Elképzelhető, hogy nem a megfelelő társaságban forgolódom és nem az adekvát szakmai fórumokat követem, de valószínűbbnek tartom, hogy a The War On Drugs esetében hasonló a dolgok állása, mint a Dave Matthews Band kapcsán. Az önmagában egy dolog, hogy a pennsylvaniai zenekar 2005-ben alakult, illetve jelenleg az ötödik nagylemezénél tart, az már viszont más lapra tartozik, hogy a legutóbbi lemezükkel (A Deeper Understanding, 2017) besöpörtek egy Grammy díjat, valamint 2018-ban felléptek a Sziget Fesztiválon is.
Az utóbbi két tény alapján joggal gondolhatná az ember, hogy a megfelelő fórumokon magyar földön is közszájon forog a - valljuk be - nem túl szerencsés névre keresztelt banda. Itt utalnék vissza a kezdő gondolatra, nekem legalábbis úgy tűnik, hogy a zenekar az öreg kontinensen nem tudta megvetni a lábát. A legnépszerűbb internetes kereső felület magyar nyelvű találati listája pedig finoman szólva is karcsúnak bizonyul.
Ilyen előzmények alapján megállapíthatjuk, hogy az Adam Granduciel énekes/gitáros/dalszerző/szövegíró/producer stb. által vezetett hat plusz egy fős társaság ugyanabban a cipőben jár, mint a fentebb emlegetett Dave Matthews Band, azaz a nagy vízen túl a szakma és a közönség is a lábaik előtt hever, Európában pedig a belgákat, a hollandokat és a briteket kivéve legfeljebb tisztes távolságból ismerik/ismerjük őket.
A kötelező kategorizálás kérdésében a mértékadó fórumok is bajban vannak, a The War On Drugsot illetik indie, pszichedelikus, folk, americana, sőt heartland rock jelzőkkel is. Mivel Granducielék a Grammy díjat szimplán rock kategóriában hozták el; a könnyebb átláthatóság érdekében talán jobbnak is tűnne kevésbé belemenni a további jelzők halmozásába, a csapat zenéje azonban megköveteli, hogy mélyebben leássunk a gyökereikhez. Több helyen olvastam, hogy Granduciel a huszonegyedik század Bruce Springsteenje, Neil Youngja vagy Bob Dylanje, de az is rendszeresen előkerül a frontemberrel és kísérőzenekarával kapcsolatban, hogy sikeresen szintetizálják a nyolcvanas évek összes rockzenei, illetve ahhoz közeli zenei irányzatát. Mindkét megközelítés megállhatja a helyét.
A The War On Drugs egyértelműen kortárs muzsikában utazik, a rengeteg hatást egybegyúrva bátran kísérleteznek, melynek jegyében nem riadnak vissza a bűvös négy perces dalhossz felülírásától sem. Ezúttal sem rendhagyóak a hat perc körüli szerzemények, melyekben a hosszabb hangszeres témákat előszeretettel bontogatják ki. A klasszikus dalszerkesztés alapelveinek sem igyekeznek feltétlenül megfelelni, hajlamosak belefeledkezni a dolgaikba, ezt pedig nemcsak a közönségük tolerálja, hanem az amerikai szakma még díjazza is a dolgot.
A tizenegy új dalon kis túlzással végigvonul a rockzene utóbbi hat évtizede. A nyitó, zongora és akusztikus gitár kettősére építkező Living Proof meglehetősen szokatlan kezdés, a dal felvezetője a Coldplay korai dolgait idézi, bár Granduciel énekhangjának semmi köze sincs Chris Martin dolgaihoz, a lényegi rész pedig egyértelműen Bob Dylan. Az elektronika teljes valójában a Harmonia’s Dreammel jelentkezik be. Felszabadult, szellős, de mégis dúsan hangszerelt zene ez, melynek olyan tere van, mint egy jobban sikerült Manic Street Preachers vagy New Order szerzeménynek. Hasonló felfogásban készült a Wasted is, amiről meg a The Killers muzsikája ugrott be, kb. az áttörést hozó Sam’s Town lemez idejéből. A legerősebb szerzemények mégsem ezek, hanem a modoros énekdallamokat is csatasorba állító Change, illetve az ízlésesen adagolt női vokálokkal feldobott címadó dal. Ha jobban beleássunk magunkat a lemezbe, még Massive Attack, illetve Björk jellegű trip hopos témákra is bukkanhatunk (Victim).
A The War On Drugs tehát kortárs rockzenében utazik, Adam Granduciel pedig annyi helyről és forrásból merít, hogy a végeredménynek egy eklektikus, a befogadhatatlanság határait súroló hangkollázsnak kellene lennie, ehhez képest a zenekar ötödik megnyilatkozása egy több rétegű, lassan kibomló, de magát alattomosan a tudatalattiba befészkelő dalgyűjtemény lett. Az utóbbi lemezei alapján egyelőre nem tűnik úgy, hogy Bruce Springsteen a nyugdíjazását tervezgetné, de a szellemi örökös már megvan.
