RockStation

Steve Appleford/Glenn Crouch: The Rolling Stones – A Rock ’n’ Roll Királyai (Álomgyár Kiadó, 2022)

2022. augusztus 10. - rattlehead18

3073317.jpg

Az Álomgyár Kiadó 2020-ban megkezdett sorozata június folyamán a következő részéhez érkezett. A Metallica, Iron Maiden, AC/DC, Aerosmith, Pink Floyd és Queen kötetek után az idén kerek jubileumot ülő rock matuzsálemek történetéről kapunk egy részletes áttekintést. Az angolul 2017-ben kiadott, A rock 'n' roll királyai alcímmel frissen megjelent olvasmány szerkezete az előzmények közül leginkább a sorozat nyitó darabjához, a Történelem a dalok mögött alcímű Metallica könyvhöz áll legközelebb.

A koncepció tehát az, hogy az egyes lemezeket górcső alá véve gördül fel előttünk az immár hat évtizedes Stones életműve. Ezen belül pedig az egyes nagylemezeken helyet kapott nóták is hosszabb-rövidebb tételes elemzésnek vannak alávetve. A gyanútlan olvasónak talán szemet szúrhat, hogy az első három album dalai közül csak néhány kapott külön szócikket. A rajongótábor persze tisztában van vele, hogy a korai nóták közül csak épp ezek voltak Richards/Jagger szerzemények, a többi tétel akkoriban még blues átdolgozás volt. Ebből eredően a borító kék-lila képi világának megfeleltethető legutóbbi stúdióanyag, a kizárólag feldolgozásokat rejtő Blue & Lonesome dalai már nem képezik a könyv részét. A lemezes sztori tehát a minden valószínűség szerint utolsónak bizonyult 2005-ös LP, az A Bigger Bang dalainak bemutatásával zárul. Az egyes fejezetek közé pedig a szerzők betűzdelték a zenészek szemelvényes életrajzait, természetesen a végkifejletre, azaz a kötet legvégére hagyva a jövőre a nyolcvanat betöltő Richards-Jagger párost.

A John Lennon botrányt generáló kijelentésére reflektáló felütéssel – „A Rolling Stones sosem volt nagyobb Jézusnál.” – kezdődő kötet úgy tud olvasmányos maradni, hogy jellegéből adódóan mindvégig a tényekre koncentrál. A legelején, mintegy bevezetőként kapunk egy korképet a hatvanas évek elejéről, valamint egy lényegre törő sztorit a banda gyökereiről. A huszonkét stúdiólemez már önmagában is elegendő muníció lenne a kötethez, de a ritka, illetve sosem látott fotók mellett a közbenső életrajzok teszik igazán változatossá ezt a biográfiát.

Be kell valljam, hogy az ismerkedés során azt a rendhagyó taktikát követtem, hogy az albumot a két személyes favoritomnál, az Exile On Main St. és a Tattoo You lemezeknél ütöttem fel, és ezeket a CD-ket elindítva merültem el a dalok sztorijában, hátterében. A megközelítés persze így is működik; szóval bárhol fellapozható a könyv, de kétségtelenül az az igazi, ha olvasás közben háttérzeneként időrend szerint haladva sorra vesszük a diszkográfia egyes darabjait. Ez a módszer pedig nemcsak a legendával újonnan ismerkedőknél, hanem a régi rajongóknál is működni fog, hiszen ezáltal megkapjuk az utóbbi hat - ha csak a lemezes időszakot nézzük, öt - évtized rockzenéjének egy kicsi, de mértékadó szeletét.

A szűk kétszáz oldalon keresztül áttételesen nyomon követhetjük, hogy a csapattal együtt hogyan változott, formálódott a zeneipari modell is. A Stones ugye a legek zenekara, ez azonban szerencsére nem nyomja rá a bélyegét az olvasmányra, a szerzők mindvégig igyekeznek megőrizni az objektivitásukat.

A Los Angeles Times munkatársa, a többek között a Rolling Stone magazinban is publikáló Steve Appleford és társa, a kiadói oldalon érdekelt Glenn Crouch alázattal, de elfogulatlanul próbáltak közelíteni ehhez a gazdag életműhöz. Jó biográfiaként a cél a tájékoztatás, az információk összegereblyézése, a háttér tálalása. Ebből eredően pedig nehéz spoilerezés nélkül bármit is kiragadni az albumból. A kötetből egyébként a később érkezettek megtudhatják, hogy ki volt a hatodik "Stone", illetve azt is, hogy az emberi oldal mellett a háttérből milyen folyamatok mozgatták a szálakat. Az igazi bónusz azonban a könyv végén helyet kapott kitekintés, mely a nagylemezre nem vett dalok közül mazsoláz.

A sorozat következő kötetei, a Led Zeppelin és a Nirvana albumok-biográfiák már itt vannak a kanyarban, megjelenésük szeptember folyamán várható.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8417903999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum