RockStation

Bújócska – egy misztikus szkeccsfilmhez írt betétdalt az Imre Fia Imre

2022. június 22. - sunthatneversets

main-ifi_bujocska_officialstill_5_1_42.jpgLassan már feledésbe merülnek azok a hónapok, amiket a négy fal között kellett töltenünk a Covid-19 miatt – a bezártság hangulatát viszont nehéz elfelejteni. Többek között ezt idézi meg az Imre Fia Imre új dala, amely egy nagyjátékfilm betétdalaként debütál.

Az Imre Fia Imre György Imre (énekes, gitár) hálószobaprojektjeként indult, majd egy igazi koncertzenekarrá nőtte ki magát az elmúlt évek során. A magát leginkább avantgárd-rockzenekarként jellemző csapat zenei világában könnyedén keveredik a nu-metal, irónikus, Kelet-európai szájízzel és a magyar alternatív zenei hagyományokkal. 2018-as bemutatkozó album és az azóta megjelent kislemezek után idén nyáron újra stúdióba vonulnak és megkezdik a következő nagylemez felvételeit.

Ennek az albumnak az előfutára a most megjelent Bújócska, amely a „A Karantén Zóna” című film hivatalos betétdala is lett. Zsótér Indi Dániel író-rendező első nagyjátékfilmje június 25-én debütál az HBO Max platformján. Az A Karantén Zóna egy misztikus szkeccsfilm, epizódjaiban fiatal, elsőfilmes színészekkel és olyan ismert arcokkal, mint Pásztor Erzsi, Makranczi Zalán vagy Ónodi Eszter. Zsótérral az ismerettség régre nyúlik vissza, a zenekar tiszteletbeli tagjaként több klipet is rendezett már a csapatnak. „Amikor először beszéltünk Indivel egy lehetséges közreműködésről, új dalokat kért tőlünk, amit a karantén-helyzet kellős közepén elég nehezen tudtunk teljesíteni. A Covid és a lezárások előtt még pont sikerült stúdióba vonulni és rögzíteni egy-két dalt, ezeket küldtem át neki, végül ő választotta ki befutóként a Bújócskát.” – mesél György Imre a dal kiválasztásának körülményeiről.

A korábbi közös munka után természetes volt, hogy a dalhoz készült videót ezúttal is Zsótér Indi Dániel jegyzi majd. A kétnapos forgatás Esztergomban, a Kaleidoszkóp Házban zajlott, a létesítmény alatt található - egyébként klubként is működő – barlangban készült egész videó. Kissé feszített volt a munkatempó, mivel az első napon egy komplett lakásnyi bútort cipeltünk le a szűk barlangba, ez nemn volt könnyű feladat. – emlékszik vissza György Imre - A berendezést A Karantén Zóna látványtervezője, Redenczki Berni és csapata vállalta magára, amit rendkívül profin megoldottak. Másnap következett egy hajnaltól éjfélig tartó forgatás a februári hidegben Szombath Máté zseniális operatőri munkájával és persze Indivel a rendezői székben, emlékezetes marad.”

A dal alapját eredetileg Jacsó Miklós írta, aki az énekes gyerekkori barátja, illetve együtt vezetik a Felütés zenei podcastet. A „Bújócska” a témája - a menekülés valami elől, ami úgyis megtalál, akár még egy barlangban is - nagyon jól rezonált A Karantén Zóna által felvetett problematikákkal.

A zenekar a következő lemez munkálatait megelőzően június 30-án még fellép a Fishing On Orfűn, utána pedig belevágnak az új album felvételébe, amely várhatóan télen jelenik meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7417863437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum