiden zenei világának határait. Az új album annak ellenére, hogy tíz perccel rövidebb az elődjénél, ha lehet, még tovább terjeszkedik. Ez pedig egy, a negyedik és az ötödik X között félúton járó veterán bandától legalábbis bátor húzás. A nyitó címadó kapásból jó példa erre, a dobtéma akár a Gojirás Mario Duplantier fejéből is kipattanhatott volna, Dickinson énekhangja ugye adott, de a többiek mintha igyekeztek volna kilépni a komfortzónájukból. A dal folyamatosan építkezik, mégis olyan érzésem van, mintha a vokálok kivételével szándékosan nem akarna kiteljesedni. Egy olyan nótától, melynek Smith az egyik szerzője, még véletlenül sem erre számítana az ember, bár a gitáros a Richie Kotzennel közös albumon is bizonyította, hogy van miből merítenie. A Strategoban megérkeznek a jól megszokott galoppozós témák is, ez már vérbeli újkori Maiden. A The Writing On The Wall bevezetőjében meg – le sem merem írni, de - southern rock ízűek a gitárok, Lynyrd Skynyrdes témák a dal későbbi részeiben is felütik a fejüket, de magamat ismételve újra csak azt kell írnom, hogy alapvetően Dickinson hangja és ez esetben az egymásnak adogatott szólók azok, amik igazán Maidenes ízt adnak ennek a szerzeménynek (is). A Lost In A Lost World meg annak ellenére, hogy Harris volt az elkövetője, egy az egyben úgy kezdődik, mint egy Dickinson szólónóta a The Chemical Wedding időszakból. A nyúlfarknyi Days Of Future Past egy retro stílusgyakorlat a Smith/Dickinson duótól, egy utolsó lélegzetvétel a hátralévő nagyszabású tételek előtt. Az előttünk álló öt dalból négyben szerzőként a főnök dominál, a záró daltrióban pedig Harris az egyeduralkodó. Három hétnyi ismeretség után sem szeretném őket egyesével elemezgetni, még mindig úgy érezem, hogy ehhez további hallgatásokra van szükségem, annyi réteg, íz, árnyalat van ezekben a szerzeményekben; érdemes újra meg újra elmerülni bennük. Csak egyetlen dolog miatt van bennem hiányérzet; Dave Murray nevét szerzőként ugyanis egyetlen nóta után sem látom…

A lemez sikere persze borítékolható volt, de ahogy a megjelenése óta folyamatosan, úgy várhatóan még hónapokig beszédtéma lesz a Senjutsu, teszem hozzá, hogy van is mit megvitatni vele kapcsolatban. Lehet ütköztetni az álláspontokat, van mit elemezgetni a dalokon; ez pedig egy negyvenhat éves zenekartól nem kis teljesítmény. Jómagam úgy gondolom, hogy az év lemezéhez van szerencsém.

5kop.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5316699266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum