A brutálisan erős koncert- tavasz és koranyár lassan a végéhez közeledik. Ez a hét az utóbbi években szép nagyra növő Five Finger Death Punch koncertjét hozta. Báthory Zoliék másodszor látogattak Budapestre.
A bulit a Solence nyitotta, ahogy az sejthető volt ők is megkapták az előzenekaroknak "járó" pocsék hangosítást. Srácok becsülettel tolták, remélem lesz alkalmam egyszer normális hangzással is meghallgatnom őket.
Rövid átszerelés után következett a három dobossal felálló Ill Nino. Le sem tagadhatnák a srácok, hogy a Slipknot a kedvenc bandájuk, ez mind erőteljesen érződik a dalokon, a felálláson, és az énekes hangján is, de nincs meg benne az a frontemberi képesség, ami a nagy idolt, Corey Taylort jellemzi. Sajnos a keverős kolléga itt is valahol máshol járt, vagy csak kettes alát kapott a hangmérnöki suliban és ezt a képességeit csillogtatta meg koncert közben.
Bíztunk benne hogy a főbanda azért meg fog szólalni, és nem is kellett csalódni. Az sajnos már normális, hogy az első 1-2 szám nem szól úgy, ahogy kellene, de egy idő után sikerült megtalálni a megfelelő beállításokat. Az utolsó album F8 / Inside out párosával indult a buli, ezzel aztán ki is merült ez a lemez, amit sajnáltam, mert nagyon sok jó dal van még ezen az albumon. Ivan mester sokat küzdött a technikával, a következő Trouble című tételben is sokszor elnémult/recsegett a mikrofon, sokszor ki is tekintgetett oldalra a technikusoknak, hogy csináljanak már valamit.
A koncert hátralévő része igazi best of jellegű műsort hozott, nagyon jól válogatták össze a dalokat, csak sajnos nagyon keveset. Zoli bemutatása és ünnepeltetése után nagy kedvencem, a Wash it all away következett, majd a kiváló klipes nóta, a Jakyll and Hyde és a Justice album húzódala a Sham pain.
Kíváncsi voltam melyik feldolgozás dalt fogják játszani (direkt nem néztem meg előre milyen dalokkal jönnek), végül a Bad Company-t választották a srácok. Az album verzió anno nem győzött meg, de iszonyat jó ez a dal élőben. Kis a capella (Gone away, Far from Heaven) közjáték után a Wrong side of Heaven klasszikus is előkerült, majd a kicsit indokolatlanul elnyújtott Burn motherf@cker című opusz dobszólóval megspékelve, és az Ill Nino szinte teljes tagságával is felvonult a színpadra a közönséget hergelni. Kíváncsi voltam, hogy oldják meg élőben a Rob Halforddal előadott duettjüket, de szerencsére nem a palybackes verziót használták, hanem a basszusgitáros Chris Kael tolta Halford mester sorait, azért nem ugyanazon a szinten.
Az alapító tagok közül már csak Ivan Moody és Báthory Zoli van a csapatban, Ivan meg is emlékezett a zenekar indulásáról, mikor Zoli felhívta, hogy gyere, csináljuk meg a legnagyobb metal bandát a földön. Az új szólógitáros Andy James hibátlanul nyomta végig a bulit, pedig Jason Hook szólóiban azért van pár nem egyszerű megoldás is.
Többször láttam már Five Fingeréket élőben, és az egyetlen problémám az, hogy miért ilyen keveset játszanak mindig. A nagy öreg Metallica is két órákat játszik a mai napig, ehhez képest ők, 75-80 perccel hagyják éhesen a közönséget még akkor is, amikor főbandaként turnéznak.
Beszámoló: Lukács Krisztián
