RockStation

MY HAVEN - UNTIL (Szerzői kiadás/Pure Steel Promotion, 2021)

Finn dallamközpontúság

2021. október 23. - rattlehead18

my_haven_until.jpg

Jó két évtizede annak, hogy az Amorphis, a Stratovarius, a Sentenced, a Children Of Bodom, a H.I.M. és a Nightwish nyomában (remélem, senkit sem hagytam ki a legnagyobb nevek közül) szinte az összes finn tó partján felbukkantak olyan fiatalok, akik fölényes hangszeres tudás birtokában igyekeztek rácsatlakozni a nemzetközi, vagy legalábbis az európai metal vérkeringésére. Talán többen is emlékeznek még a Twilightning, az Imperanon, a To/Die/For, az Entwine, a Catamenia és társaik nevére…

A hullám jó ideje lecsengett, Finnországból manapság már ritkábban bukkannak fel olyan újoncok, akik tartósan számot tarthatnának a közönség figyelmére. A négyfős My Haven egy első lemezes csapat, melynek frontján – talán nem lehet meglepő - egy női énekes, Teija Sotkasiira áll. A Helsinkiből elszármazott formációt Jan Hirvonen dobos/billentyűs és Kimmo Pittkanen 2016-ban alapították, de a My Haven nevet csak Teija és a basszusgitáros, Petteri Paukku leigazolása után, két évvel ezelőtt vették fel. Az Until tehát a zenekar első nagylemeze, melyet három digitális single előzött meg részben a tavalyi évben, részben pedig idén.

my_haven.jpg

A My Havennek zeneileg szinte semmi köze a fent emlegetett csapatok egyikéhez sem, a dallamközpontúságon kívül zenéjükben szinte semmi sincs a tipikus finn jellegzetességek közül. A rock és a metal határmezsgyéjén mozgó zenéjüket a megfelelő fórumok elintézik a melodikus jelzővel, ez azonban meglehetősen nagyvonalú megjelölés, indokolt kicsit szűkebbre venni a nagy halmazt. Nos, a My Haven esetében érdemes gyorsan elfelejteni az operás éneket, Teijától ugyanis meglehetősen távol áll a teátrális megközelítés, megjelenését tekintve sem tündököl a díva szerepkörében. Hangja egy alapvetően kellemes, néhol már popba hajló orgánum, mely távol áll mindenféle szélsőségtől. Ahogy az ének, úgy maga a zene is igazi középutas produkció. Hol lassabban, hol megfontoltabb középtempóban hömpölygő, billentyűközpontú rock/metalról van szó, a tíz dal legfőbb erénye és egyben sajnos az ódiuma is épp ez a középutas jelleg. Nincsenek érzelmi kitörések, olyan témák, amire az ember esetleges egyéb tennivalója közben azonnal felkapná a fejét, viszont épp emiatt háttérzeneként is megállja a helyét. Sarkítva egy kicsit az összképen; szinte minden szerzemény egyforma, a végeredmény pedig ha nagyobb névvel kell példálóznom, engem leginkább az osztrák Edenbridge lemezeire emlékeztet, de Lanvallék azért ma is szélesebb skálán mozognak, mint a finnek.

A szerzeményeket részletekre bontva természetesen itt vannak a kötelező alkotóelemek, a nagyívű dallamok, a himnikus billentyűjáték, a hangszeres intrók, a többnyire szikár riffek, a neoklasszikus szólók, és sorolhatnám tovább az összetevőket. A Burning Bridgesben (természetesen semmi köze az Arch Enemy dalhoz) és a The Hell I Died Forban például Teija rövid időre előkapja a rocker énjét is, árnyalatnyival erőteljesebben énekel, mint a szerzemények többségében, így ezekben a dalokban a refrének is átütőbbre sikerültek.

A My Haven debütálása alapvetően digitális kiadvány, de korlátozott példányszámban slim tokos gyári CD-n is elérhető egy szimpla, egy lapos borítóval. Frappáns végszót nehéz írni a lemezhez, az előzmények tükrében talán annyit fűznék a megjegyzéseimhez, hogy az Until olvasáshoz például tökéletes társ lehet!

4kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5416731862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum