RockStation

ZAC CRAIN: FEKETE VIGYOR - DIMEBAG ÉS A PANTERA (Konkrét Könyvek, 2021)

2021. november 30. - rattlehead18

dimebagkonyv.pngMi, rajongók a zenei életrajzok közül többnyire a szubjektív olvasmányokat részesítjük előnyben, azokat, amelyekben az adott szereplő a maga szemszögéből, saját kezűleg, esetleg egy bértollnok közreműködésével önti formába memoárját. A zenekari biográfiáknál természetesen semmi gond azzal, ha egy mindenre elszánt, az érintett banda pályáját töviről hegyire ismerő mániákus vállalja magára a feladatot.

Ellenben ahhoz, hogy egy ilyen biográfia az olvasónak is maradandó élményt nyújtson, elkerülhetetlen a tárgyilagosság; ehhez pedig a szerzőnek valamennyire le kell vetkőznie az elfogult, rajongói megközelítést. A Fekete vigyor esetében viszont ki kell lépni a komfortzónánkból, hiszen a főszereplőnek nem adatott meg, hogy formába önthesse gondolatait önmagáról és a 90-es évek nagyhatású metal zenekaráról. Szóval, annak ellenére, hogy Dimebag Darrell életrajzáról van szó, részemről a könyvvel szemben elvárás volt az objektivitás; ha már a strandpapucsos főhősnek a basszusgitáros Rex Brownnal és az énekes Phil Anselmoval ellentétben nem volt lehetősége visszaemlékezni, a sztorija legyen a lehető leghitelesebb. A szerző, Darrell földije, a szintén texasi Zac Crain, és a magyar fordításért felelős Dudich Ákos előtt tehát fel volt adva a lecke, a tárgyilagosság mellett ugyanis a hazai olvasók számára összehasonlítási alapként ott van a Rex Brown által jegyzett, szintén Ákos által magyarra átültetett A Pantera igaz története -belső szemmel című kötet is.

Kezdjük talán a borítóval; Oravecz Gergő, a Faith No More képregényt is jegyző grafikus egy tízpontos borítóképet készített a könyvhöz. A vörös szakállú főhőst a hozzánőtt Dean gitárral, jellegzetes pózában ábrázoló rajz nálam csont nélkül az eddigi legjobb borító az Ákos által fordított könyvek frontján valaha szerepelt képek közül. A napokban megjelent könyv pedig a közelgő, december 8-án esedékes évforduló alkalmából egy méltó tiszteletadás a metal gitározás talán -sőt, ma már kijelenthetjük, hogy biztosan- utolsó megreformálója előtt.

dimebag.jpg

Aki hozzám hasonlóan rajongóként a Panterával együtt átélte a kilencvenes éveket, feltehetően kapásból fel tud sorolni olyan emlékezetes, az esetek egy részében szórakoztató sztorikat, melyek megjárták a korabeli szak-, illetve bulvársajtót, vagy épp a zenekari videókban szerepeltek. Legyen szó akár a technikusok és a személyzet tagjainak fogadások keretében történő szívatásáról (melynek terén az Abbott tesók minden turnén élen jártak), akár olyan komolyabb dolgokról, mint egyes tagok alkohol és drogproblémái, Billboard listás helyezés, vagy a végeláthatatlan turnézás. A 90-es évekkel együtt a zenekarnak is leáldozott, a szétesőben lévő csapat még egyszer odatette magát az utolsónak bizonyult Reinventing The Steel koronggal, majd a Damageplannel eljött az újrakezdés ideje. Mint tudjuk, a Pantera árnyékából egyik félnek sem sikerült kilépnie, legyen szó akár a Downról, akár a Damageplanről, az ideig-óráig aktív további projektekről/zenekarokról nem is beszélve.

A Vulgar Display Of Cover hazai Dimebag-jének, Vörös Attilának a személyes hangvételű gondolatai után időrendben haladva ismerhetjük meg a pokoli cowboyok sztoriját, mely egyben Dimebag története is, hiszen élete több, mint felében a Pantera gitárosa volt.

Zac Crain a korai időszak kapcsán a kezdeti évek kulcsemberei mellett a zenekar holdudvarához tartozó, a háttérből soha ki nem lépő szereplőket is megkereste. Rita Haney és Terry Glaze mellett tehát szóhoz jutnak olyanok is, akik már a kezdetek kezdetén a gitáros közeli barátai voltak. Megtudhatjuk, hogy mi volt az a három tényező, ami az Abbott tesókat, főként a gitárost leterelte a sehová nem vezető glam metal ösvényről. Az arlingtoni baráti kör mellett a korszak thrash ikonjai közül is akad olyan, aki véleményt nyilvánít a feltörekvő hathúrosról. A történet gerince azonban értelemszerűen a 90-es évek sztorija, azokon belül is a valahová 1992 és 1996 közé belőhető csúcskorszak kronológiája.

Ákos fordítása most is gördülékeny és olvasmányos, ha a könyv egyesszám első személyben lenne fogalmazva, simán elhinném, hogy Dimebag tárgyilagosra vett önéletrajzát olvasom. A Fekete vigyornak tehát ott a helye a könyvespolcon Rex kötete mellett. Remélem, hogy valamikor majd Phil Anselmo saját verzióját, a Mouth For Wart is elolvashatjuk Ákos fordításában; úgy lenne teljes a sztori, főként az 1996-tól kezdődő nyolc év eseményei. Mielőtt azonban erre sor kerülhetne, hamarosan érkezik Peter Steele (Type O Negative) életrajza, illetve újra megjelenik a ma már beszerezhetetlen Anthony Kiedis (RHCP) sztori, a Scar Tissue is.

2804323.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7016768526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum