RockStation

BUZZ - Blissful Dystopia (2022)

Ha bírod a kíérletezős, elszállós psych rockot ...

2022. november 01. - KoaX

bbb.png

A BUZZ zenekar lököttebb nevet már nem is tudott volna magának választani. Ettől függetlenül időről időre feltűnnek a hazai zenei élet égboltján. Aztán mindig levetik magukról a tipikus stonerrock jelzőt és valami olyat tolnak az arcunkba, amire abszolút nem számítunk. De nézzük is meg, hogy a pár éve kiadott EP után hova fejlődött a zenekar a Blissfull Dystopia című bemutatkozó anyagukkal.

A zenekaról írni nagyon nehéz, hiszen a három tagból kettőt több, mint tíz éve ismerek (milyen durva ezt leírni Doszikám). A tíz év alatt próbáltunk nem egyszer egy próbateremben, játszottunk közösen, sőt még az egyetemen is volt kapcsolatom a srácokkal. Ezt megfejelve a rohadt covid után az első koncertem nem volt más, mint egy BUZZ koncert egy "falunapon". Tényleg szoros a kapcsolatunk mégis objektíven tudok közelíteni az első teljes értékű lemezhez. 

yt_1.png

A Blissfull Dystopia összesen kilenc dalt tartalmaz és kicsivel több, mint ötvenhárom perc hosszú az anyag, ami lássuk be, hogy manapság eléggé hosszúnak számít (kivétel, ha Mastodonban vagy a Toolban játszol). Hazai viszonylatban meg extra hosszúnak is mondhatjuk. A srácok előző EP-je, ami a Valium címet viselte és három dalt tartalmazott 2020-ban látott napvilágot és nálam egyből az év legfontosabb anyaga lett. Nem azért, mert a fiatalok utaltak nekem egy zsíros összeget a bankszámlámra. Sokkal inkább azért, mert már akkor látszott az előre mutatás, a kompromisszum-mentesség. Noha voltak gyerekbetegségei az EP-nek, akkor is egy jó anyag volt. Az elmúlt két évet a zenekar a próbateremben töltötte és igyekezett kikúrálni ezeket a betegségeket, ami nagyrészt sikerült is nekik. Kezdjük már most a gyenge részével a dolognak és akkor utána jöhetnek az édes pillanatok. A dob a gyenge része még mindig az anyagnak. Illetve a dob hangzása. A lábdob nagyon sűrűn elveszik a basszusgitár alatt és amikor hallom is, kicsit bádogdoboz hangzása van. Mondjuk ez már tényleg ízlés dolga, de az, hogy el-el tűnik az nem annyira. Ettől függetlenül a pergő és a cinek szépen fejlődtek az évek alatt. A másik dolog, hogy az előző anyagról ismert Inside és Valium dalt én simán lehagytam volna az anyagról. Igaz, hogy akkor bő negyedórával rövidebb lett volna a lemez, de ennyi év után, még akkor is, ha vérfrissítésen estek át a dalok lemaradhattak volna. Ettől függetlenül az album arculatába teljesen beleférnek, hiszen ez volt már régebben is az iránymutató vonulat. Így igazából le is tudtam az anyag gyengeségeit és nem maradt más tényleg csak a sok pozitívum.

A srácok simán ledobják magukról a stoner jelzőt és átmennek psych rockba vagy mi a fenébe, de az biztos, hogy marha nehéz őket csak úgy skatulyázni. Ami nekem kimondottan tetszett, hogy megjelentek a samplerek, amik rendkívüli módon megszínesíteniik az egész zenét, illetve ami nagyon fontos az a basszusgitár! Mintha Martin előbújt volna a kis rejtekéből és olyan témákat pakolt le az asztalra, hogy csak néztem az első hallgatás után, hogy ez megtörténhet? Azt mindig is tudtam, hogy gitáros fronton Doszi nem a hatalmas groove-ok, hanem sokkal inkább a hangulat, az érzések mestere, de a bőgőről soha nem gondoltam ezt. Ez már a legelső dalban, az Enigma című szerzeményben is remekül megmutatkozik. A basszus olyan remekül olvad bele a gitárral közösen vezetett dallam vezetésbe, hogy ilyet tényleg csak a nagyok tudnak. Biztos vagyok benne, hogy a fiúkra hatással volt a Tool az elmúlt években, nem is akármennyire. Justin Chancellor játék stílusa egyértelműen felfedezhető a lemezen, de ez nem baj! Hiszen inspirációról beszélünk, nem pedig téma lenyúlásról.

Amúgy, ha zenekari párhuzamot kellene állítanom, akkor Yawning Man és a Tool szerelemgyereke ez a zenekar. Mivel ezt a dalt már egy héttel előbb megismerhettük, mint az albumot, így rongyosra hallgattam. Pláne azt a részt imádom, amikor a dobos kávázik a srácok pedig mászkálnak le-föl a gitárnyakán. Remekül összerakott szerzemény ez. De nem csak ez, igazából az összes dal iszonyatosan király. Nem tudok mást írni róla csak azt, hogy imádom mindegyiket. Totálisan belemerülök a ...Throught Singularity pötyögős szólójába, ami igazából semmi extra, de mégis olyan, mintha facsarnának egyet a lelkemen. A Thrown Out Of A Window In Calcutta tökéletes példája annak, hogyan kell egy dalt remekül felépíteni, még akkor is, ha igazából három riffből áll az egész. Ebben nagy mester a Monolord is, csak ők inkább lehangolnak a bokáig és széttorzítják a fuzz pedált is. Buzzék inkább a nyugis utazás híve, de így is eléggé megnyerőek ebben a stílusban. Azért meg kell említeni még a Transient Fuzzpunk dalt is, ahol vonósokkal kísérletezik a zenekar, és a sampler itt jön igazán előtérbe. Minden dalban megtalálható, de itt kimondottan erős hangsúlyt kap. Persze, ez csak jó, hiszen hozzá pakol nagyon sokat a zenéhez. 

Összességében azt lehet elmondani, hogy ezelőtt a zenekar előtt komoly jövő áll, csak nem itthon. Nálunk az emberek többsége nem vevő az ilyen jellegű muzsikára, így feltétlenül külföld felé érdemes nyitni a srácoknak. Kívánom nekik, hogy sikerüljön is! Ti meg essetek neki az anyagnak! Béke, Szeretet, Metal

5kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4817966350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

weirdo 2022.11.02. 17:09:21

Ez kájó, nemzetközi szint
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum