RockStation

Dark Funeral - We Are The Apocalypse (Century Media Records, 2022)

Kilenc gyűlölettiráda

2022. május 05. - rattlehead18

darkfuneralwearetheapocalypse.jpg

Az északi black metal a kilencvenes évek első felében elsősorban a norvég zenekarok neveitől volt hangos. A svéd és a finn színtér akkori szemmel nézve másod-harmadlagosnak tűnt a kreativitásban tobzódó, alkotói zenitjén járó norvég bandák mögött. Ehhez képest, közel három évtizeddel később azt kell mondjam, hogy a svédek azok, akik ma is konzekvensen ragaszkodnak az eredeti formulákhoz. A két svéd élharcos, a Marduk és a Dark Funeral pályaíve mentes a kitérőktől, az egykori kortárs norvég bandákhoz viszonyítva ők legalábbis mereven ragaszkodnak a műfaj szabálykönyvének minden betűjéhez.

Mindkét név mögött egy-egy konok, a dalszerzést is ökölbe szorított kezében tartó gitáros áll. Mind Morgan, mind pedig Lord Ahriman kemény kézzel fogja a gyeplőt, legyen szó a zene mellett akár a járulékos dolgokról is. A szövegek, a borítók, az arcfestések, azaz a tartalom mellett a formai oldal is mindkét hordánál megingathatatlan alapokon áll. Szóval a black metalban is tetten érhető a Motörhead-AC/DC effektus.

Ahrimanéknál maradva; egy Dark Funeral lemez mindig biztos pont a folyamatosan változó, sokszor megújulás címszó alatt a határait erőltetetten tágítani igyekvő fekete fém vonalon. A We Are The Apocalypse a hetedik kinyilatkoztatás Ahrimanéktól. A háromnegyed órás anyag ugyanazt a forrongó, zabolátlan, soha nem nyugvó black metalt tálalja, ami korábban is szerepelt Ahrimanék rövid étlapján.

darkfuneral2022.jpg

A zenekar védjegye mindig is a főnök örvénylő riffjeiben állt. A társak jönnek-mennek, de a gitáros személye önmagában garancia arra, hogy a hallgató a háttérben zajló dolgoktól függetlenül mindig ugyanazt kapja. Csak érdekességként említem, hogy a jelenlegi felállásban éppúgy szerepel a hatvanhoz közelítő muzsikus (a legrégebbi harcostárs, a másik gitáros Chaq Mol személyében), mint a harmincat épphogy betöltött zenész (a dobos Jalomaah). Ebből azonban mit sem érzékelünk. Az énekes Heljarmadr 2014-től áll a Dark Funeral frontján, személye már csak egy további biztosíték arra, hogy változásokra nem kell számítanunk. Caligula ugyan szerintem emblematikusabb frontember volt, de a Grá soraiban is aktív vokalista a második Dark Funeral lemezén is az elvárt teljesítményt nyújtja. Sokféle árnyalatban elővezetett gyalázkodása, varjúhangja a tökéletes ötödik hangszer a zenekar eszköztárában.

A svédek az utóbbi húsz évben nem kapkodták el lemezkészítést, a We Are The Apocalypse két dekád alatt mindössze a negyedik lemezük. A középső időszakuk kisebb csorbáját már az utóbbi két lemezen kiköszörülték, a friss anyag pedig szintén az erősebb lemezeik mellé illeszthető. Marcelo Vasco borítójának képi világa is közel áll a legutóbbi anyag Necrolord által jegyzett grafikájához.

A háromnegyed órás korongon, akárcsak a legutóbbi két lemezen, most is kilenc gyűlölettiráda sorakozik. A produceri teendőket a főnök (ki más?) mellett az énekes és Daniel Bergstrand látták el, a hangzás pedig kellően nyers, de áttekinthető, nem kell lehámoznunk egymásról a különböző rétegeket ahhoz, hogy a hangorkánban tisztán lássunk. A nyitó Nightfall felvezető nélkül ront a hallgatóra, hogy némi – csak a Dark Funeral tempójához mérhető - belassulást követően levegőért tudjunk kapkodni az újabb rohamok előtt. A rövid narráció elsőre idegennek tűnt Ahrimanék világában, de kétségtelenül ennek is megvan a miértje. A négy-öt perces darákban mindig sikerül néhány olyan fordulatot, közjátékot elrejteniük, amely nemhogy megakasztanák a lendületet, hanem inkább fokozzák a feszültséget. A black metalban atipikus dobtémákkal kezdődő Let The Devil In egy újabb sarokkő a svédektől, amelyben ismét helyet kapott egy rövidebb monológ. Heljarmadr rendszeresen előáll ilyenekkel, de a gyalázkodásokat extrém énekhangjain is igyekszik érthetően tolmácsolni. A When Our Vengeance Is Done-ban végképp elszabadulnak az indulatok. A minőség a szűk háromnegyed óra alatt sem inog meg.

A We Are The Apocalypse tehát egy újabb fekete gránittömb a svéd veteránoktól. Ennél autentikusabb formában manapság talán nem is lehetne elővezetni a hagyományos északi black metalt. Bár paradoxonnak tűnik, de mindehhez az egyik legtisztább forrás maga Ahriman és mindenkori zenésztársai.

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1217824203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum