RockStation

Red Swamp - Time To Die (2022)

Elő a szarvast és jöhet a füst!

2022. január 25. - KoaX

red-swamp-time-to-die-album-cover-web-final-1000x1000.png

A magát smoker metalnak tituláló budapesti Red Swamp a múlt hét folyamán hozta ki a legújabb albumát. Szám szerint a harmadik a sorban a Time To Die. De vajon tényleg ideje, hogy elmúljon a stonerrockban utazó brigád? Vagy esetleg ezzel az albummal lepattintanak valami komolyabb anyagot?

Őszinte leszek, nem szeretem túlságosan, amikor ismerősök keresnek meg azzal, hogy írjak az új albumukról. Ennek az a fő oka, hogy ilyenből volt már iszonyatosan nagy sértődés, sőt odáig is fajult el szitu, hogy nem köszönnek a "régi barátok". De ebben az esetben mégsem mondtam nemet. Az zenekar előző anyaga, a Desertdrive már jobban tetszett, mint a bemutatkozó anyag, de még mindig tele volt lukakkal a számomra. Az első, bemutatkozó album meg számomratotál feledésbe merült. Annyi van meg, hogy a régi albiban hallgattam és agyaltam, hogy ezzel mit kezdjek?

red_swamp_press_photo_2020.jpg

De hagyjuk a múltat, 2022 van. Viszonylag még egy új év, így nem sok friss anyag landolt a szerkesztőség asztalán. Pláne nem hazai... És jön is a nagy kérdés, lehet-e egy hazai albumot egy nemzetközihez hasonlítani? Szerintem, nem csak, hogy lehet, de kell is. Francokat, egyenlőség van, oda kell pattintani a másik mellé. Nem az a lényeg, hogy ki mennyi dellából dolgozik, mert ami jó az úgyis fenn marad és kiállja az idő próbáját. A srácok új anyagára egy dolog miatt voltam rettentően kíváncsi. Állandóan Belzebong pólóban van Gergő és állandóan az jön nekem át, hogy nagyon hangsúlyos az életükben ez a doom vonal. Innentől kezdve iszonyat kíváncsi voltam, hogy a következő anyagukkal hozzák azt, amit megszoktam, és számomra nem a legszimpatikusabb, vagy előállnak valami újjal?

A lángoló agancsú szarvas a borítón egyből szimpatikus volt. Tipik olyan borító, amit vinylen is akarsz látni és a kezedben akarod tartani miközben pörög a műanyag korong körbe körbe. A Time To Die, amúgy nem egy hosszú lemez. Hét plusz egy dalt készítettek a srácok, ami egy perc híján harminc perc hosszú. Lehet, hogy ez a hazai stoner közeg Reign In Blood-ja? A klipet is kapó Quarantine egyértelműen az elmúlt időszak lenyomata, és ez a dal lóg ki a legjobban a sorból. Egészen a háromnegyedéig egy viszonylag tempós, már-már Slipknotos elemeket tartalmazó anyag. Totálisan elüt az összes többi daltól, amik sokkal lassabbak, középtempósak. Külön tetszik, hogy a srácok ezen az albumon több sávban gondolkoztak, minden hangszer/ének tekintetében. Talán ez volt az, ami hiányzott az előző lemezekről. Gergő szétordítja és énekli egyszerre a nyitó dalt, de a későbbiekben inkább az éneklést választja, legnagyobb örömömre!

Sorry, de minden dalról kell beszélni. Több okból is, hiszen rövid az album, a másik pedig, hogy az összes eléggé el lett találva. A második dal a Push címet viseli és ez az egyetlen dal, amibe bele tudtam kötni egy kicsit. A melenkőlikus nyitás után jön egy riff, ami egy az egyben a Metallica St. Anger korszakát idézi, sőt biztos vagyok benne, hogy valamelyik dalban is benne van. Viszont abban is biztos vagyok, hogy ez nem volt szándékos, és összesen ennyi rosszat tudtam írni az albumról. A dalban rengeteg kiállás van, és eszméletlen jó, fogós riffek vannak benne. A gitárja egyébiránt nagyon jól szól ezen a lemezen. Olyan soundja van, amit a legnagyobbak is irigyelni tudnak csak. Eléggé tisztára van keverve, de mégis van benne valamennyi kis íz. És ami nagyon tetszik, hogy mindenkinek van tere az albumon. Külön bejön Gergő reverbes hangszíne, több helyen is. A Goddamn  az igazi b*szd meg nóta. Benne van az a plusz hangulat, mint a PanterA Goddamn Electric-jében. A vasárnapi porszívózás közben hallgattam az albumot és mikor ide ért a lejátszó egyből táncra perdültem, pedig nem vagyok egy nagy parketördög. Zsombi valami kib*szott jól érzi ezt a dalt és az egész úgy ahogy van visz magával.

Általában így pörög az album, hogy ez a dal kétszer megy le. Apropó Zsombor és a dobok. VÉGRE! És ismét VÉGRE! Van egy dobosa a zenekarnak, aki nem csak kisegít, aki oda tudja magát tenni, és eszméletlenül érzi, hogy hova mi kell. Marci egy rettentően tehetséges, technikás dobos. Ő az a dobosoknak, mint a gitárosoknak Vörös Ati, de egyszerűen nem érezte így ezt a mocskos feelinget. A Red Swamp megtalálta magát! Hét évbe telt, de megtalálták azt az ízt, azt a fajta cuccot, ami nekik kell, vagy lehet új kézműves sört tolnak, esetleg borra váltottak whiskey helyett vagy fordítva. Mindegy is, a lényeg, hogy ezek végre önmaguk. Nem azt érzem, hogy itt ez Down, az meg Pantera, Az meg Faith No More. És az igazat megvallva ennek én örülök a legjobban! A Stoned előzetesen nekem egyáltalán nem ütött, de ebben a közegben egyből fejbe vágott. Az a bass sound amivel indít a dal és a ráépülő visítás. könnyeket csal az ember szemébe, hogy aztán jöjjön a totál káosz a dal közepe felé. Imádom, hogy végre tényleg rendesen fel vannak építve a sávok egymásra. Zoli élete eddigi legjobb teljesítményét nyújtja gitár fronton. A No Limits egy sokkal könnyedebb darab, amire ennyi idő után már úgy kicsit vágyik is az ember. Nem ez a lemez legerősebb dala, de ebben is van egy-két olyan riff, amire a régi groove metal rajongók is felkapnák a fejüket és egyből ráznák a derékig érő, maradék pár szál hajukat. Ezt a dalt sokkal inkább egy meseként tudnám leírni. Nagyon érdekes effektek vannak alá keverve időközönként, vagy lehet ez az üveges hanghatás egy szóló, ami olyan, mintha mélyen a víz alól jönne. Ettől függetlenül is jó darab, és helye van a lemezen. A Common Ground egy kicsit a régi időket idézi. Bluesosabb alap, igazi stoner szerzemény. Nagy énekekkel, hatalmas énekekkel. Ahogy már említettem, itt is az jön be a legjobban, hogy van tere az éneknek. Mintha egy lépcsőházban vették volna fel, de úgy, hogy az jól is szóljon. Az albumot a Time To Die zárja, amit már ismerhetünk korábbról.

Összességében a Red Swamp HATALMASAT lépett előre. Nem hittem volna, hogy lesz itthon az IHM és a Twin Cobra után olyan új stoner zenekar, akinek az albumát egy nap többször is képes vagyok (magamtól) végighallgatni. Ha ezt így fogják tovább tolni, akkor nagyon sok lehetőség van a srácok előtt. Sokan a harmadik albumba buknak bele, de nekik ez lett az áttörés. Ha ezek után nem játsszák magukat szénné, akkor soha nem fogják.

5kop.png

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6216822022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum