RockStation

„Az én produceri világomban az a főszabály, hogy a harmincnyolc perc fölötti játékidő már túl sok”

Interjú Arthur Rizk producerrel, a Sumerlands gitárosával

2022. november 09. - magnetic star

sumerlands2022.jpgArthur Rizk neve kinek-kinek máshonnan lehet ismerős. Producerként az extrémebb irányzatok szinte bármelyike és a hagyományos heavy metal egyaránt a kisujjában van. Utóbbi vonalon az egyik zenekarával a közelmúltban lezavart egy európai kört, a másikkal pedig nem sokkal ezután kihozta az aktuális lemezt. Az alábbi beszélgetés elsődleges apropóját éppen a Sumerlands második albuma (Dreamkiller) szolgáltatta, de emellett Arthur egyéb tevékenységére is igyekeztünk kitérni.

Szeptember elején Európában turnéztál, csak éppen a másik zenekaroddal, az Eternal Championnel. Hogy sikerült a túra?

Arthur: Előzőleg az Egyesült Királyságban jártunk. Most Ausztriában és Görögországban játszottunk. Csodálatos volt, nagyszerűen éreztük magunkat. A metal rajongók Európában jóval extrémebbek, mint az Egyesült Államokban. Kibaszott óriásiak!

A Sumerlands második albuma, a Dreamkiller sajtóvisszhangja, ahogy észrevettem, igen pozitív. Milyenek a rajongói visszajelzések?

Arthur: Azokból az Instagram üzenetekből, meg hasonlókból, amiket olvastam, az jön át, hogy a rajongók baromira fellelkesültek. A kritikák felőlem lehetnek jók vagy rosszak, egyre megy. Én azt akarom, hogy a rajongóink legyenek elégedettek. Sokat változtunk: új énekesünk van, és ha nem is váltottunk stílust, de töményebben, sötétebben szólunk, és visszavettünk a tempókból. Ezért is vagyunk kíváncsiak a rajongóink véleményére. Egyelőre mindenki végtelenül lelkes és odaadó, ami engem boldoggá tesz.

Nekem a mostani anyag tetszik jobban, részben pont az új énekes miatt. Brendan Radigan hangja szerintem jobban illik a zenétekhez, és a dallamai is fogósabbak.

Arthur: Nem akartunk gyökeresen mást csinálni, ami az éneket illeti. Nem szerettünk volna átcsúszni a power metalos, operás vonalra. Az egyszerűségre törekedtünk. Phil (Swanson, az előző énekes) hangja is más, és Brendan hangjának is megvan a maga egyedisége, amely szerintem remekül illik az új számokhoz. Ezzel nem Philt akarom megszólni, van is egy demó, amelyen Phil énekli az egyik friss dalt, és az ő verziója is klassz, Brendané viszont gyilkos. A szövegeivel is nagyon ráérzett a nóták hangulatára, és ez a legfontosabb.

Ezek szerint a Dreamkillert még nem Brendan hangjára írtad?

Arthur: Öt vagy hat dallal már elkészültem, amikor Phil távozott a csapatból. Többnyire mi ketten írtuk a számokat. Philnek azonban úgy alakult az élete, hogy nem akarta tovább folytatni. Sajnáltam, hogy kilép, hiszen mi ketten hoztuk létre a bandát, baráti alapon. Nem volt más célunk, mint hogy kihozzunk egy kazettát, és azt osztogassuk szét a baráti körünkben. Abba nem gondoltunk bele, hogy ebből egyszer valódi zenekar is kialakulhat. Márpedig kialakult, és el is jutottunk vele egy bizonyos szintre. Ekkor mondta nekem Phil, hogy nem szeretné tovább csinálni, én viszont folytathatnám. Rábólintottam. Aztán rátaláltam Brendanre, és Philnek is szóltam, hogy valószínűleg bevesszük őt énekesnek. Phil meg rávágta, hogy kurva jó, Brendan a király! Szóval Phil is örült, Brendan pedig remekül bevált.

A Sumerlands és az Eternal Champion felállásában sok az átfedés, de mindenkinek van egyéb zenekara is, te ráadásul producerként is aktív vagy. Nem okoz ez egyeztetési problémákat az egyes zenekarok tevékenységében?

Arthur: Ó, dehogynem, bassza meg (nevet)! Jó ideje fáradozok már azon, hogy összehozzak egy istenverte bulit a lemez megjelenése alkalmából, ami jelen állás szerint novemberben valósulhat meg. Két hónappal a megjelenés után… Azt sem tudom, albumbemutatónak jó lesz-e még. Szóval problémás az ügy, annál is inkább, mert a koncerttel egyszerre ünnepelnénk az Eternal Champion és a Sumerlands album megjelenését. Amúgy sem koncertezünk valami sokat a Sumerlandsszel. Egy európai vagy amerikai turné benne van a pakliban, de nem vagyunk az a kimondott „Itt a péntek, úgyhogy játsszunk, baszki!” fajta társaság. Felnőtt emberek vagyunk, mindenkit lekötnek a saját dolgai: van, aki horgászni jár, én stúdiózok… Próbáltunk összehozni egy jó lemezt, ami talán sikerült is, bár egyelőre nem vagyok biztos benne.

Netán emiatt is alakult úgy, hogy a két Sumerlands album között hat év telt el?

Arthur: Annak, hogy miért kellett hat évnek eltelnie a két anyag között, igen hosszú története van, de megpróbálom a lehető legkevésbé unalmasan, dióhéjban összefoglalva elmesélni. Zeneileg 2018 végére már majdnem teljesen összeállt az új anyag, öt-hat dallal mindenesetre készen voltunk. Az első lemez 2016 szeptemberében jött ki, és 2017-ben már a következő anyagon dolgoztunk, amivel két éven belül nagyjából meg is voltunk. Aztán 2019-ben kiszállt Phil, és nem tudtam biztosan, továbbviszem-e a zenekart, ahogy már említettem. Baráti alapon csináltuk, és Phil ösztönzött arra, hogy folytassam. Egy idő után majdnem kukába vágtam a kibaszott nótákat. Brendan, aki a Magic Circle-ben énekelt, a 2000-es évek vége óta a barátom, és rajta kívül nem tudtam volna senkit elképzelni a bandába. Be is vettük. Már 2019 végén jártunk, amikor demózni kezdtünk Brendannel, és mint tudjuk, 2020-ban beütött a pandémia. Brendan akkoriban hatórányira lakott tőlünk, úgyhogy nem volt könnyű megszervezni, hogy bármit közösen csináljunk. Azért dolgozgattunk: Brendan az énekrészeivel foglalatoskodott, újabb számok születtek… Eljutottunk odáig, hogy 2020-ban majdnem véglegesre összeállt a lemez. Már csak az utolsó simítások voltak hátra, mint, mondjuk, az én néhány gitárszólóm, erre hirtelen kapom a telefont, hogy meghalt az egyik legjobb barátom, Rily Gale, a Power Trip énekese. Pont amikor a gitárszólóimon melóztam! Amikor csak folytattam a munkát a lemezen, mindig eszembe jutott ez a hívás, és annyira depresszióba estem – akkor még nem tudtam, de ma már tudom –, hogy nem volt kedvem a munkához. Néhány hónapra leálltunk, majd befejeztük az anyagot, de megint közbejött valami. A lemezgyártás lelassult, mert a pandémia alatt mindenki rákattant a vinylre, a nagy cégek pedig észrevették a lehetőséget, hogy pénzt csináljanak belőle. El is kezdtek újranyomni olyasmit, amit egyébként nem lett volna muszáj. Johnny Cash válogatást, meg Meat Loaf, Beatles vagy Michael Jackson anyagokat. Addig három hónap kellett egy lemez nyomásához, akkorra már kilenc és tizenöt hónap közötti idővel kellett számolnunk. Őrület volt! Mondom, 2020-nál tartottunk, most pedig már 2022-t írunk. Hát, ezért a hat év. Szóval unalmas egy sztori, de így történt.

sumerlands2022promo2.jpg

A lemez hossza alig éri el a harmincöt percet. A régi időkben volt jellemző ez a játékidő. Szándékosan vettétek ilyen rövidre az anyagot?

