RockStation

Forradalom – Fatal Error dal és klippremier

2021. október 25. - rockstation

fatal_error_kep_foto_bikali_sandor_1.jpgFennállásának tizedik évfordulóját ünnepli idén a Fatal Error. A jubileumi év apropóján dupla lemezt készített a zenekar, október 29-én meg is fog jelenni. Ez a Fatal Error negyedik (és egyben ötödik) nagylemeze, melynek címe Művirágok karneválja. A duplalemez első korongja júniusban online már megjelent, a második viszont csak most fog napvilágot látni. Erről hozták el most Forradalom című új klipes dalukat előfutárként. (fotó: Bikali Sándor)

A dalról a zenekar így nyilatkozott: „A Művirágok karneválja második korongjánál koncepció volt, hogy a dalok picit sötétebb hangvételűek, „morcosabbak” legyenek, és a Forradalom tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba. Gyakorlatilag ez volt az utolsó dal, amelyik készen lett a lemezről, egy régebb óta fiókban heverő zenei alapra született meg most a szöveg, így nyerte el végleges formáját. A dalt és a lemezt is Vári Gabi barátunk keverte, akinek a zenekar hangzásában hatalmas szerepe van.

A dalhoz készült videóklipről: „Már-már szokássá vált nálunk, hogy a klipjeinket Bikali Sanyi barátunkkal forgatjuk le, a vágást pedig házon belül mi magunk megoldjuk, ez most is így történt. Kerestük a megfelelő helyszínt, és megtaláltuk a vonattemetőt, ami tökéletesen passzol a dal hangulatához.

A zenekar új lemeze október 29-én, pénteken jelenik meg, lemezbemutató koncert pedig november 5-én lesz Budapesten, az Akvárium klubban. A zenekar itt ünnepli 10 éves születésnapját, szóval minden eddiginél hosszabb és tartalmasabb koncertre lehet számítani. Kedvezményes jegyek még elérhetőek: http://bit.ly/fe_akvarium

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7416734518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum