RockStation

Holy Mother @ S8 Underground Club, 2021.12.04.

Esőfakasztó buli

2021. december 07. - magnetic star

tirelli.PNG

A sors – pontosabban egy-egy végtelenül lelkes és jó szándékú szervező – időről időre megkínál minket olyan tengerentúli underground heavy / power metal csemegékkel, mint az Anvil fellépése a Kék Yukban (2005) vagy a Vicious Rumors frenetikus zúzása az akkori Dürer Kert kistermében (2014). Na, ezt a vonalat vitte most tovább a Holy Mother meglepetésszerű eljövetele.

Az S8-at alapvetően a feltörekvő hazai csapatok otthonaként helyeztem el a saját kis budapesti klubtérképemen és ezt megerősítendő a Sing Sing-féle Életfogytig Rock n’Roll taktusai fogadtak érkezésemkor az Eat Dirt jóvoltából. Ezután viszont valami merőben más következett.

Az első, amit az esemény kapcsán érdemes leszögezni: Mike Tirelli énekes és csapata, beleértve a beugrós ritmusszekciót, rendkívül elkötelezett a zenélés iránt. A más formációkban is érdekelt tagság amióta az eszét tudja, klubozik (vélhetően munka mellett) és ezúttal arra is hajlandó volt időt áldozni, hogy az öreg kontinenst utazza be, tényleg „most vagy soha” alapon, számolva az egyes koncerteknek a járványhelyzet miatti törlésével. Ráadásul nem holmi olcsó, nevenincs európai bérmuzsikusok, hanem az amerikai színtéren már kipróbált harcosok pótolták az igazoltan távolmaradt arcokat.

Továbbá nem nosztalgia-haknikört fut a banda. Az első két dal után máris érkezett egy Dio-egyveleg, később pedig Eddie Van Halen emlékének adózott a négyesfogat a Mean Streettel, de egy klubbulin az ilyesminek egyértelműen hangulatfokozó célzata van, szóval bőven belefér. A műsor középpontjában sem a kultikus Toxic Rain lemez, hanem a 2021 elején, bő másfél évtizednyi hallgatás után megjelent Face This Burn anyaga állt. Vagyis igazi újrakezdésnek lehettünk tanúi. Ha úgy tetszik, újbóli névbejáratásnak.

Az egész így volt hiteles és őszinte. Egyfelől azért, mert az egyébként szerény, saccra ötvenes lélekszámú publikum soraiban ugyanúgy ott nyomultak azok, akik velem együtt a Toxic Rainnel szerették meg Tirelliéket és azóta várták, hogy élőben is láthassák-hallhassák őket, mint azok, akiket mostanában ragadott magával a műfaj. Másfelől meg azért, mert azt támasztja alá, hogy Mike hisz az új albumban, amelyet nem mellékesen dedikáltan lehetett begyűjteni a merchpultban. Egyszersmind egyensúlyba került a szettben a 90-es évek sebességmániás power metalja és a jelenkor kimért döngölése.

Azt persze nem állítom, hogy minden szempontból tökéletes lett volna az élmény. A koboldképű Greg Giordano gitárosról azt tudtam megállapítani, hogy technikailag rendben van, átütő karaktert viszont nem fedeztem fel a játékában. A régi Szentanya-nóták szólóit nem igyekezett hangról hangra visszaadni, sőt inkább telebugyborékolta azokat, új ízeket mindenesetre nem adott hozzájuk. Az előadáshoz már lényegesen többet tett hozzá. Egy alkalommal lazán lesétált a színpadról a bősz húrtépés közben és majdnem egészen a söntésig kolbászolt el. A vokálozásból szintén kivette a részét Erric Bonesmith bőgőssel egyetemben. A még csupán húszas éveiben járó, Suffocation pólóban csépelő Randall Reekstint is legfeljebb megbízható melósnak mondanám, bár kifejezetten tetszett, ahogyan a régi dalokban néhol megvariálta a tempókat. A Live to Die refrénje, ha lehet, még hangsúlyosabb lett ezáltal. Nem hiába dobol fiatal barátunk prog/thrash és death metal bandákban.

holy_mother_mike_tirelli_02.jpg

Mike az ötödik x-en túl is meggyőző kiállású, rutinos frontembernek mutatkozott. A számsorrendbe egy ízben belegabalyodott, de azon nyomban gyakorlott módon korrigálta ezt, így nem lett kínos az ügy. Kicsit talán bánhatja, hogy többszöri kérésre sem kapott pezsgőt a buli alatt, a közönségnek ellenben minden pozitív megnyilvánulásért roppant hálás volt. Lazán, ugyanakkor emberi hangnemben kommunikált. Nem esett tehát nehezére elvinnie a hátán a show-t. Szerencsére a hangját is sikerült jó állapotban megőriznie.

Pozitív megnyilvánulásból pedig akadt bőven. Vicces jelenetekből nemkülönben. Láthattunk földön fetrengést az első sorokban vagy épp hülyéskedést egy, a falhoz támasztva felejtett létrával. Az utóbbihoz hasonló képtelen mozzanatok eleve emlékezetessé tehetnek egy koncertet a zenészek számára, ám azt hiszem, a maroknyi jelenlévő amúgy is megkedveltette Budapestet Tirelliékkel, akik a betervezett programon túl ráadást is adtak. Igaz, a Toxic Raint pödörték le másodszor, de bizonyára nem maradt már idejük több számot összegyakorolni a turné indulásáig. Különben se legyünk telhetetlenek, hiszen előástak egy nótát az egészen korai időkből (a Face…-re újravett Prince of the Gardent) és Mike másik csapatát, a Messiah's Kisst is megidézték a Dragonhearttal.

Valódi kuriózumot éltünk át, hosszú évek múltán is emlegetni fogjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3816775298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum