RockStation

„Talán kivívtunk magunknak némi tiszteletet is azáltal, hogy folyamatosan a Kalevala és a finn mitológia adja a szövegeink alapjait.”

Interjú Santeri Kallióval, az Amorphis billentyűsével

2022. március 22. - magnetic star

0amorphis2016_03.jpg

Ahogy a nemrég megjelent ismertetőnkből kiderült, ismét felfrissült és csúcsformába hozta magát a finn Amorphis. Mégpedig úgy, hogy korai klasszikus albumaik meghatározó elemeit építette be jelenkori hangzásvilágába. A Halo – immár tizennegyedik stúdiómunkája a zenekarnak – elkészültéről a billentyűs Santeri regélt.

Úgy veszem észre, a promó anyagaitokban tudatosan kerültétek az olyan elcsépelt dumákat, mint „az új lemezünk egyben az eddigi legjobb”. Nektek elég annyi, hogy elégedetten fejezzétek be a felvételeket és nyugtázzátok az album megjelenését?

Santeri: Nagyon igaz. Számunkra nincs annál fontosabb, mint az, hogy elégedettek legyünk a zenekar működésével. Nem úgy próbáljuk népszerűsíteni az albumot, hogy ilyen jót még sosem adtunk ki a kezünkből, mert nem foglalkozunk sokat a múltunkkal. Hosszú pálya áll mögöttünk, és már a kezdeti időkben is voltak népszerű lemezeink, a Tales from a Thousand Lakes és az Elegy. Egyszerűen csak igyekszünk úgy zenélni, hogy az mindannyiunk lehető legnagyobb megelégedésére szolgáljon. Persze a rajongók visszajelzéseire is kíváncsiak vagyunk, mert nyilván van, amiben nem egyezik a véleményünk az övékkel. De az egyetlen célunk az, hogy a producer és a banda elégedett legyen az eredménnyel. Más nem is igen jöhetne szóba. Minél többet foglalkozol azzal, hogy mindenki kedvére tegyél, az annál inkább tévútra visz. Nálunk olyankor vált pirosra a lámpa… Sosem így álltunk hozzá, ez a fajta kereskedelmi szemlélet soha nem volt jellemző ránk. Arra törekszünk, hogy a pályánk egy adott szakaszában is boldogok legyünk, de általában azt vesszük észre, hogy ha mi elégedettek vagyunk az aktuális lemezünk megjelenését követően, akkor a rajongótábor is elégedett. Sőt, rendszerint új követőkkel is bővül. Szóval nem az lebeg a szemünk előtt, hogyan szerezzünk örömet másoknak. A stúdióban csakis a magunk öröme számít.

Súlyosabb, gitárcentrikusabb új lemezként beszéltetek előzetesen a Halo-ról. Szerintem emellett direktebb, összefogottabb is az anyag a Queen of Time-hoz képest. Te mit gondolsz erről?

Santeri: Hogy őszinte legyek, nem hallgatom túl sokat a régebbi albumainkat, hiszen rengeteget koncertezünk, és a Queen of Time turnéján is vagy kétszázszor nyomtuk élőben a friss számokat. Azt azonban határozottan állítom, hogy az új lemez, legalábbis az előzőekhez képest, súlyosabb és progresszívebb lett. És mindenki számára érezhetően valamivel nyersebb is, mint a Queen of Time. Ez azt jelenti, hogy a hangszerelés nem annyira sűrű, kevésbé rétegzett. Továbbra is megtalálhatók benne a ránk jellemző elemek, csak gondosabban rakosgattuk a helyükre ezeket, és inkább alkalmazzuk dinamikusan, mint atmoszférikusan. Szerintem súlyosabban szól, mint amit az elmúlt tizenöt évben csináltunk, főleg mivel sokat hoztunk vissza a régisulis gitárriffelésből. Majdnem minden dalban. Tomi (Joutsen), az énekesünk pedig gyakran hallatja a hörgős hangját. Határozottan egyenes vonalú és gördülékeny az anyag, legalábbis számomra. A dalok kifejezetten lendületesek, leszámítva a záró nótát. Szóval szépen kidomborítottuk a súlyos, arcba mászó riffeket, nem csicsáztuk különösebben ezeket semmivel. Aztán ott a rengeteg hörgős vokáltéma, na meg a felhúzott tempók. Mindezek kombinációja miatt gondolom, hogy ennyire súlyos albumunk régen készült már. Vannak hasonló elemek a Circle-ön is, amelyet hét-nyolc éve hoztunk ki, itt viszont minden szám jó tömény. Kivéve az utolsót, mivel az egy ballada, úgyhogy ne is vegyük egy kalap alá a többivel. De az összkép súlyos, a maga dallamosságában is. Ez itt az Amorphis, nem akarjuk elhagyni a dallamokat, viszont az album első felében egyértelműen több a riff, mint az elmúlt tizenöt évben.

Éppen az előbb felsoroltak alapján mondom azt, hogy a Tales from a Thosand Lakes párhuzamot sem érzem túlzásnak. Jó példa erre az A New Land nóta.

Santeri: Abszolút! Amikor meghallgattam az első demót a próbahelyünkön, én is azt éreztem, üzen a múlt. Nem feltétlenül a Tales from a Thousand Lakes időkből, de az Elegy korszak stimmel. Erős és egyszerű dallam death metalos környezetben. Szóval egyetértek, az A New Land valóban a múlt üzenetét hordozza.

Volt olyan előzetes elgondolásotok, hogy most egy gitárközpontúbb, hörgősebb lemez ideje jött el, vagy spontán alakult így? Netán Jens Bogren keze is benne van a dologban?

Santeri: Szerintem is-is. Mindenesetre nem tervezünk meg előre semmit. Nem egyeztettünk arról, hogy milyen legyen az új album. A Queen of Time-mal rommá turnéztuk magunkat, aztán amikor meghallgattuk az első néhány friss nótát, azok majdnem mindegyike a súlyosabb irányba mutatott, és Jens akkor még csak nem is hallhatta, amit írtunk. Alighanem pont azért alakult így, mert az elmúlt éveket végigturnéztuk. A Queen of Time-ból, mondhatni, sikerlemez lett. Jó néhány új rajongót nyertünk általa, és új lehetőségeink nyíltak turnézni a világban különböző bandákkal. A folyamatos koncertezés során mindannyian fejlődtünk zenészként, majd visszatért közénk Olli (Olli-Pekka Laine basszusgitáros), aki merőben más stílust képvisel, mint Niklas (Etelävuori). Szóval mi magunk is hallottuk, hogy az új dalok eleve elég tömények, és tudtuk, hogy Jens azt szereti, ha a dolgok súlyosabb végét fogjuk meg. Mondjuk úgy, hogy Jens az eleve kifejezetten súlyos számok közül válogatta ki azokat, amelyekből az album összeállt. A legnyilvánvalóbb, Amorphisosan dallamos számok javarésze fennakadt a szűrőn. A lemezre összeválogatott nóták a masszív riffekre épültek, ahogy az a régmúltban volt jellemző ránk. A házi stúdiónkban felvett súlyos dalokat látta el Jens a saját kézjegyével. Az is igaz, hogy Tomi Joutsen imád hörögni, Jens pedig folyamatosan enged egyre nagyobb teret az agresszív énekstílusnak az Under the Red Cloud óta. Gondolom, így akarja harapósabbá tenni a zenét. A fő okot legalábbis nem ismerem, de ez is csak a javunkra válik. Tomi szeret hörögni, a producerünk kedveli a hörgést, a nóták pedig eleve súlyosabbak, gitárcentrikusabbak és kicsit progresszívebbek voltak. Több teret kapott a hangszeres játék, technikai szempontból nagyobb kihívást jelentett az anyag, mint a Queen of Time és az Under the Red Cloud.

Jens az eredeti tervhez képest nem tudott átutazni Finnországba, illetve ti sem tudtatok átutazni Svédországba a teljes csapattal – mennyiben befolyásolta ez a végeredményt?

Santeri: Igen nehéz erről bármit is mondanom, mert sok év és sok album óta magam veszem fel a billentyű-témáimat. Alapesetben ha Jensszel dolgozunk, akkor a dobok felvételeinél az egész zenekar jelen van, de most nem volt lehetősége átjönnie hozzánk. Ezért összejöttünk néhány órára, hogy eljátsszuk az alapokat a dobos Snoopynak (Jan Rechberger), akinek utána öt-hat napra volt szüksége, hogy a hangmérnök felügyelete mellett felüsse a témáit. Ez jelentős különbség volt ahhoz képest, ahogyan eddig dolgoztunk. Most szabad kezet kapott, és hozzá is tett egy csomó apró finomságot a számokhoz. Lehet, hogy a producer jelenlétében ugyanígy hozta volna ezeket, mindenesetre kiélvezhette a teljes művészi szabadságot, hiszen senki nem irányítgatta, és még csak agyon se melózta magát. Pedig nagyon alapos ám! Amikor a Queen of Time és az Under the Red Cloud lemezeket készítettük, napi tizennégy órán át dobolt, reggel héttől kezdve! Jan persze tudta, mit vár el tőle Jens, viszont szabadabban játszhatott, mert senki nem szólt neki, hogy ezt vagy azt üsse fel újra. Így aztán bátran kiegészíthette a dalokat ezekkel a klassz kis díszítésekkel, és komplexebben dobolhatott. És szerintem mindenki más is ugyanígy dolgozott. Tomi (Koivusaari, gitáros) és Olli a ritmusgitár és a basszus felvételeinél legalábbis igen. Nagyrészt önállóan stúdióztak, nem sokat kommunikáltak Jensszel. E-mailben küldött nekik néhány utasítást, és nagyritkán felhívta őket, de ez minden. Én is egyedül dolgoztam, mindig megvolt ez a szabadságom. Jens olykor utólag szól, hogy ezt-azt játsszak újra, ha rossznak találja az elgondolást, de ez csak az esetek öt-tíz százalékában fordul elő. Esa (Holopainen, gitáros) volt az egyetlen közülünk, aki kiutazott Svédországba. Egy hetet töltött ott. Utána Jens szeretett volna Finnországba jönni, hogy befejezzen néhány vokáltémát Esával, de nem engedték be az országba. Az énekes Tomi meg azt mondta nekünk, hogy mivel Jens nem lehetett itt, ez volt az eddigi leghosszabb énekfelvétele. A dalok összetettebbek, és Jens osztotta is Svédországból a feladatokat rendesen. Elküldtük Jensnek az elkészült felvételeket, Jens meg jelezte neki, hogy mit kell javítania. Tomi szerint harminc napig tartott a folyamat, de a végeredmény szerintem akkor is ugyanolyan minőségű lett volna, ha a megszokott módon dolgozunk. Miután a kibaszott koronavírus okozta helyzetben a producer nem lehetett velünk, számomra az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy nem olyan feszes ütemben folyt a stúdiózás, amilyenben egy zenekar lemezt készít. Két hónap helyett hét-nyolc hónapon át melóztunk, miközben sokszor valójában nem is történt semmi, csak vártuk, hogy feloldják a korlátozásokat, és hogy esetleg ki tudjunk utazni Svédországba, vagy Jens jöjjön át ide. Aztán pár hónap elteltével láttuk, hogy nincs változás, csak az újabb hullám jön, és folytattunk mindent ugyanúgy. A ráfordítás viszont egyedül az ének esetében volt több.

santeri_kallio.jpg

Mennyire része a Kalevala a mai finn társadalomnak? Ismerik, tisztelik az emberek mint a finn kultúra és ősi hagyományok alapvető elemét?

Santeri: Mindenki ismeri, hiszen valamennyire tanítják az iskolában. Nemzeti irodalmi alkotásunk és mitológiánk. A fiatalok már nem feltétlenül tartják tiszteletben, de ismerik. Viszont ahogy az ember öregszik, megérti a történelmi múlt és a mögötte rejlő mitológia fontosságát. Szóval azt mondom, a maga módján mindenki tiszteli. Nem szent könyv, de a benne elmondott történeteket mindenki ismeri, már iskolás kortól kezdve. Sőt, vannak tévésorozatok és régi filmek is, amelyek feldogozzák ezeket a történeteket. Ott van például a Rauta-aika (magyarul: Vaskor), a valaha volt legnagyobb költségvetésű finn sorozat. Nem tudom, ma mennyire volna menő, de a 80-as években, amikor fiatal fejjel láttuk, olyan volt, mint a finn Trónok harca. Komoly produkció volt, és bár mindenki ismeri a könyvet és annak egyes történeteit, a legtöbben alighanem ennek a sorozatnak köszönhetően vagyunk igazán tisztában ezekkel. Híres könyv, rengeteg művész dolgozza fel az alkotásaiban – igaz, a zenében csak kevesen. Talán ez az egyik oka annak, hogy az Amprohis Finnországon túl is ismertté vált.

Mennyire tartjátok a zenélést kultúrmissziónak azáltal, hogy a Kalevalára alapuló szövegvilággal és a népzenei elemek beépítésével nyíltan felvállaljátok a hovatartozásotokat és a kulturális örökségeteket? Hiszen ezzel mégiscsak valami egyedit és különlegeset adtok a világnak, legalábbis a rock / metal közösségnek.

Santeri: Nos, a banda nem azzal a céllal alakult, hogy a Kalevaláról írjon. A srácok heavy metalt akartak játszani, és a Kalevalából merítettek szövegtémákat. Azóta eltelt harminc, kemény melóval teli év, ma már átgondoltabban tesszük a dolgunkat, és azt is mondanám, roppant büszkék vagyunk erre a márkajelzésünkre, mert túlmutat a zenén. Főleg mivel a finn kultúrához kapcsolódik. Ez egy kivételes kombináció. Persze fiatal fejjel, húszévesen senki nem ilyen szándékkal kezd heavy metalt nyomni, ha viszont távlatokban gondolkodsz, igenis kivételes jelenségről van szó. Joggal lehetünk rá büszkék, és talán kivívtunk magunknak némi tiszteletet is azáltal, hogy folyamatosan a Kalevala és a finn mitológia adja a szövegeink alapjait.

Mennyire értesz egyet azzal, hogy ma a rock / metal hasonló szerepet tölt be, mint régen a mitológia: történeteket mesél, bizonyos értékrendet közvetít, és embereket formál közösséggé?

Santeri: Nagyon is! A metal közösség pedig különleges. Még csak nem is olyan régi, hiszen a 60-as években még nem létezett a metal. A hasonlóságok mindenesetre stimmelnek. Nem tudom, van-e Kalevala-közösség, de értem a kérdés lényegét. 

Fotó: Réti Zsolt & Santeri Kallio Facebook
Amorphis Web / Amorphis Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5717786274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum