Fenntartások nélkül kijelenthető, hogy a death metal aranykora 1988 és 1992 közé tehető. Az viszont már jogosan vet fel kérdőjeleket, hogy ebben az időszakban melyik volt a műfaj csúcséve. Nos, a magam részéről, szigorúan érzelmi alapon 1992-re voksolnék. A teljesség igénye nélkül idén olyan lemezek ülnek kerek jubileumot, mint a Tomb Of The Mutilated, a The End Complete, a Legion, az Utopia Banished vagy az Extreme Conditions Demand Extreme Responses, úgy, hogy a svéd színteret még csak meg sem említettem, illetve a briteket is mindössze mutatóban érintettem.
Az olyan kisebb színterek, mint a francia, a holland vagy a német szintén ekkoriban termelték ki a maguk klasszikusait. Harminc éve, a nemzetközi hullám csúcsán itthon is forrongott a műfaj. Lényegében kicsiben, minimális fáziskéséssel, szó szerint a föld alatt ugyanaz a folyamat zajlott le, mint a határainkon túl. Hogy csak 1992-nél maradjunk, magyar földön ekkor jelent meg az első - hivatalosnak tekinthet ő- kazetta album a Monastery debütálása képében. A további zenekarok pedig javában demóztak. A harminc évvel ezelőtti termésből kimagaslott a nyíregyházi Unfit Ass: Absurd Reality-je, a fővárosi Subject: Nihilistic Perspectives című kazettája, a szombathelyi Extreme Deformity demója, illetve a pécsi Cultic Pulp bemutatkozó szalagja.
A hazai underground egy-egy elkötelezett kiadója az elmúlt években egy kivételével valamennyi demo felvételnek igazságot szolgáltatott egy-egy CD formátumú, immár hivatalos kiadás képében. A regionális underground támogatására hivatott, pécsi székhelyű Death Trap Records és az elsősorban a thrash műfajra szakosodott miskolci Hunug/ThrashZone Records összefogásának eredményeként április közepén végre hivatalosan is megjelent a Cultic Pulp Crush Conformity című bemutatkozása, hozzácsapva a második demót és némi extrát is.
A pécsi trió 1991-ben alakult és néhány éves fennállása alatt két demo felvételt rögzített, melyek a maguk idején, a korszellemnek megfelelően házilag másolt kazettákon és fénymásolt borítókkal terjedtek a hazai mozgalomban. Évek óta szó volt a felvételek újra kiadásáról, de az eredeti terv egy LP verzió volt. Megrögzött CD hallgatóként örülök, hogy végül nem így alakult a dolog. A pécsi trió, azaz Bánfai Attila basszusgitáros/vokálos, Szabó Gábor dobos és Varga Norbert gitáros tehát épp három évtizede rögzítette a húsz perces bemutatkozó hanganyagát. A felvétel és az egy évvel később napvilágot látott folytatás, az Adrastea ugyan kvázi stúdiós körülmények között készültek, de a stúdió szót jelen esetben kéretik többszörös idézőjelbe tenni. A srácok lényegében baráti segítséggel, egy magnót csatasorba állítva, külön sávokra rögzítették, majd megkeverték a két anyagot.
A bemutatkozó felvételt jómagam évtizedek óta ismerem, így a megszólalás a maga hiányosságaival, esetleges hibáival együtt is hozzám nőtt. Valami kisebb csoda folytán sikerült előbányászni az eredeti "master"-eket, így valóban érdemes volt a CD verzióban gondolkodni. Az újrakiadás értő kezek munkája, és ez most szó szerint értendő, kezdve a Dögvész fanzine stábjából ismerős Boda Péter által újragondolt borítóval, illetve a felfrissített logóval, folytatva a sort a bookletben helyet kapott dalszövegekkel, a feltehetően összes fellelhető zenekari fotóval, valamint az Andro (Death Trap Records) által jegyzett biográfiával.
A formai rész mellett a tartalom sem hagyhat maga után kívánnivalót, hiszen a teljesség jegyében a két demot követően egy ezidáig általam ismeretlen szerzemény, a My Sins Deepen Me bootleg verziója is helyet kapott a CD-n. A trió zenéjét a maga idejében szimplán death metalnak hívtuk, ma már természetesen további jelzőként az old school is odakívánkozna a műfaji meghatározás elé. Az alig húsz éves srácok meglepően jó dalszerzők voltak. Már az első demón is változatos, de mégis memorizálható szerzeményekkel álltak elő. Minden hangszer kivehető, néhol talán túlságosan is előtérbe került a basszusgitár, de aki ezen egy harminc éves demo esetében rugózni képes, az nem tudom, hogyan jutott eddig a cikk olvasásával.
Az első három, relatíve rövidebb megfogalmazású szerzemény a középtempók mellett váratlan begyorsulásokat, esetenként pedig a korabeli Asphyx dolgait idéző doomos vonszolásokat is tartalmaz. A Digged Out Of The Family Tomb és az Epilogue pedig két verzióban is szerepelnek a CD-n, mivel a srácok a második demóhoz újra rögzítették ezeket. Az előbbiből jómagam az eredeti, hosszabb változatra szavazok, melyhez egy külön introt is pakoltak, a szóban forgó tétel belassult középrésze a számomra máig etalon debütáló Paradise Lost lemez végítélet témáit idézi. Attila fojtott hörgése egyébként az Unleashedes Johnny Hedlund orgánumához áll a legközelebb. A dalszövegek persze a szokásos témákat járták körbe, legyen szó családirtásról, exhumálásról, netán szimpla hullaidézésről. A felvétel gerince számomra az első demo. Az 1993-as Adrastea jóval később jutott el hozzám, így azzal kapcsolatban nálam hibádzik a nosztalgikus hangulat. Maga a demo mélyebb megszólalást kapott, így a hörgés is mélyebb tartományokban mozog. A riffek szintúgy átestek némi vérfrissítésen. A Crush Conformity levezetőjében és a rendhagyó szerkezetű Dead introjában helyet kapott dallamos gitártémák a maguk idején nem számíthattak bevett gyakorlatnak. A záró bootleg koncertfelvétel már valóban csak a bónusz szerepét tölti be.
A CD verzió egy méltó és hozzáértő tiszteletadás az egyik legjobb hazai death metal felvétel előtt, melynek minden demo gyűjtő polcán a helye. Az újrakiadás mindkét kiadó közösségi oldaláról megrendelhető.
