RockStation

Decapitated - Cancer Culture (Nuclear Blast, 2022)

Az agresszív, a dühös és a súlyos

2022. augusztus 02. - Frogfoot

decapitated_cancer.jpg

Az egyik zenekar, amely a 90-es évek vége óta jelentős hatást gyakorolt a grooveosabb-technikásabb death metalra, az a lengyel Decapitated. A 2000-es évek elején a death metal újjáéledésének egyik vezető zenekaraként emlegetett lengyel csapat sosem riadt vissza az újításoktól, és most ismét kissé megváltozott felállással, de a Decapitated visszatért!

Az évek során nem fordítottam annyi figyelmet a Decapitatedre, mint amennyit talán kellett volna, így nem számítottam rá és nem igazán álltam készen egy ilyen metsző és technikailag ügyes death metalra. De miután eltöltöttem egy kis időt a Decapitated pályafutásának nyolcadik nagylemezével, ismét meg kell emelnem a kalapom Vogg és zenésztársai előtt, mert egy újabb lenyűgöző, extrém death metal lemezt nyújtottak át nekünk. A több mint két évtizedes karrier ellenére üdítő, hogy ennyi idő után a Decapitated még mindig képes meglepetést okozni, és nem veszítette el kreativitását! Vogg mellett a régóta szolgáló énekes Rafał "Rasta" Piotrowski, a dobos James Stewart és a basszusgitáros Paweł Pasek is visszatér a csapatba, aki 2012 és 2016 között volt a zenekar tagja. A körülbelül 37 perces albumon nem lehet unatkozni vagy túlterhelődni a zenéjével, így, nem is áll messze a tökéletes hosszúságtól.

decapitated_2022.jpg

Az egész egyből beindul, ahogy a From The Nothingness With Love bevezető zökkenőmentesen átmegy a címadó dalba, és egy pillanat alatt káprázatos riffek sorát kapjuk, az új ember, James Stewart elsöprő dobolásával és Rafał "Rasta" Piotrowski énekével. A Cancer Culture intenzív death metal brutalitással rúgja be az ajtót, és a címadó szám azonnal mindent elmond: technikailag tökéletes, brutális és pusztító, de tele van dallamötletekkel és szerkezeti csavarokkal. A szám bemutatja a Decapitated szintlépését, miközben még mindig elég gyilkos groove-ot tartalmaz ahhoz, hogy az agresszió rajongóit megnyugtassa.

Hasonlóképpen a Hello Death, ami egy kis matek-metal és a Just a Cigarette is, mindkettő egy progresszívebb és kísérletezőbb gondolkodásmódot mutat be, miközben nyaktörő sebességet és intenzitást nyújtanak. A Just a Cigarette közepe kísérteties és ez egyike a számos okos és jól használt díszítésnek, amelyek egy kis plusz színt adnak a számnak, a gitárok és a dobok közötti ellentétes sebességek használata érdekes, és az ilyen kontrasztok használata kiemeli, hogy milyen nagyszerű munkát végeztek a dalszerzés terén. A Death-szerű riffelés, és a záró, dallamos refrén egyenesen meglepő, egyszerre furcsa és zsigeri death metal.

A Decapitated vendégeket is hívott a lemezre, a Hello Death-ben a Jinjer énekesnőjét, Tatiana Shmailyukot hallhatjuk; a tiszta vokál és Rafal énekének egymás mellé helyezése felpörgeti a tempót, bizonyítva, hogy még mindig képesek meglepetéseket okozni. Míg a Machine Heades Robb Flynn azonnal felismerhető az Iconoclastban, amely nagyon súlyos hangzásvilágot hordoz. A Hello Death-ben Tatiana vendégszereplése zeneileg tökéletesen érthető, és még újabb szintet ad a Decapitated könyörtelen hangzásához, de még jobb, ahogy Robb Flynn az Iconoclastot a vokáljával színesíti, fülbemászó, de az extremitás valóságos kitörése, a frontember, Rasta üvöltése pedig remek kontrasztot képez Flynn melankolikus énekével. A No Cure egyenes, full death metal. Nehéz, dübörög, az ének intenzív és brutális. A zenekar ismét kontrasztot használ néhány tisztább és lassabb közjátékkal, de így is elég erőt képvisel, aztán egy gyilkos gitárszóló visszaránt minket.

Ezen a ponton a lemez produkciójára kell utalnom, mert minden stimmel, a lemez hangzásának általános tisztaságtól kezdve a hangszerek szétválasztásán át a hangerőig. A dobok hangosak, de nem tolakodóak a keverésben, nincs zavaró "kattogás", és minden cintányérnak megvan a maga sajátos csengése. Mindez nagyon jól működik, hogy egy sűrű és egységes hangzásvilágot biztosítson. Bár a hangzás elég tiszta egy death metal zenekarhoz képest, de nem áldozták fel a hangzás "vastagságát", talán egy kicsit túl sok Pantera hatást hallani Vogg dalszerzésében és gitározásában.

A Blood Mantra 2014-es megjelenése óta a zenekar eltávolodott a tisztán death metal hangzástól, amiről ismertté váltak, a 2017-es Antikult pedig még nagyobb elmozdulást jelentett egy "áramvonalasabb" hangzás felé, de a Cancer Culture-vel a banda egyes elemeket átvett minden korábbi albumából. A Hours as Battlegrounds, ami tiszta gitárral kezdődik. Ez a szám sosem lesz olyan súlyos vagy brutális, mint az elődei, csak egy kis levegőhöz juttatja a hallgatót, egy kis nyugalom a brutalitás közepette. A nyugalom azért egy kicsit túlzás... Ahogy a lemez jobban kibontakozik, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy egy cseppet sem veszítettek eredetiségükből és a zenéjük súlyából, az albumot záró Last Supper pedig egy utolsó, death metalos zúzás kiváló szólóval fűszerezve.

Ez az album nem fogja visszahódítani azokat a régi rajongókat, akik arra vágynak, hogy a Decapitated visszatérjen a múltbéli hangzásához, de kétségtelenül ez a legdühösebb és legagresszívabb, amit a banda jó ideje alkotott. Könnyen lehet, hogy akár az év legjobb death metal albumát kaptuk meg a Cancer Culture lemezzel!

45kop.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr2317895827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum