RockStation

Máris új albumon dolgozik a Nine Inch Nails

2021. április 28. - theshattered

nin_featured_credit_john-crawford.jpgEgy Golden Globe és egy Oscar után újra hazai pályán folytatja Trent Reznor és Atticus Ross. A Nine Inch Nails vezére elárulta, hogy már formálgatják a következő csomagot, sőt, ha rajtuk múlna, már igazából turnéznának is. Csak hát, ugye...

Tovább

A Dolog főcímzenéjének feldolgozásával sűrít az Evile

evile2021.jpgKiadta a harmadik, egyben utolsó lemezelőzetes kislemezét az Evile. A thrasherek egy meglehetősen különleges dalt választottak, ami az 1982-es A Dolog című John Carpenter film jól ismert főcímzenéjének a megvadított verziója. A Hell Unleashed című korong, ami az első lesz Ol Drake énekessel és Adam Smith gitárossal április 30-án kerül a boltokba és a megfelelő platformokra.

Tovább

Ha már idén nem lesz Nova Rock, legalább megmutatják, mire számítsunk jövőre

nr2019.jpgA nyári, nemzetközi fellépős fesztiváloknak kuka, minden ilyen rendezvény már a 2022-es felhozatalra koncentrál. Így tettek a Nova Rock szervezői is, akik ahelyett, hogy a 2020, vagy 2021 elhalasztásán sírdogálnának, már a jövő felé vetik tekintetüket, lendületből ránk zúdítottak egy nagy halom nehézsúlyú zenekart. És még hol a vége...!

Tovább

Vizsgálják a Madball New York-i koncertjét

madballnyshow.jpgAkármennyire is volt plafonrepesztő parti, a Madball és három másik zenekarának esete máris a hatóságok előtt van. Mielőtt félreértés lenne, nem verekedés, vagy rongálás miatt került a "kékek" figyelmébe a buli, hanem sokkal egyszerűbb okból: mert több mint kétezer ember élvezte ott az életet (maszk nélkül - ez is feltűnt a szerveknek), holott a jelenlegi helyi szabályok szerint mindössze ötszáz ember lehet egy helyen. Az eset következménye a jövőbeli hasonló rendezvények, így a május 8-ra kinézett, hasonló kaliberű esemény megakadályozása lehet.

Tovább

Több mint nyolcvanezer dollár gyűlt össze az Exodus dobosának kezelésére

tomhunting.jpegPár napja írtuk, hogy közösségi adakozással igyekeznek összeszedni Tom Huntingnak, az Exodus dobosának kezelésére az összeget. A gyomorrákban szenvedő zenész GoFundMe kampányát nem más, mint maga Gary Holt kezeli, így biztos, hogy jó helyre kerül a felhalmozódott pénz. Öröm az ürömben, hogy a kitűzött ötvenezer dolláros célt kevesebb, mint egy hét alatt sikerült megugrani, sőt, már nyolcvanezer dollárnál jár a keret, melyért maga a páciens mondott köszönetet.

Tovább

Smoke On The Rammstein - Németesítette a Deep Purple örökzöldjét Denis Pauna

maxresdefault_21.jpgA YouTube-on alkotó Denis Pauna pár művét megmutattuk már korábban, ő az az (egyik) arc, aki elég jól ültet át egy-egy klasszikus dalt más zenekarok stílusába. Emberünk most két egymástól eléggé távol álló világot vegyített, a Deep Purple mindenki által ismert Smoke On The Waterjét rakta át a Rammstein stílusába, pluszbónuszként pedig újra előkerült a Google Fordító által alkotott német nyelv és a komoly tekintet.

Tovább

Bongzilla - Weedsconsin (Heavy Psych Records, 2021)

weedsconsin.jpg

Az ember folyamatosan elvárásokat állít maga elé. Ha nem állítasz, akkor is van egy elvárásod, hogy ne számítson semmi. Tizenhat év után úgy érzi az ember, hogy valami ütőset szeretne a képébe kapni, legalább is én így vagyok vele. Tiznhat hosszú év telt el mióta napvilágot látott a Bongzilla Amerijuanican elnevezésű anyag,a most meg április huszadikán (mikor máskor?) itt a Weedsconsin..

Tovább

Ilyen az élet! - Szólóprojektbe fogott a Stone Sour gitárosa, Josh Rand

the_life_project_2021.jpgMég ha nem lenne minden kioffolva koncertek terén, akkor is szüneten lenne a Stone Sour, lévén Corey Taylor éppen még a Slipknot dolgait tolná. Josh Rand így valószínűleg már előre készült arra, hogy lesz ideje ötletelgetni, aminek meglett az eredménye: itt a L.I.F.E. Project, melynek a hangszeres részeit teljes mértékben Rand, az éneket a Paralandra énekese, Casandra Carson viszi. Az első bemutatott daluk a The Nothingness, a debüt EP nyárra várható.

Tovább

The Chant - Újabb dal érkezett a Gojirától

gojira_2021_new.PNGPénteken jön a Gojira legújabb anyaga,a Fortitude, melyről eddig is már azért csepegtettek ezt-azt. A három plusz egy (az Another World különálló kislemezként jött ki hivatalosan) nóta mellé most beállt a The Chant is, csak hogy tudjátok: igen, hamarosan itt a nagybetűs dátum! Hogy aztán Budapestre mikor jutnak el vele még kérdés, a Kornnal közös június 22-re egyelőre nem érdemes mérget venni. Jó eséllyel jövőre lesz az.

Tovább

Visszavonul Michael Wagener, a legendás rock producer

michaelwagener.jpgHetvenkét éves korában úgy döntött, most már másnak adja a potmétereket Michael Wagener. Az eredetileg az Acceptben pengetett, majd a sorkatonaság után hangmérnöknek állt szakember többek között a Dokken, a Skid Row, vagy éppen Ozzy No More Tears-ének hangzásáért felelt, de azzal sem lövünk nagyon mellé, ha éppen egy bizonyos Master Of Puppets-et dobunk be a trófeák közé.

Tovább

Egy rakat ritkaságot játszott az online koncertjén a Korn

korn_2019.jpgHa egyvalamit igazán fel lehet róni a Kornnak, az az, hogy évek óta szinte ugyanazzal a szettel turnéznak (2-3 "újlemezes" dal, plusz tizenpár kötelező). Nos, a tegnap esti online koncertjükre végre kicsit megrázták magukat, kihajintottak néhány örökzöldet, így nem volt Got The Life, de még Blind sem, igaz az utóbbi rajta volt a setlisten  és behúztak pár ritkán, vagy éppen még nem játszott nótát és belecsaptak a húrokba. Hogy mi volt a menü? Mutatjuk!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum