RockStation

"Hiszek Istenben és Luciferben is, hiszen ezek kéz a kézben járnak"

Interjú Sal Abruscatóval az A Pale Horse Named Death főnökével

2021. november 03. - KoaX

aphnd_2.jpg

Vannak az embernek olyan vágyai, hogy úgy eldumálna egy-egy ikonjával, aztán amikor ott a lehetőség nem is tudja, hogy mit kérdezzen. Hasonló volt a szituáció mikor megtudtam, hogy valósággá válik és Sal Abruscatóval beszélgethetek. Sajnos az online interjút nem tudtuk összehozni, de Sal így is készségesen válaszolt a kérdéseinkre, amiket most levélben tettünk fel neki.

RS: Elég hamar jött az új album a többihez képest. Több volt most az ötlet, vagy a sok szabadidő az oka?
Sal: Voltak már elképzeléseim, hogy legyen jobb a hangzás és kiakartam hozni az új albumot már.Az igazat megvallva elégedetlen vagyok az előző albumok hangzásával, mert kapkodnunk kellett a kevés rendelkezésre álló idő miatt.

RS: Ahogy figyeltem elég sok a biblia utalás. Hogy állsz a vallással?
Sal: Római katolikusként nevelkedtem, neveltek a szüleim. Nem vagyok egy vallásos szent, de tiszteletem a vallást magát. Hiszek Istenben és Luciferben is, hiszen ezek kéz a kézben járnak.

aphd.jpg

RS: A borító is az utolsó vacsorát idézi. Te mit ennél az utolsó vacsorádon?
Sal: Ha választanom kellene akkor Chicken Marsala-t (olasz-amerikai boros csirke lényegében)

RS: Mit jelent számodra  a halál?
Sal: Valós és garantált dolog. Ahogy születünk, úgy meg is halunk, ez az élet velejárója. 

RS: Visszatérve az albumhoz, hangzás szempontjából az egyik legjobb albumotok ez. Változott valami a felvételek tekintetében?
Sal: Igen, eléggé sok minden. Az egészet én magam készítettem, a szó szoros értelmében. Én rögzítettem, kevertem, és támogattam a  lemezt (producerkedésre Ti tudtok magyar kifejezést?) Egy tisztább hangzást szerettem volna elérni, de megakartam tartani a régi sulis, fuzzos hangzást is.

RS: A dalok tempója és hossza nem igazán változik, ezzel pedig létrejön egy különleges atmoszféra. Tudatos ez vagy csak ösztönből jön?
Sal: Ezek csak úgy ösztönből jöttek, ez jött ki belőlem most, nem figyeltem arra, hogy ez gyorsabb vagy lassabb legyen. Egyszerűen csak azt akartam, hogy jól érezzem magam a daloktól. És ez sikerült is, elégedett vagyok a végeredménnyel.

RS: Mire vagy a legbüszkébb az albummal kapcsolatban?
Sal: Magára a dalokra, a hangzásra és az artworkre. Az egész egy friss változás az előző albumokhoz képest. Nagyon büszke vagyok az egészre, de szerintem ez érthető is.

RS: Zavar az, ha valaki azért néz meg titeket, mert Te voltál a Life Of Agony és a Type O Negative dobosa?
Sal: Nem igazán értem azokat a rajongókat, akik emiatt jönnek el megnézni engem, mert én az APHND-t és ennek a történelmét képviselem most. Aki ezt akarja látni, azt megértem.

RS: Ha újra találkoznál Peterrel (Steele, a szerk.) és csak egy mondatot mondhatsz neki, mi lenne az?
Sal: Csináljunk még egy albumot.

RS: Még a második album idején úgy volt, hogy jöttök Magyarországra játszani, de ez elmaradt. Egyszer be lesz pótolva ez a buli?
Sal: Nehéz megmondani, hogy ez mikor következhet be emiatt a pandémiás helyzet miatt. Sok minden változik folyamatosan, bízom benne, hogy eljutunk hozzátok, hiszen jártam már párszor Budapesten, ami egy gyönyörű város.

Utólag is hatalmas köszönet Jakab Zoltánnak, hogy segített összehozni az interjút!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5616742496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum