RockStation

Red Hot Chili Peppers - Return of the Dream Canteen (Warner, 2022)

Ha minden menza ilyen finom lenne...!

2022. október 17. - theshattered

rhcpreturnofthedreamcanteenupdatedpackshot_1024x.jpg

Sokakkal ellentétben én szerettem a menzás kajákat. Jó helyre jártam suliba, a "menzás" nekem nem szitokszóként él az emlékezetemben. Jó, volt amit kevésbé szerettem - melyik gyerek eszik meg mindent? - viszont ha repetáról volt szó, mindig kaptam, még ha darabra kiszámolt húsok voltak, akkor is legalább egy kis körettel és szafttal kedveskedtek nekem az - egyébként alapból is sunyiban nagyobb adagot adó - konyhás nénik. Igen, talán volt kis protekcióm, de azóta is kellemes emlékként élnek bennem azok az évek. De most tegyük félre az emlékeket, mert képes vagyok elkalandozni, itt a fő kérdés az az, hogy az Álomkantin újranyitásakor milyen lett a menü? Frankó töltött husi rizzsel, vagy finomfőzelék mócsingos pörkölttel?

A rajongók jól tudják, a Red Hot Chili Peppers főleg a "sztárkorszaka" megkezdése óta jóval több dalt rögzít, mint amit a sorlemezekre felrak. Az így kihagyott számokat aztán maxikon, vagy kislemez-sorozatokon (itt most kimondottan az I'm With You Sessions korongokra gondolok) adják ki, esetleg a japán kiadásokra kerülnek fel. Ezek között vannak jobb-rosszabb tételek, nyilván nem hiába nem a főanyagokon sorakoztak fel. Viszont! A jelenlegi helyzethez hasonló módon 2006-ban léptek egy bátrat, akkor kétórányi dalt sűrítettek a dupla Stadium Arcadiumra (nem mellesleg ez volt az első album, amiért a megjelenése napján rohantam a miskolci Media Marktba, mert tudtam, hogy KELL). Hiába az akkori kezdeti ijedtség, annyi übersláger sorakozott azon a két korongon, hogy még egy-két halványabb számot is el tudunk nekik felejteni, de sokszor, sok helyen olvastam és tényleg érdemes eljátszani a gondolattal: ha a sűrűjét lefölözik és egy CD-re rakják fel, nem jobb, erősebb album lett volna? Tényleg volt értelme a dupla korongnak?

Ugyanezek a kérdések merültek fel bennem, mikor megláttam, mennyi dal kerül fel az Unlimited Love-ra. Félreértés ne essék, nagyon príma albumról van szó, de elsőre tizenhét szám, főleg a mai gyorsfogyasztó világban igen sok. Emiatt kezdtem újra aggódni, amikor jött a jó hír, miszerint még idén leszállítják a második kört. Főleg, hogy a budapesti koncert felemás emlékekkel él bennem. Igaz, rossz RHCP-buli nincs, viszont ez egy erősen hakniszagú valami volt, amin Anthony és John láthatóan csak azért volt ott, mert főleg miattuk, elsősorban a gitáros miatt ment ki a nagyérdemű. Mindegy, végül is ezen kívül is kétszer láttam már a zenekart, meg hátha majd legközelebb jobb lesz a hangulat (olvastam valamit John anyukájával kapcsolatban, de jobban nem néztem utána).

Szóval ezzel a körítéssel jött az idei kettes korong híre, meg hogy "istibizi" nem resztligyűjteménnyel fogunk gazdagodni, itt igenis peckes,kerek nóták keresik majd az arra nyitott hallójáratokat. Oké, nekik el tudom hinni, hiszen a sokak által köpött Klinghoffer-éra nótáit is szeretem, de azért gondolkodjuk reálisan: nem lett volna elég összesen egy album? Kell egy év alatt harmincnégy-harminchat RHCP-dal a tárba? Hiszen még az előző is alig futott ki, bőven lett volna benne muníció. Mindegy, itt vagyunk! Kezünkben a tálca, a kérdés, hogy mit osztanak a(z ahogy mi hívtuk anno) kajás nénik, vagy bácsik mára.

Egyvalami egyértelműen bizakodásra adott okot: Return of the Dream Canteen nyolcvanas, korai kilencvenes évekre emlékeztető borítója. Hülyén hangzik, de sokszor tényleg érdemes a borítót is megnézni, elemezgetni, mert ha tényleg a zenéhez igazítják, akkor az sokat el tud mondani. Szóval amikor megláttam, jött a gondolat, hogy a "szerelmes lemez" után ide lehet a régivágásúbb, rockosabb dalokat pakolják majd fel. Hátha. Adja az ég! Légyszi...? Az idő végül igazolt, igen, a Return of the Dream Canteen a torzítóbarátabb, ne adj isten táncolósabb rajongóknak akar kedvezni. Az Unlimited Love nemes és csendes popja után itt a rock, funk, jó értelemben vett tempós gitárpop jön főleg, amit tényleg várunk tőlük. Összességében - már ha egyáltalán kell valami párhuzamot vonni - egyfajta Stadium Arcadium folytatásként írnám le ezt az albumot, néhol némi kilencvenes évek fűszerrel megszórva a keveréket.  Ha bejött a tizenhat évvel ezelőtt (Dzsízösz!) megjelent dupla korong hangulata, azóta viszont kevésnek találtatott az életmű, máris indíthatod ezt a lemezt. Ha nem, abból sincs harag, hiszen biztos lesz más, akinek tetszik majd. Mint ahogy én is örömmel megettem a menzán mások kajáját, ha ínyemre való étel készült aznapra.

rhcp_2022_3.jpg

Szóval hiába a nagyüzemi konyha, a Red Hot Chili Peppers Álomkantinjában még ma is finom, naprakész ételeket szolgálnak fel, szigorúan a korábbi, megszokott ízek figyelembevételével. Cupák, zsír, mócsing nincs, viszont rengeteg szebbnél szebb, sokak számára kedvelhető husi közül választhatunk a lehető legtöbb fűszerezéssel. Ebben igazuk volt: tényleg nem resztligyűjteményt csaptak az utcára, sőt, a Return of the Dream Canteen talán a 2006-os anyaguk óta a leginkább erős, egységes RHCP-lemez lett. Teoretikus kérdés: ha vajon ez jön előbb, hogyan hatott volna az emberekre az Unlimited Love?

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3817954714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum