RockStation

Basszer nélkül a Deftones!

2022. március 09. - theshattered

deftonespromo_full.jpegNémi belső csetepaté után úgy néz ki búcsút intett egymásnak, a nyáron a tervek szerint Budapesten is fellépő Deftones és a csapatban 2009 óta pengető basszer, Sergio Vega. Az annak idején Chi Cheng helyére beugrott, majd végleges taggá választott Vega egyelőre ismeretlen okokból került ki a zenekarból, Chino Moreno egy Instagram sztoriban annyit tett hozzá ehhez indulatosan: Vega nem kilépett, hanem kirúgták. A helyettes kilétéről egyelőre nincs információ, igaz maga a tagcsere sem nyert egyelőre hivatalos megerősítést.

Update: A zenekar ugyan nem erősítette, meg Vega azonban az alábbi videóban elmondja, hogy a hír igaz. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a zenekarnak sohasem volt teljes jogú tagja, szerződését évről évre hosszabbítottak meg, annak ellenére, hogy korábban megígérték neki, hogy előbb utóbb a zenekarnak hivatalos tagja lehet. A Covid időszak alatt a szerződését fel is mondták, később pedig szintén csak a korábban szokásos éves szerződést ajánlották, amit nem fogadott el. Ennek már egy éve. Vega korábbi zenekarára az egyébként tavaly zseniális lemezzel jelentkezett Quicksandre koncentrál, de vannak egyéb projektjei is.

vegaquits.jpg

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sergio Vega � (@smurffedout) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2017775600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum