Friss, újrakevert, újracsomagolt formában újra elérhetők lesznek a Dream Theater hivatalos bootlegjei, amit annak idején Mike Portnoy válogatott és adott ki a csapat saját kiadóján, az Ytsejam Recordson keresztül. A zenekar a sokak által már jól ismert anyagok mellé új finomságokat sem lesz rest előkutatni, az első igazi újdonságot tartalmazó fejezet a proggerek 2017-es, Budokanban adott koncertje lesz, amelyről a teljes Images & Words előadást teszik közkinccsé. Az InsideOuton keresztül gondozott Lost Not Forgotten Archives értelemszerűen nem egyben fog a fanok nyakába csapódni, ezeket a következő években, szépen eloszlatva pakolják majd ki.
A Rise Against mint mindig, most is bebizonyította, hogy a komoly (politikai) mondanivaló és a bitang erős dallamok szépen megférnek egymás mellett. A
Folytatja a tavaly megjelent albumának hagyományát az industrial vonalon mozgó Health. A csapat nem kisebb névvel dolgozott együtt az Isn't Everyone című tételen, mint a Nine Inch Nailsszel, illetve annak agyával, Trent Reznorral, így az irányt már talán sejthetitek is többen. De hogy hogyan is sikerült a manőver, azt a videó elindítása után minden további nélkül csekkolhatjátok.
Ahogy legutóbb említettük, nyáron érkezik a Godgiven első nagylemeze, Not that Godly címmel, amihez itt az újabb felvezető darab, a Gerontocrap.
Ismét előkapott egy dalt a Five Finger Death Punch, mégpedig azon nemes célból, hogy videót adjon neki. A kitüntetett feladatot a legutóbbi albumuk, a F8 egyik közönségkedvence, a Darkness Settles In kapta meg, aminek filmecskéjében a zenekari jelenetek mellett a már nálunk többször, több zenekar kapcsán említett, hamarosan bemutatásra kerülő The Retaliators című horrorfilm jelenetei láthatók.
Kotta sold out lett a Fish! legújabb anyagának, a Pozitívnak a bakelit kiadása, így aztán aki szeretné, már csak CD-n veheti meg az albumot, ez péntektől lett elérhető. Viszont ha lecsúsztál a korongról, akkor a Jó vagy ígyhez készült filmecskében megnézhetitek, hogy mutatna otthon a lejátszón, legalább ennyi jusson. Hadd pörögjön!
Jönnek, szállingóznak a Sumo Cyco dalai, mondjuk van is miért: pénteken jön a csapat nagylemeze, az Initiation. A lány énekessel kiálló kvartett persze a Bad News mellé is az eddig megszokott színvonalú, igényes képi körítéssel támad. Tessék csak megnézni!
Már jó ideje a fiókban pihen a Dead Cross következő anyaga. Az elvileg már lassan másfél-két éve összerakott album viszont úgy néz ki, az év vége felé végre csak megmutatja magát, legalábbis ha Dave Lombardo igazat beszél. De miért ne tenné?
Egy egész jó, bár a régi klasszikusok szintjét azért elég messziről közelítő dallal állt elő az Ill Nino. Az egykor szebb napokat is látott latino nu metal csapat, hogy erős legyen a hangulat, még a P.O.D. énekesét, Sonny Sandovalt is elhívta pár sor erejéig, a szöveg pedig a bevándorlók iránti elutasítás elítéléséről szól. A nóta a pár éve kettészakadt csapat új nagylemezén, az IllMortalson fog helyet kapni, ami valamikor a közeljövőben várható.
Mocsárszag és pitbe hívó riffek? Ocsmány zene ez, persze csak jó értelemben. A fiatal brit csapat, a Heriot - akárhogy nem úgy hangzik - még csak a harmadik dalánál jár, de már most pofátlanul leviszik az arcokat. Az újonnan kiadott daluk, a szokásosan izmos Dispirit, ahogy az elődjei is, padlógázon sugározza a riffeket, talán csak a rengeteg őrlés között megbúvó újítás, a lágy női ének az, ami megment attól, hogy lendületből szétpörölyözd a garázsban álló ezer éves Zsigulit. Kattint, élvez, behódol!
Már nem kell sokat várni az ex-Thy Catafalque gitáros, Juhász János által alapított Damnation kislemezére, a Majesty In Degradationre, de azért nem is hagyja a tapasztalt zenészekből álló death csapat, hogy elsikkadjon az örömteli infó. A már előrendelhető anyagról a The Colossal Dread szökött ki, hogy kitekerje a nyakakat, a death metalosok egy pillanatig se gondolkodjanak, meg akarják-e hallgatni! Kötelező!
Közel negyvenkét milliárd forintnak megfelelő összegért, azaz száznegyven millió dollárért adta el a dalainak terjesztési jogait az
Az igen erős beltartalmú díszdoboz árát kiköhögő Black Label Society-fanok már gyúrhatnak is a következő kiadásra. Zakk Wylde és csapata ugyanis várhatóan az ősz végén kiadja a következő sorlemezét, aminek a végleges dallistájához nem kevesebb, mint harminc dalból fognak majd mazsolázgatni - valószínűleg egyben azért ez kicsit sok lenne. A 2018-as Grimmest Hits utódjáról a WRIF-nek beszélt az öreg.
Igen komoly és igen komor videót kapott a belga Amenra következő nagylemezének, a De Doornnak az első előzetes dala, a De Evenmens. A post-metal csapatnak ez lesz a Relapse Recordsnál kiadott első lemeze és egyben az első, ami nem része a sorszámozott Mass-sorozatnak. A dupla LP-n, CD-n és kazettán is kiadásra kerülő anyag
2016 után újra nagylemezzel jelentkezik a Hacktivist. Az előző korong óta gitárost és énekest is cserélt rap metal csapat a Hyperdialect címet adta a csomagnak, melyen az eddig különálló kislemezdalokként kiadott számok mellett friss szerzemények is helyet kapnak majd. Most az újravett, eredetileg 2019-ben kiadott Reprogrammel folytatják a promót, a korong