RockStation

Absent In Body - Plague God (Relapse Records, 2022)

Így rohad el a világunk

2022. március 21. - KoaX

plaguegod_3000.jpg

Az imádott Főszerkesztőnk mindig küldözgeti nekünk tovább az e-maileket, amik jönnek a kiadóktól. Az esetek nagyon nagy többségében ezt nem szoktam egyből megnyitni, hanem kivárom azt a nyugisabb pillanatot, órát, amikor van tíz percem, hogy megnézzem mik is jöttek. Amikor felgyülemlik már négy-öt ilyen levél akkor konstatálom mindig, hogy mekkora egy barom vagyok. Barom vagyok, mert lemaradnék az olyan ínyencségekről, mint az Absent In Body debütálása, amire pedig, - ha bírod a metal zenét - érdemes odafigyelni. Miért is? A Tovább gomb használata után kiderül.

Ez a zenekar ismét egy supergroup, ezt simán elmondhatjuk. Nem kisebb nevek vannak a bandában, mint a Neurosisból ismert Scott Kelly, Igor Cavalera, aki mit tudom én már mennyi projektben van benne, és Mathieu J. Vandekerckhove és Colin H. Van Eeckhout az Amenrából. A zenekar elmondása szerint, a világot túlterhelik az információk, az algoritmusok és a félretájékoztatás. A Plague God  egy ipari, ösztönökre ható zene, aminek a feladata, hogy egy ilyen korszakban utat mutasson. Elmondásuk szerint a zenéjük egyszerre pusztító és magasztos, ami ellentmondást nem tűrően viselkedik. Miközben a zene - ahonnan jön a zenekar többsége - spirituális, addig az Absent In Body sokkal inkább a hétköznapok emberéhez akar szólni, és őt akarja úgymond összetörni. absent_in_body.jpeg

Az album a tagok elmondása szerint, öt instabil terepen halad keresztül. Ez az öt terep az öt dalt hivatott megtestesíteni. A felvételeket az Amenra basszusgitárosának stúdiójában rögzítették, így még inkább érezni, hogy ez az album lélegzik. Nem úgy készült el, hogy küldözgették a fájlokat, hanem a zenészek szántak rá időt, energiát és együtt felvették a dalokat. Ami számomra érdekes volt nagyon, hogy ez a zenekar nem egy friss formáció. A banda már 2015 óta létezik, valahogy azonban mégsem botlottam beléjük az évek alatt, pedig azért eléggé keresem az újabbnál újabb érdekes formációkat. Jobb később, mint soha elven neki is estem egy hajnali órában az öt dalnak.

Be kell vallanom, hogy egy nagyon nehéz anyagról beszélünk. Nagyon nem mindegy, hogy az embert milyen életritmusban kapja kell. Így amikor még szinte csak töröltem a csipát a szememből, és próbáltam fókuszálni a monitorra a sötét szobában, amit csak a monitor fénye világított meg, elindultak a Rise From Ruins zajai. Hirtelen elkezd szaladgálni a hideg a hátadon és nem is tudod, hogy mire számíts, mi lesz ez az egész. Ezekre a zajokra rájön egy olyan dob téma, amin hallod végre, hogy élő. Nem azt hallod, hogy minden hang gyönyörűen megvan kreálva, hanem hallod benne a lelket, azt az erőt, ami most felhívja a figyelmedet, hogy nézz a hátad mögé, mert valami veszély közeleg. Aztán a semmiből két perc után berobban a lélekmarcangoló gitártéma és az a hörgés, amit az ember talán a haláltusája során tudhat csak kiengedni magából (persze abban az esetben, ha nem ezzel foglalkozik). A következő téma, nekem inkább valami death metal, nagyon underground sludge témát juttat eszembe, amit általában magamtól nem is hallgatnék meg. Nem az én világom ez a műfaj, de ebben az esetben elkapott és azóta is azt mondom, hogy ez a kicsivel hosszabb, mint öt perces dal, valami zseniális. Pláne a vége felé hallható samplerekkel és lihegéssel. Tényleg olyan érzést vállt ki az emberből, mintha valami nem lenne rendben, de pontosan nem tudod, hogy mi. Ettől lesz pontosan jó egy dal. Hogy okoz valami érzelmet, még akkor is, ha nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy mit. A dal vége felé haladva Igor is egyre jobban csépel és hallhatjuk rendesen azt a dobsoundot, amiről nagyon sokan csak álmodni mernek. Vagy talán.... még álmodni sem.

Az In Spirit In Spite című dalról nekem egyből a gépi metal zene egyik úttörője az Author & Punisher jutott eszembe. Gépies, industrial nyitány, amire megint rájön az a hörgés, ami nem erről a földről származik. Ezt fejelik meg egy olyan bontogatós gitártémával, ami igazából halál egyszerű, mint egy AC/DC-dal, mégis rajongani fogsz érte. Ebben a dalban megmutatkozik az Absent In Body egyik legnagyobb ereje. Eszméletlenül feszesen játszanak. Nagyon lassú, downtempós dalról van szó, amit ugye megfűszereznek egy nagy adag samplerrel. Ellenben emiatt a plusz miatt nagyon fontos, hogy ne csúszkáljanak, feszesnek kell lenni. A dal közepétől jobban előtérbe kerül az atomra torzított basszusgitár is, aminek a hangjától borsódzik az ember háta. Erre a nyugodt gitártémára, és torz basszusra jön egy olyan szöveg részlet, amitől minden bűnödet megbánod. Mintha számon kérnének, de nem durva módon. Meglepő mód a Sarin megintcsak zajjal indul. Úgy néz ki, hogy a srácok szeretik rémisztgetni a hallgatót, hogy utána valamilyen kemény riffbe vágjanak bele. Mondanom sem kell, hogy itt sem a 200-as tempó dominál. Nem hiába írja le magát a zenekar úgy, hogyha a stílusát kérdezik, hogy Sludge/Post-Metal  kollektíva. Ez a dal sok meglepetést nem tartalmaz, amit eddig megszokhattunk, az itt visszaköszön. A törzsi dob témáknak köszönhető a The Acres The Ache azonban egy érdekes szerzemény. Igazából, Igor belesűríti a dalokba azokat az impulzusokat, amik a Roots idejében voltak jellemzőek a játékára, és a Sepultura-ra. Természetesen, hogy a hallgató idegszálai ne pihenhessenek itt is van egy nagy adag zaj, ami folyamatosan figyelmeztet, hogy itt még lehet valami. Amúgy nagyon jók ezek a zajok, csak ettől a hatástól az öt dal vége felé haladva az ember fejben egyszerűen elfárad. Hiába nem egy szét technikázott anyag, az agyadat megmozgatja rendesen, ettől pedig elfáradsz. Az utolsó szerzemény a The Half Rising Man címet viseli. A nyolc perces dalból három perc szintén csak zajkeltés, ezután jön be a dob nagyon halkan, és egy monoton, ismétlődő gitártéma. Az igazi akció négy perc után indul be, ahol az utolsó ordításokat, hörgéseket kaphatjuk a képünkbe. 

Nekem az tetszik a Plague Godban, hogy semmi sincsen túltolva. Minden a helyén van, megfelelő mennyiségében. Igen, lezsibbasztott az album végére, pláne, hogy nagyon sokszor meghallgattam, de akkor is egy remek anyag. Egy olyan anyag, ami nem foglalkozik az aktuális trendekkel, nem akarja megváltani a világot, sokkal inkább csak megmutatni annak rothadását. Béke, Szeretet, Metal

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4617777640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum