RockStation

Újra perel a Nevermind-baba

2022. január 14. - sunthatneversets

nirvana-baby-recreates-nevermind-album-cover-spencer-elden-john-chapple-1.jpg

Pár napja írtuk meg, hogy a bíróság ejtette Spencer Elden keresetét, aki a Nevermind borítója miatt perelte többek között gyermekpornográfia vádjával a Nirvanát. Gondoltuk itt véget ér a történet. Hát, tévedtünk!

Eldennek január 13-áig volt lehetősége módosított indítvánnyal újraindítani az pert, és ő ezt last minute meg is tette, most annyi különbséggel, hogy már nem vádolja a zenekar még élő tajait és Kurt Cobain örököseit tudatos szexuális kereskedelemmel. A többi vád maradt: ami 1991-ben vele történt szerinte az gyermekpornográfia, ami az életére negatív kihatással volt.

Állítja ezt annak ellenére, hogy a lemez kiadásának évfordulóin rendszeresen újrafényképeztette a fotót, sőt az Ebay-en még árulta is ezeket. Keresetében kompenzációt és a lemezborító visszavonását kéri. Utóbbit azért, mert több alternatív borító is készült, a zenekar választhatott volna azok közül is. A Nirvana jogászai még nem reagáltak a keresetre.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6416812692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2022.01.14. 12:23:07

Ha tényleg negatív kihatással lett volna rá, akkor nem fényképeztette volna újra az évfordulókon a képet. Nyerészkedésről van itt nagybaszó semmi több.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum