RockStation

Trivium - In the Court of the Dragon (Roadrunner, 2021)

Progresszív metalcore(?)

2021. október 26. - moravsky_vrabec

trivium_1000x1000.jpg

A Trivium lassan, szisztematikusan építkezve elért oda, hogy aktuális lemezük az év egyik leginkább várt kiadványa. És hadd lőjem le előre: az egyik legjobb is. Ott folytatják, ahol tavaly abbahagyták, csak néhány gombot még feljebb tekertek. 

Szeretnék mindjárt az elején elfogultságot bejelenteni: szeretem a Triviumot. Már nem emlékszem, mikor kapcsolódtam a közvetítésbe, de eléggé az elején. A kedvencem tőlük az In Waves, de mindegyik lemezüket egyforma lelkesedéssel vártam, a tavalyit pedig az év végi listám élére nomináltam. Bejön az üvöltős verze-dallamos refrén recept, és szimpatikus a „már nem titkos favorit, de még nem rocksztár” státuszuk. Meg persze az, hogy ritkán okoznak csalódást.

Az idei album alig másfél évvel követi az előzőt, aminek egyszerű oka, hogy a járvány miatt nem tudtak turnézni. Gyakori toposz, hogy a zenészek a kényszerpihenő alatt jobb híján új dalokon dolgoztak, de láttunk rá példát, hogy a karantén alatti fájl-küldözgetés meg az ilyen-olyan módon összehenkölt lemezfelvétel nem sült el a legjobban. A Trivium annyival volt könnyebb helyzetben, hogy már bő egy éve alakítgatják a zenekari főhadiszállást egy hangárból, így a szervezési-logisztikai feladatokat egyszerűbben oldhatták meg. A csapat erre a rövid időre sem tűnt el szem elől: játszottak „raktárkoncertet,” Matt Heafy pedig felfuttatta a Twitch csatornáját, ami állítólag úgy kinőtte magát, hogy már pénzt is keres vele. Lám, nemcsak fingós meg táncikálós videókkal lehet hasítani az interneten.

Mégis, kellemes meglepetés volt, amikor július elején egyszercsak megjelent a címadó dal és annak videója, majd egy hónapra rá egy újabb „amuse bouche” mellé a hivatalos bejelentés is megérkezett, a szokásos infók (lemezcím, borító, megjelenési dátum) kíséretében. Ezek, valamint a lassan szállingózó interjúk alapján egy energikus, progresszív, a korai időszakra is visszakacsintó anyagról szólt a prognózis. És van olyan, hogy a várakozások pontosak, nagyjából így lehet röviden körülírni az In the Court of the Dragon lemezt.

Nem igazán szeretem a progresszív jelzőt a zenékkel kapcsolatban, mert elcsépelt, és mindenki mást ért alatta. Egy metalcore bandánál mi számít progresszívnek? Ha megtanultak játszani a hangszerükön, hehe. De komolyra fordítva, a Trivium esetében arról van szó, hogy a dalok hosszabbak (9 dal + intró 52 percben), tele vannak hangszerelési csemegékkel, technikás megoldásokkal, és úgy általában nehezebben befogadhatóak. Ha a progresszivitás a slágeresség ellentéte, hát legyen.

A borítófestmény Mathieu Nozieres műve, direkt a lemezhez készült. És tényleg festmény, igazi vászonra festette kézzel, korábbi hagyományt folytatva a zenekar neve és a lemezcím sem szerepel rajta. Az X című rövid intrót maga Ihsahn komponálta (Emperor), amit annyi helyen elmondtak, hogy már a menzán a kasszás néni is kívülről fújja. Nem rossz amúgy, jól megteremti az „itt nem viccelünk” hangulatot. Aztán jön is a címadó, a mai Trivium esszenciája 5 percben, egyúttal az egyik könnyebben emészthető dal a lemezről. Érdekes, hogy pont a legdallamosabb része alatt megy a legőrültebb dobcséplés. A klipje is megér egy kattintást, megadták a módját a körítésnek.

Hárommal később jön az ikerpárja A Crisis of Revelation címmel. Az elején kegyetlen aprítás, majd azonnal rögzülő refréndallam, technikás, de nem matyizós szóló, még egy kis basszus-bemutató is belefér – sok energia ment a komponálásba is. Gyakran sütik el azt a trükköt a zenészek (marketingesek?), hogy kiválasztják a három legerősebb dalt, kiadják őket előzetesként, a lemezen meg az első 3 helyre teszik. Aztán amikor megjelenik a teljes album, a hallgató úgy érzi, mintha két külön anyagot hallgatna, akkora a szakadék. Itt szerencsére nem ez a helyzet, leginkább azért, mert nem csak 3 erős dal van, szükségtelen trükközni.

És azt is meg bírták állni, hogy a legnagyobb bombát ne süssék el előre: a The Shadow of the Abattoir (mekkora cím) még ebből az izmos lemezanyagból is kiemelkedik. Úgy indul, mint egy Ramin Djawadi filmzene, majd Matt kivételesen tiszta hangon énekli a verzét, amit egy monumentális refrén követ. A szólót már egy nyersebb motívum foglalja keretbe, majd a végén visszatér a nyitótéma kicsit átvariálva, és még egyszer a refrén. Nem vagyok a túlzó megfogalmazás híve, legyen elég annyi, hogy ezt a dalt feltettem az év legkedvencebb dalainak fenntartott playlistemre. (Samantha21 a neve, és publikus a Spotify-on, ha esetleg…)  

Még egy nagy dobást tartogatnak az utolsónak beszerkesztett The Phalanx képében. Ez a dal állítólag már a Shogun lemez idején megszületett, fel is demózták, aztán félretették. Időközben többször átírták, végül, ismét Ihsahn közreműködésével, mostanra nyerte el végleges formáját. Megérte a várakozást, újabb nagyívű, ugyanakkor ízig-vérig metal szerzemény született. Matt énekteljesítményét csak azért nem méltatom túlságosan, mert a többiekkel szemben volna inkorrekt; mindenki remekel az albumon, ideértve Josh Wilbur hangmérnök-producert is.

Ha leforgott a lemez, az lesz a hallgató első benyomása, hogy nem adja könnyen magát, de fontos, hogy nem is riaszt el. Már az elején ott az ígéret, hogy minél többet hallgatod, annál jobb lesz neked, és ezt be is váltja. Ez hiányzott nekem az Iron Maiden friss anyagából, hogy nem éreztem, hogy igazán újraindítanám. De a Trivium más. Már első hallgatásra elénk hintenek egy pár szem cukorkát, és azt mondják: tedd fel a fülest, szánd ránk az idődet, ne a mobilodat baszkuráld közben, és jön még finomabb is. Aki a fogós dallamok felől közelít, mindjárt az első dal refrénjében kap egyet, aki pedig egyszerűbb lélek, és csak annyi kell neki, hogy zúzzon a blastbeat és Heafy okádjon egy kellemeset, nos, ugyanebben a dalban azt is megkaphatja.  

trivium2021.jpg

Aztán amint újra meghallgatjuk, egyre inkább belénk ívódik, és már akkor is az új számokat dúdoljuk-üvöltjük, amikor nem is szól a lemez. Ha idáig eljutottunk, el lehet mélyedni a részletekben, a mozdonyarcú Corey Beaulieu szólóiban, vagy Alex Bent dobos földöntúli megoldásaiban. Bálint barátom meg is kérdezte, hogy szerintem emberdobos játszotta-e fel ezeket a témákat – hát, fene tudja. Őszintén, elképzelésem sincs, miket lehet a mai stúdiótechnikával összevarázsolni, mégis, megelőlegezem a bizalmat, és azt mondom, hogy alapjaiban Alex játékát halljuk. Aztán majd a koncertek úgyis igazságot szolgáltatnak. Ha már szóba kerültek a koncertek: az első amerikai kört remek időzítéssel még éppen le tudták futni a Megadeth vendégeként, a járvány újabb felfutása előtt. Az európai kanyart azonban  halasztani kellett, az országonként eltérő szabályozás és egyéb akadályok miatti kockázatot nem vállalták. Jelen tudásunk szerint 2023. február 14-én kapják szét a Barba Negrát – remélem, árulnak majd szívecskés Milka bonbont is a büfében, gondolva a későn eszmélőkre. Ha nem, akkor sok rocker-koma a kanapén alszik aznap, hehe.

A fejlődés egyik biztos jele, ha már nem a Triviumra mondják azt, hogy olyanok, mint a Metallica vagy X-Y zenekar, hanem más bandákat hasonlítanak hozzájuk, ők válnak referenciaponttá. Saját, felismerhető stílusuk van, mostanra már csak a részleteket finomítgatják. Az In the Court of the Dragon azt is felvállalja, hogy a szövegekkel is hozzátesz egy saját világ kialakításához, amit a zene és az általános atmoszféra mostanra megalapozott. Két év alatt két nagyon erős albumot szállított le a floridai kollektíva, ha valaki attól tartott, hogy egy összecsapott karantén-lemezt kapunk, lenyugodhat: a Trivium hozta a szintet. Ha még a CD-korszakban lennénk, és nem tízesével hallgatnánk az albumokat, ez lenne az egyik, amit ebben a hónapban megvennék, már csak a borító miatt is. Idén eddig nálam a Gojira-Thunder-Trivium hármas a befutó, hogy milyen sorrendben, azt majd decemberig kitalálom. Ha kíváncsi vagy, hol tart a tudomány 2021-ben, hallgasd meg az In the Court of the Dragon lemezt. Legalább háromszor.

rockstation_pontozas_4_5.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6516733744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum