RockStation

Ufomammut - Fenice (Neurot Recordings, 2022)

Az űrlény még életben van

2022. május 25. - KoaX

ufom.jpg

Egy zenekart életben tartani iszonyatos munkával jár. Pláne, ha egy undergorund zenekarról beszélünk. Ha Olaszországról beszélek, sokaknak nem az Ufomammut az első dolog, ami eszükbe jut. Pedig ez a stoner/doom trió igazán megérdemli a figyelmet. Miért is? Mert kompromisszum-mentesen tolják az ötleteiket a képünkbe. Nem érdekli őket, hogy mennyi embernek játszanak, csak egyszerűen csinálhassák, amit szeretnek. Ennek megkoronázásaképpen itt van az űrbéli őslénynek a legújabb albuma, ami a Fenice címet viseli.

A zenekart még abban az időben ismertem meg, amikor jóformán szájról szájra terjedtek csak az ilyen bandák, mert egyszerűen nem volt vele tele a YouTube. Nem, hogy Spotify, de még Bandcamp sem volt. Egyik haverom adta kölcsön a zenekar Idolum című lemezét. Nem is értettem, hogy hirtelen mi van, úgy temettek be a hangok. Azóta nyomon követem a zenekar pályafutását, noha nem vagyok egy elvakult rajongó. Eszméletlen nagy tiszteletet érdemel a banda, hogy az 1999-es megalakulásuk óta kisebb-nagyobb leállásokkal, de tolják a stoner/doom metalt, még akkor is, ha éppen más divathullám tetőzik (lásd: a nu-metal közepén kezdték ezt az egészet). Persze változnak az emberek, formál mindenkit az idő, így nem meglepő, ha bizonyos idő elteltével változik egy felállás is. Engem szíven ütött, amikor megtudtam, hogy a zenekarból Vita távozott a dobok mögül. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy az ő személye miatt volt a leállás, a belső feszültségek a zenekaron belül. Ha nem így lenne akkor Urlo és Poia nem kezdte volna újra... Sebaj, van ilyen is. És az igazat megvallva rá is fért a vérfrissítés a zenekarra, mert kezdett már döglődni az a mamut, szépen csendben. Az utolsó anyagok, egyszerűen átfolytak az emberen, nem voltak olyan kiemelkedően jók, hogy hetekig hallgassuk, vagy csak egy haveri sörözés közepén felhozzuk, hogy "úhhh, milyen jó az új Ufomammut". Ha jól számolom, ez a zenekar tizenkettedik anyaga, ami amúgy tele van izgalmas témákkal, csak győzze kivárni az ember. 

ufomammut.jpg

A Fenice nincs negyven perc hosszú, mégis azt érzem néha, hogy eszméletlen hosszúra van nyújtva az album, és tuti már másfél órája hallgatom. Aztán észreveszi az ember, hogy még csak a második számnál jár a hatból. A Duat  haranggal és különböző zajokkal, többek között szívdobogással kooperálva nyitja meg az albumot. Ezzel is jelzik, hogy ez az űrlény még mindig életben van. A több, mint tíz perces dal két és fél perc körül be is indul, egyből egy aktív dobos/basszus témával. Már itt a legelején érezni lehet, hogy ez egy másik felállás egy teljesen új lendületet kapott csapat. Sokkal könnyedebb ez a dal is, befogadhatóbb, mint az elődjei. Szépen építkezik felfelé, hogy a közepe felé legyen egy hatalmas kiállás/refrén - ki, hogy hívja -, de az biztos, hogy a hosszan kitartott hangok könnyedén maguk alá temetnek. Miután azt hinné az ember, hogy már megúszta a lavinát, akkor a dal vége felé haladva, jön egy olyan beteg téma duplázott tempóval, duplázóval megfűszerezve, amire egyből felkaptam a fejemet. Teljes agresszió, minden sallangtól mentes hangzás, nyers, atomra torzított gitárok. IMÁDOM! Emiatt a rész miatt már megérte meghallgatni az albumot. A Kheperer inkább olyasmi cucc, mint Urlo szóló munkássága; aki ismeri az eltudja képzelni milyen ez a dal, mert a leginkább arra hajaz. Kicsit ide tölteléknek érzem, ráadásul nem is túl hosszú. Így az album felénél tartva a Psychostasia az első dal, amiben van ének is. Szintén egy lassan építkező dal, tele rengeteg visszhangos effekttel, amik segítenek abban, hogy egy űrbéli utazáson vegyünk részt.  Ahogy a Duat, úgy ez is a vége felé őrül meg és jönnek az olyan riffek, amiket a forró nyári napon örömmel fog hallgatni az, akihez közel áll ez a műfaj. A Metamorphoenix egy átmeneti dal. Megint csak Urlo szóló dolgai és az Ufomammut között. Nem rossz, de azért a közel nyolc perces játékidőt én totálisan feleslegesnek érzem. A Pyramid a lemez legjobb szerzeménye. Kemény, lehengerlő és benne van mindaz, amiért szeretem a zenekart, ami miatt újra elmennék a koncertjükre.

Nem egy rossz album ez, visszatérésnek meg kifejezetten jó, csak már nem nyűgöz le annyira, mint ezelőtt tízen évvel. Nem tudom, hogy mennyi van még a zenekarban, de pár lemez tuti kifog tőlük jönni az évek során és azokat is örömmel meg fogom hallgatni.

4kop.png

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5217832009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum