November 3-tól elérhető a Backstage című könyv, amely zenészek, zeneipari szakemberek és az idén tízéves Budapest Parkot megálmodó stáb igaz történetein keresztül, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatja be a koncerthelyszínt, a Libri Kiadó gondozásában.
A szerző, Sajó Dávid a zeneipari szereplők anekdotáit heteken keresztül hallgatva térképezte fel a Budapest Park “legendáját”, és hozott felszínre régen vagy akár sohasem hallott személyes történeteket. Egy ilyen jól működő vállalkozásnál hajlamosak vagyunk megfeledkezni a kezdeti nehézségekről - pedig az idei szezont rekord nézőszámmal záró szórakozóhely történetében ebből is jó néhány adódott. A hely megalkotói őszintén mesélnek arról, hogyan kapaszkodtak elérhetetlennek tűnő álmaikba akkor is, amikor a legtöbben már lemondtak róluk; milyen tapasztalatokkal gazdagodtak, és mi az, amit ma már máshogy csinálnának; mik voltak azok a sorsfordító döntések, amelyek végül a Budapest Park sikeréhez vezettek. A sztorit zeneipari szakemberek és zenészek soha nem hallott, a kulisszák mögött zajló történetei színesítik. Mi volt Marsalkó Dávid (Halott Pénz) legemlékezetesebb parkos pillanata? Hogyan rombolta le a Bohemian Betyars az öltözőt? Ki az, aki 8 hónapos terhesen állt színpadra, miközben a nőgyógyásza minden lépését kémlelte? És egyáltalán, milyen koncertekre járnak szabadidejükben kedvenc magyar sztárjaink? A Backstage című kiadványban ezekből a történetekből is szemezgethetünk.“A Park olyan sikersztori, amelynek a történetét összegyűjteni és bemutatni legalább akkora élvezet, mint pár évvel korábban Iggy Popot látni vonaglani azon az óriási színpadon. Remélem, hogy sikerül visszaadni ebben a könyvben a rengeteg szeretetet, pozitív gondolatot és európai felfogást, mert ez a történet tényleg megér minden beleölt munkaórát.” - írja a közös munkáról a könyv szerzője, Sajó Dávid.
A Backstage amellett, hogy bemutatja, hogyan vált a Budapest Park az ország első számú koncerthelyszínévé, igazi kordokumentum, ami átfogó körképet ad a hazai zenei életről. A történetet ráadásul a helyszín kiváló fotósainak szemén keresztül követhetjük végig, ugyanis több mint 500 fotóval illusztrálják. Ezek az exkluzív képek egyszerre mutatják meg a Park monumentalitását, kalauzolják körbe az olvasót olyan helyszíneken, amit a közönség sohasem lát, és engednek betekintést a “Park-családba”, vagyis megismerhetjük az embereket, akik az év 365 napján azért dolgoznak, hogy kint hagyhassuk a valóságot. Illetve az is kiderül, milyen, az országhatáron túlra nyúló terveik vannak a jövőben.
A könyv megjelenéséhez egy különleges együttműködés is társul. November 10. és december 11. között a belváros egyik kedvenc újhullámos bisztrója, a Madhouse ugyanis kifejezetten a könyv ihlette menüvel várja a vendégeket az Anker közben - például kipróbálhatjuk, milyen a tubis desszert. A Piszkor Norbert séf által megálmodott különleges étlapon elsősorban olyan ételek kaptak helyet, amelyek a backstage-ben átbulizott éjszaka után is jóleső gyógyírként szolgálhatnak. Amennyiben erről a menüsorról választ valaki, a befolyt összeg egy részével a Fábián Juli Emlékalapítványt támogathatja, amelynek célja, hogy olyan zenészeknek segítsen, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudnak dolgozni.
A képes kiadvány tehát november 3-tól érhető el a Libri könyvesbolt hálózatában vagy a Budapest Park weboldalán online. Akik koncertjegy mellé vásárolják a budapestpark.hu-n, kedvezményes áron és szállítási díj nélkül juthatnak hozzá.
Backstage könyv: https://www.budapestpark.hu/events/backstage-a-nagy-park-konyv