Arthur: Igen. Az én produceri világomban az a főszabály, hogy a harmincnyolc perc fölötti játékidő már túl sok. 2022-ben a kissrácok és a fiatalok figyelmét nem lehet hosszú időre lekötni. Ha egy tizenöt éves gyerek képes végighallgatni harmincnyolc percnyi zenét, az maga a kibaszott csoda! Nem is tudom, előfordul-e ilyesmi manapság, mert egy átlagos tinédzser szerintem legfeljebb tíz percig bírja, utána átvált valami másra. Igyekszem mindent a lehető legrövidebbre fogni. Azt szeretném, ha az emberek folyamatosan hallgatnák az anyagainkat. Van nyolc dalunk, ha pedig nem érik be ennyivel, és tízet akarnak, hallgassák csak meg az albumot újra meg újra! Szóval én így dolgozom producerként. Ha az emberek több nótát akarnak, az már kurvára nem az én felelősségem.

Márpedig a metal a teljes albumokról szól, nem csupán egy vagy két sikerszámról. Mit gondolsz, hogyan lehet ezzel a zenével megfogni a mai tizenéveseket, akik inkább csak néhány dalnak szentelnek figyelmet?

Arthur: Nem tudom. A mi koncertjeinkre zömmel a huszonéves korosztály jár, meg harmincasok, negyvenesek. A fiatalok arra mozdulnak rá, ami népszerű. Idősebb korukban aztán belehallgatnak másba is, nyitottabbak lesznek. Ha én gondolok egy metal bandára, egy klasszikus lemezre – és talán te is így vagy ezzel –, akkor a teljes alkotás jut eszembe. Ha a Metallica Ride the Lightning albumáról van szó, az nekem azt a nyolc számot jelenti, nem egyedül a Creeping Death nótát szeretem róla. Soha nem ugrok át egyetlen dalt sem, amikor a Ride the Lightningot hallgatom. És ha minden igaz, az az anyag is harmincnyolc perc körüli… (utánanéz Spotify-on) Jó, tévedtem, negyvenhét… De a nyolc szám stimmel.

Hogyhogy a Relapse Records lett a kiadótok? Nekem ők elsősorban a durvább, extrém metal világából ismertek.

Arthur: Azért ők is változnak. A Relapse egy helyi cég. A raktáruk egy utcányira van innen, csak mérföld távolságra a házamtól. Ők is részei az itteni közösségnek, én pedig a rajongójuk vagyok. Annak idején rendszeresen jártam a boltjukban, és vettem a CD-ket, amelyeket, mondjuk, Magyarországról, Csehországból vagy Japánból hoztak be. A világ minden tájáról importáltak. Szóval így kötődöm a Relapse-hez. A death metal, a grind, meg effélék mellett úgy tíz éve kezdtek heavy metallal foglalkozni, és különböző más irányban is nyitni. A kiadó vezetőjének egy barátom mutatott be. Elmondta neki, hogy producer vagyok, dolgoztam a Power Trippel, és ha egy Relapse-es banda producert keres, állok rendelkezésére. A góré pedig rajongója volt a munkáimnak, és imádta a régi énekesünket, Phil Swansont is az Hour Of 13 zenekar révén. Amikor megtudta, hogy van egy közös csapatunk Phil Swansonnal – akkorra már össze is állt pár számunk –, rögtön szerződtetni akart minket, holott még nem is hallott tőlünk semmit. Hitt bennem és Philben. Hitt benne, hogy bármit is csinálunk, attól el fogja dobni az agyát. Így lett a baráti alapon működő projektből valódi zenekar, mert a kiadó olyan bandákat szerződtet, amelyekben hisz, nem pedig olyanokat, amelyek népszerűek vagy felkapottak. Ez az én érdeklődésemet is felkeltette, mert fontosnak tartom, hogy egy kiadónak az emberekben legyen bizodalma, ne pedig eladási mutatókban. Márpedig 2013-ban nem éppen a heavy metal számított a legmenőbbnek. Az USA-ban az emberek thrash metalt vagy black metalt hallgattak, de heavy metalt senki! A kiadó kockázatot vállalt velünk, de beleállt, és jól is jött ki belőle.

A te gyökereid a klasszikus heavy metalban keresendők? Merthogy van egy War Hungry nevű crossover csapatod is.

Arthur: Ez megint egy hosszú történet, megpróbálom rövidre fogni. Kissrác koromban minden nyáron hazautaztam Libanonba, ahol az unokatesóim, akik majdnem tíz évvel idősebbek nálam – én meg hét-nyolc éves voltam akkoriban –, megmutogatták, mit hallgattak éppen. Abban az időben olyan albumok jelentek meg, mint a Virtual XI az Iron Maidentől. Megismertem a Metallicát, a Helloweent… Így lettem heavy metal rajongó. Mindig is imádtam a zenét, de a heavy metal indított el a pályán. Elkezdtem gitárleckéket venni, Iron Maiden és Metallica dalokat tanultam be, vagyis az alapokat. Tizenévesen aztán rákattantam a noise-ra, a black metalra, az indusztriális zenére, később a hardcore-ra is, az első szerelmem viszont a heavy metal. Volt idő, amikor ráuntam a hardcore-ra, a black metalra, a noisre-ra, meg az effélékre, és egy japán utazásom után elkezdtem heavy metal számokat írni. Indulás előtt elvesztettem az iPademet, úgyhogy elhoztam egy halom CD-t a szüleimtől: Running Wild, Iron Maiden, Savatage albumokat. Felmásoltam ezeket egy vadiúj iPadre, és ezeket hallgatva határoztam el, hogy írok egy őrült heavy metal lemezt. Így tért vissza az életembe ez a zene. Mindig is a heavy metal volt az első nálam, minden más csak utána jött. Viszont a többi stílus is inspirál. A black metalból ma is merítek ihletet. Hallgasd csak meg a Sumerlands gitártónusát! Azok a szomorú, melankolikus témák a klasszikus norvég black metalból származnak.

Hogyan indult a produceri pályád?

Arthur: Éppen az első zenekaraim egyikével stúdióztunk. Olyan ötletem támadt, hogy lefuttatom a zenét kazettán, és mindenféle effektet rakok rá. A többiek kiröhögtek. Felvetettem nekik, mi lenne, ha tennénk a felvételre némi zajt, ők azonban leszavaztak. Úgy voltam vele, hogy ha kinevetik az ötleteimet, akkor nyilván meg kell tanulnom, hogyan kell ezt csinálni. El is kezdtem tanulni magamtól. Aztán a barátaim zenekarának segítettem. Szóltak nekem, hogy ha már úgyis tudom, hogyan kell felvételt készíteni, demóznék-e velük. Igent mondtam, és megcsináltuk a demót. Ezzel lényegében elindult a lavina.

150-arthur-hero-vert.jpgFotó: Jaclyn Wollard

És hogyan csípted meg a munkát a Cavalera Conspiracyvel?

Arthur: Igorral sok-sok évvel ezelőtt ismerkedtem meg egy barátom, Andrew Kline jóvoltából, aki a Strife nevű hardcore bandában játszott, és Igor náluk dobolt egy időben. Ő mutatott be Igornak. Na most Igor és én is szeretjük a technót, és egyfolytában arról beszélgettünk. Igazi barátság szövődött köztünk. Valamivel később Max megismerte a Power Tripet, és amikor Igorral nekiálltak a soron következő lemeznek, beugrott nekik, hogy: „Mi lenne, ha azzal az Arthur gyerekkel dolgoznánk, aki a Power Trip producere volt?” Felkértek a melóra, a többi meg már történelem.

A közelmúltban pedig a Kreator Hate Über Alles albumát producelted. Van rajta egy dal, a Become Immortal, amely sokkal inkább hagyományos heavy metal, mint tipikus Kreator. Olyan, mintha még a Kreator előtti időkben csinálta volna Mille, vagy éppenséggel veled is írhatta.

Arthur: Mille kedveli az Eternal Championt, és rajongója a Manowarnak is, akárcsak én. Írt pár hagyományos heavy metal számot. Van a lemezen egy Crush the Tyrants című dal is, amely szintén úgy szól, mint egy kibaszott Manowar nóta. Azt is ő írta, aztán bevont engem, mert tudta, hogy vágom a hagyományos heavy metalt. Együtt dolgoztunk az anyagon, de minden érdem Milléé. Engem azért vett maga mellé, mert olyan arccal akart dolgozni, aki ugyanolyan otthonosan mozog az extrém metalban, mint a klasszikus heavy metalban. Ötvözni szerette volna a kettőt, és zseniálisan sikerült neki.

Te aztán igazán elmondhatod, hogy a példaképeiddel dolgoztál!

Arthur: Kibaszottul igaz! Mielőtt megismertem volna Maxet és Igort, stúdióztam thrash metal csapatokkal. Mint amikor egy tanár hivatkozik Albert Einsteinre, úgy hivatkoztam én is nekik Maxre és Igorra: „Ezek az arcok az ősapáink! Nyomjátok úgy, mint ők! Nyomjátok ugyanazzal az intenzitással!” A saját országaikban a Kreator és a Sepultura metal isteneknek számítanak. Mondj nekem egy brazil bandát, amely többre vitte, mint a Sepultura! Ami pedig a Kreatort illeti: amikor a lemezükön melóztam, az Airbnb-n foglaltam magamnak szállást. A szállásadóm egy üzletember volt, jóvágású ürge. Amikor megmutatta nekem a lakást, megkérdezte, mit csinálok. Mondom neki, hogy egy heavy metal zenekarral stúdiózok. Mire ő: „Az klassz!” Kérdeztem tőle, hallgat-e heavy metalt. Hát, egyáltalán nem hallgatott. Azért megkérdezte, melyik bandával dolgozom. Mondom, hogy a Kreatorrel. Erre már felkapta a fejét a pasas… Németországban a Kreator épp olyan ismert, mint a Metallica. Ők a német Metallica. Nem kis szó ez!

Mi volna a legnagyobb eredmény számodra zenészként, illetve producerként? Gondolok itt koncertre és fesztiválfellépésre, illetve arra, hogy valamelyik másik régi nagy kedvenceddel működhetsz együtt.

Arthur: Ez mind szép és jó, viszont a legnagyobb királyság számomra az, ha valaki támogatja a zenekaromat, és ha valakinek jelent valamit a zeném. Van olyan példaképem, akitől hallottam már, hogy rajongója a zenekaromnak, legutóbb a konditeremben is hallgatta. Számomra azonban az a fontos, ha bárki, mondjuk, Barcelonából jön oda hozzám azzal, hogy nagyon mélyre zuhant, és a Sumerlands hallgatása segítette át ezen a súlyos időszakán. Máskülönben az egész csak körülöttem forogna, holott a zenélés nem erről szól. A lényeg az, hogy adsz valamit másoknak, hogy szórakoztatsz. Voltaképp azért teszel valamit, nehogy az emberek megbolonduljanak. Nekem ez a legfontosabb.

Mire számíthatunk a Sumerlandstől a közeljövőben? Tervezel, mondjuk, európai turnét?

Arthur: Meglátjuk, próbálkozom… Van egy remek arc, aki segít nekünk ebben odaát. Szóval várjuk a fejleményeket. Ha eljutunk Magyarországra, és eljössz a bulira, keress meg, aztán sörözünk vagy szódázunk egyet!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5717971584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum