RockStation

Arjen Anthony Lucassen’s Star One - Revel In Time (Inside Out, 2022)

Kompozíciós zseni

2022. május 26. - rattlehead18

revel-in-time.jpg

Kevés olyan dalszerző akad a kortárs mezőnyben, akinél semmilyen dicséretet sem érzek eltúlzottnak. Ezek egyike - számomra - a holland Arjen Anthony Lucassen. A veterán komponista fő projektje az Ayreon, mely mellett időnként, saját elmondása szerint is rendszertelenül jelentkezik egyéb formációkkal, melyek utóbb többnyire kérész életűnek bizonyulnak, szerencsésebb esetekben pedig időnként vissza-vissza térnek. Az utóbbi csoporthoz sorolandó a Star One projekt, melynek 2002-es első nagylemezéhez időnként magam is vissza-visszatérek.

Az ilyen alkalmakkor pedig még húsz év után is képes vagyok rácsodálkozni, hogy mekkora kompozíciós zseni ez az önkéntes holland stúdiós remete. AAL az a fajta gitáros, aki - hogy ismét saját magát idézzem - nem virtuóza hangszerének, az igazi erőssége az alkotás folyamatában, magában a dalszerzésben rejlik. A gitárcentrikusabb második Star One lemez, mely egyébként 2010-ben jelent meg, abban az életszakaszomban nem talált úgy telibe, mint elődje tette, sőt az idei, a diszkográfiában mindössze harmadik album is majdnem elment mellettem. Végül olyannyira sikerült azonos hullámhosszra kerülnünk, hogy három hónappal a megjelenése után is szükségesnek tartom, hogy a zenei "gyorsfogyasztók" figyelmét felhívjam erre az újfent monumentális iker korongra.

ayreon2020.jpg

Az első két Star One anyag dalainak koncepcióját egy-egy téma, és a főhős hozzájuk kapcsolódó filmes élményei adták. Zenei oldalról pedig AAL ezeken, főleg a 2010-es évjáratú albumon élte ki a metalos énjét. Az előző két album hellyel-közzel azonos szereplő gárdával készült. A dobok mögött a Gorefest soraiban megismert Ed Warby foglalt helyet, a vokálokért pedig a Damian Wilson-Russel Allen-Dan Swanö-Floor Jansen alkotta négyes felelt. Persze akadtak további vendégek is, akik a billentyűs hangszereken működtek közre. Az énekesek közül Russel Allen az utóbbi években eltűnt a szemem elől, Floor Jansen - a népszerűség tekintetében legalábbis - egy ligát lépett előre a Nightwish-sel. Wilson nem igazán volt fókuszban, Swanö pedig elsősorban stúdiós szakemberként foglalta el magát.

Lucassennek tehát új alapokra kellett helyeznie a projektet, ennek jegyében pedig több tucatnyi énekest invitált a lemezre, de hosszabb-rövidebb időre a régi arcok is tiszteletüket teszik a korongokon. Azért írtam többes számot, mert dupla anyagról van szó, ezzel együtt van egy nagyobb csavar is a dologban. A hirtelen jött extra szabadidőnek köszönhetően a megkeresett dalnokok most Lucassen szinte összes ajánlatára rábólintottak. A második korong így zenei szempontból lényegében megegyezik az első CD-vel, azonban mások az énekesek. Jelen ajánló terjedelmi okokból nem teszi lehetővé, hogy minden vokalistát név szerint megemlítsek, néhány kattintás után az érdeklődők úgyis könnyen fel tudják göngyölíteni a szálakat. A filmes koncepció egyébként harmadik nekifutásra sem változott, a fókusz – ahogy a korong címe és a rendkívül részletgazdag borítófestmény is egyértelművé teszi - az idő témakörén van.

Ha már az idő, az előbb emlegetett hirtelen jött szabadidő ugyan megnövelte a közreműködők számát, de egyúttal akadályt gördített az elé hogy egy-egy dalon belül több énekes is szerepeljen, így mindenki saját dalt kapott. Ha az énekeseket nem is nevezzük meg, a négy szólógitárost illik megemlíteni, hiszen mindannyian a rockgitározás más-más iskoláját képviselik, játékuk pedig újabbnál újabb árnyalatokat visz a dalokba. Sőt, Steve Vai konkrétan egy extra dalt játszik a Lost Children Of The Universe című szerzeményen belül. A friss anyagon a neoklasszikus iskolát Michael Romeo, a klasszikus hard rockot Adrian Vandenberg, a modernebb megközelítést pedig Ron Thal képviseli.

A dupla anyag összesen két és negyedóra terjedelmet tesz ki, tehát a menetidő Lucassen filmes élményeivel vetekszik. Alapból azt sem merném kijelenteni, hogy az első CD anyaga a lényeg, a második meg a resztli. Az énekesek kvalitásai alapján sokszor nem is lehet párhuzamot vonni a dalváltozatok között azzal, hogy ez az eredeti, a másik meg az alternatív verzió. Ebből eredően hallgatóként jómagam azt sem tudom eldönteni, hogy miért éppen az a változat került az első CD-re, amelyik végül ott kapott helyet, és a másik miért „szorult” a második lemezre. Ebből eredően csakis egyben érdemes hallgatni a monumentális hangfolyamot, de a Lucassen-tábor már egyébként is ennek tudatában ül neki egy-egy friss AAL műnek.

Szándékosan nem mentem bele az egyes dalok elemzésébe, mivel ennek jelen esetben nem érzem a miértjét, a létjogosultságát. Lucassen újfent (idő)utazásra invitál, melyre vagy rászánjuk az időt, vagy ne is próbálkozzunk vele. Ha az első mondatot olvastad, akkor egyébként is felesleges pontoznom.

5kop.png

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3917840567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum