RockStation

Billy Howerdel - What Normal Was (Rise Records, 2022)

A hangok ölelése egy hűs hétköznapon

2022. június 15. - KoaX

billy_howerdel_1.jpg

Ha bírod a Toolt, akkor Billy Howerdel neve lehet, hogy ismerős. Nem? Akkor segítünk annyival, hogy az A Perfect Circle zenei agyáról van szó (Maynard ebben a zenekarban (is) énekel). Billy hosszú idő után eljutott oda, hogy készít egy szóló albumot, ami minden munkásságától elkülöníthető lesz. Ez lett a What Normal Was, ami a múlt héten jelent meg.

Billyről nagyon sokáig nem sokat tudtam, csak annyit, hogy ő a srác az A Perfect Circle-ből, ami egy zseniális zenekar. Aztán szépen elkezdett beférkőzni az életembe egyre jobban. Meg merem kockáztatni, hogy a később megismert Ashes Divide zenekarát még jobban is szeretem, mint az APC-t. Amikor kiderült, hogy az egykori Tool-road új szóló albummal jelentkezik egyáltalán nem értettem, hogy miért nem az Ashes Divide-ot viszi tovább, ha már ki akar szakadni az APC által meghatározott komfortzónából. Aztán elkezdtek csöpögni a dalok a saját anyagáról, ahol mindent, de tényleg minden Billy csinált. Whats Normal Was kapcsán velünk is beszélgetett (ITT olvashatod) és így sok mindent megértettem, hogy miért is kellett ennek az anyagnak most napvilágot látni. 

billy_howerdel_erica_weltz.jpg

Ez egy olyan anyag, ami szakít mindennel, amit az ismert zenekaroktól megszokhattál, amit elvárnál Billy-től. Nincs torzított gitár, nincsenek hatalmas groove-ok és hatalmas vokálok sem. Sokkal inkább egy erős kilencvenes évek eleji Depeche Mode hatást érzek. Billy mondta, hogy itt azért a Nine Inch Nails is közre játszik, de valahogy azt a gépies megközelítést én nem érzem, sokkal inkább Mr. Gahanék által képviselt melankolikus vonalat. Azért itt egyből meg is kell jegyezni az elején, hogy Billy gitáros, dalszerző, nem pedig énekes. Nagyon kellemesek a dalok, de soha nem lesz képes olyan dallamokra, mint teszem azt Mr. Keenan. Ettől függetlenül egy igen kellemes negyvenkét perces utazásban lehet részünk, ha felrakjuk a lemezt. Nem mondom, hogy rohanok a lemezboltba megvenni vinylen az anyagot, de ha valaki meg akarna vele lepni, szívesen felraknám egy esős vasárnap délutánon.

A dalok többsége négy perc körül mozog és csak pár szerzemény megy éppen, hogy öt perc fölé. A kezdeti megdöbbenést a hallgatónak a Selfish Hearts okozza, hiszen jórészt full elektronika, dobbal és marha erős basszusgitárral megsózva. Simán el tudnám képzelni a dalt valami filmbetétként is. Amúgy az összes dalra elmondható, hogy középtempós és Billy igyekszik viszonylag sokat énekelni bennük. Nekem két hatalmas kedvencem lett az albumról. Mind a kettőt már előzetesen megismerhettük, de valahogy ez a két szerzemény magasan kiemelkedik a többi dal közül még mindig. Pedig eszméletlen sokszor meghallgattam őket már. A Beatuiful Mistake az album legborongósabb hangulatú dala. De ebben a dalban van a legjobb dob-szintetizátor betét is, még akkor is, ha ez csak programozott a dob. De ebben a stílusban nem is az élő dob hódit. A refrén a különböző hanghatásokkal annyira jól össze van rakva, annyira beleeszi magát az ember fülébe, hogy az valami hihetetlen. Halkan megjegyzem, hogy ebben a dalban azért hallhatunk egy gitárszólót is, hogy legyen így kicsit egy metalos érzésünk is. A másik dal pedig egyből ezután következik. Az elején csak azt hittem, hogy valami átvezetőt hallok, amikor a Poison Flowers-t először meghallottam. De nem, még lassabb témák, mint korábban, előkerül a zongora sound és az az igazi Depeche Mode érzés, amit csak szeretni lehet, ha az ember kicsit is nyitott az ilyesfajta zenére. Az erősen suicid hangulatú dal, magába bolondít és kicsinálja az agyadat. Annyira megbabonázó az egész, hogy nem bírod ki, hogy ne hallgasd meg legalább naponta egyszer. Ez a dal mindenek felett áll. 

Természetesen a többi szerzemény sem gyenge, csak ezután a két egymást követő dal után elvesztik az élüket a számomra. Így azt tudom mondani, hogy ez egy fontos anyag, nem csak Billy életében, hanem a miénkben is, csak nagyon jó időben kell megtalálnia magának. Érdemes energiát, és időt szánni rá, hagyni, hogy a hangok szépen lassan körbe öleljenek és keblükre szorítsanak.

45kop.png

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1017856339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum