RockStation

„A sokszínűség nálunk már az elejétől kezdve elfogadott, sőt alapvető fontosságú”

Interjú Matteo Di Gioiával, a Destrage gitárosával

2022. november 17. - magnetic star

destrage-72.jpg

Közel húsz éves fennállása alatt először jutott el Magyarországra októberben a Destrage, méghozzá a friss SO MUCH.too much. albumát népszerűsítő „kampánya” során. A metalcore vonulat részeként indult, de ma már a saját hangján megszólaló – és újabban basszusgitáros nélkül koncertező – olasz formációt Matteo Di Gioia gitáros képviselte a turnét lezáró budapesti buli előtt lefolytatott beszélgetésen.

Milyen volt visszatérni a turnéélethez?

Matteo: A turné remekül alakult. Nagyon jól kijövünk egymással. Az indulás előtt még volt némi feszültség, de aztán újra megtaláltuk a közös hangot. Az elmúlt két év csendessége után – amikor csak otthonról dolgozgattunk – ismét masszívan megvolt az „egységben az erő” érzésünk, miközben végighasítottunk Európán. Márpedig ha egy banda nem turnézik, akkor az nem is valódi zenekar, csak egy társaság. Ahhoz képest, hogy csak e-mailben küldözgettünk egymásnak gitárszólókat vagy hangszerelési ötleteket, az együttlét sokkal élvezetesebb.

Még ha a lezárások miatt két évig nem is dolgozhattatok igazi zenekarként, hasznosan telt számotokra az idő a The Chosen One album óta?

Matteo: Igen, határozottan. Rengeteg időnk volt, és amikor a pandémia kitörésekor mindenki azzal villogott, mekkora királyság, hogy mennyi ideje van zenét írni, akkor mi úgy döntöttünk, nem fogunk zenét írni. Igencsak izgalommentes és sanyarú időszak volt ez, nem is nagyon tudtunk miből ihletet meríteni. Mindannyian otthon ültünk. Úgy éreztük, muszáj újratöltenünk az elemeket, mielőtt egyáltalán nekiállhatnánk az új számoknak, és hát nem is haladtunk előre ezzel. Egészen 2021-ig nem is kezdtünk el írni. 2020-ban teljes szünetet tartottunk, egyetlen friss témánk sem született.

Jelenlegi kiadótok a 3DOT Recordings. Mennyivel kedvezőbb a helyzetetek így, mint a Metal Blade-nél volt?

Matteo: A 3DOT Recordingsnak Európára licensz-megállapodása van a Century Mediával. A Metal Blade egy jóval nagyobb és régebbi kiadó. Sok zenekar van náluk, talán száznál is több. A 3DOT Recordings egy fiatal cég, csak kevés előadóval foglalkozik. Kisebb a közösség, így lényegesen több időt tudnak szentelni a zenekarokra. Mi szinte naponta beszélünk velük. A Metal Blade-nél sokkal kevesebb megbeszélésünk volt, kallódtunk a rengeteg banda között. Ezzel együtt mindkét kiadóval igen jók a tapasztalataink.

Milyenek az eddigi visszajelzések a SO MUCH.too much. lemezre?

Matteo: Egészen elképesztő véleményekkel is találkoztunk már. Az általános vélekedés az, hogy ezen az új albumon visszatérőben van a jó hangulat, amelyet korábban öntöttünk zenébe. Ez igaz is, mert ugyanezt éreztük a dalok írása közben. Szóval örülök, hogy a hallatóság átérzi ezt, és a kritikák zöme is igazán kedvező. Csaknem másfél éven át agyaltunk ezen az anyagon, és úgy érzem, újjáéledtünk vele. Általánosságban a visszajelzések is nagyon jók rá.

destrage-02.jpg

Tudatosan törekedtetek a nagyobb változatosságra ezúttal?

Matteo: Igen, ez szándékolt volt, a zenénkben sok a tudatosság. A számírás kezdeti szakasza még igen spontán módon zajlik, aztán amikor minden ötlet felhalmozódott, közösen szortírozzuk szét ezeket. A sokszínűség nálunk már az elejétől kezdve elfogadott, sőt alapvető fontosságú. A maximalizmus és a nyitottság szerintem két teljesen különálló fogalom, de mindkettőt nagyon is befolyásolja az adott pillanat. Mi mindkettőre fogékonyak vagyunk, és nem riadtunk vissza attól, hogy egy skizofrén albumot készítsünk. Ez van, ilyenek vagyunk. Az előző lemezen, a The Chosen One-on kicsit befékeztünk, koherensebbek és koncepciózusabbak akartunk lenni. Ezúttal viszont azt mondtuk, éljen a szabadság! Megvannak a határaink és a szabályaink, de szabadon alkottunk.

Ha már ezt a két lemezt vetjük össze, én a The Chosen One dalait tartom fogósabbnak, de most sem feledkeztetek meg a dallamok fontosságáról.

Matteo: Ezen a lemezen is sok az emlékezetes dallamos téma. Ugyanakkor annyi minden történik rajta, hogy ha képet kellene adnom róla, biztosan nem jutna eszembe valamennyi részlet. Itt kellene lennie előttem, hogy kiemeljem ezt vagy azt a számot.

Hova lett Gabriel Pignata basszusgitáros? Ki játszotta fel a bőgőtémákat az új lemezre?

Matteo: Gabriel 2019-ben lépett ki a zenekarból. A nyári bulik után szólt nekünk, hogy részéről ennyi volt, nem szeretne már játszani velünk. Viszont egyáltalán nem rossz szájízzel váltunk el, továbbra is barátok vagyunk, és az új lemez felvételei alatt is sokat lógtunk együtt. Ezen a túrán is velünk van, ő a turnémenedzserünk. Nem távolodott el a családtól, csak a színpadon nem játszik már velünk, másokkal zenél. Engem ez örömmel tölt el, mert ha az emberek egy tag kiválására gondolnak, abból rendszerint vitákra, torzsalkodásra következtetnek. Nálunk nem így történt. Még mindig egy család vagyunk attól függetlenül, hogy már nem együtt zenélünk. A bőgőtémákat Ralph, a másik gitárosunk és jómagam játszottuk fel Matteo Tabacco, a hangmérnökünk segítségével, aki egyben kiváló basszusgitáros, és akivel a zene nagy részét is rögzítettük. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy legalább egy hangot Gabriel is pengessen, és az Italian Boi-ban ő játszik. Egyetlen hosszan elnyújtott hangot (nevet). Ez a basszus kilencven százaléka, a maradék tízet pedig egy vendégzenész, Federico Malaman küldte fel. A Venice Has Sunkban az ő szólója hallható.

A lemezt többek között az Everything Sucks and I Think I’m a Big Part of It nótával vezettétek fel, a záródal pedig az Everything Sucks Less címet viseli. Van-e köze egymáshoz a két számnak? Van-e átfogó szövegi koncepciója a lemeznek?

Matteo: A két dal nem szövegileg, hanem zeneileg kapcsolódik egymáshoz. Az Everything Sucks Less és az Everything Sucks and I Think I’m a Big Part of It refrénje ugyanaz. Ennek az az eredete, hogy az Everything Sucks Less született meg előbb. Néha akusztikus gitáron is írunk, majd Destrage dallá hangszereljük át az eredményt. Ez történt az Everything Sucks Less esetében is, ebből lett az Everything Sucks and I Think I’m a Big Part of It. Az Everything Sucks Less azonban túl jól sikerült ahhoz, hogy kikukázzuk, ezért úgy döntöttünk, az is helyet kap az anyagon. Szövegileg viszont nincs köztük összefüggés.

Hogyan születnek nálatok az olyan meghökkentő dalcímek, mint az A Commercial Break That Lasts Forever?

Matteo: Paolóval (P. Colavolpe énekes) ketten írjuk a dalszövegeket. Én naplót vezetek, abba írogatok le mindent, amit figyelemre méltónak találok, vagy bármit, ami a nap folyamán szembejön velem. Ebből rendszerint egy csomó egysoros szövegötletem halmozódik fel. Általában a zene születik meg előbb, vagyis előre tudom, milyenek lesznek az énekdallamok. Na most, a dallamok hangokból állnak. Az egysorosokat abból kiindulva használom fel, hogy egy hang egy szótagnak felel meg. Így építem fel a szövegi koncepciót. Az A Commercial Break That Lasts Forever arról szól, ahogyan önmagunkat reklámozzuk a közösségi médiában, amelyben ma élünk. Mindenki büszke arra, hogy a közösségi médiában mutogatja magát. Közben úgy viselkedünk, mintha termékek volnánk, azaz önmagunkat hirdetjük a nap huszonnégy órájában. Tényleg olyan ez, mint egy reklámszünet, csakhogy nem szünetről van szó, ami elég gázos. Jómagam rendező vagyok, vagyis tudom, hogyan kell hirdetni, ismerem ezt a nyelvezetet. Fura, hogy annyian elsajátították a nyelvezetet, amely egy termék eladására szolgál. Az emberek pedig alkalmazzák, és önmagukra aggatják, mint egy menő kabátot. Belegondolni is szomorú. Ez egy ördögi kör.

Vagyis ezt a reklámszünetet kellene megszakítanunk legalább egy-egy szünet erejéig, hogy kitörhessünk ebből a körből, és hogy tényleg a saját életünket élhessük.

Matteo: Igen, ez a szomorú valóság. Viszont tetszik ez a megfogalmazás.

Te adtad az ötletet! Hasonló módon az Italian Boi szövege is társadalomkritikus? Ilyennek látod a mai olasz fiatalokat? Vagy más országbeliek látják őket ilyennek?

Matteo: Az Italian Boi szövege végtelenül ironikus. Szerelmi történetet mond el. A főszereplő egy külföldi lány, vagy akár fiú, aki Olaszországban jár, és beleszeret egy olasz srácba. Benne van a létező összes sztereotípia, mivel az olasz srác romantikusnak láttatja magát, ám valójában soviniszta, vagyis rettentő elmaradott gondolkodású. Családcentrikusnak igyekszik tűnni, miközben nem más, mint a mama kedvence. Ehhez még csak fiatalnak sem kell lennie, hiszen negyvenes arcok is élnek egy fedél alatt az anyjukkal és viselkednek hatalmas seggfejként. Szóval ez az olasz srác nem egy pozitív figura. Sőt, kissé tudatlan is. Persze nem akartuk ezt a karaktert puszta iróniából agyoncinkelni, hiszen én is kedvelek olyan arcokat, akikre legalábbis részben ráillenek ennek az olasz srácnak a jellemzői. Egy kicsit minden olasz ember ilyen. Ha nem is száz, de legalább tíz százalékban. Ez a kultúránkból adódik. Egy időben átmenő ország voltunk, a területünkön pedig ott fekszik a Vatikán, meg Róma is… Ez mind formálja az embert, miközben felnő. A videoklipben láthatók az olasz srác gondolatai, pontosabban a kulturális háttere, mégpedig gyors egymásutánban felvillanó képek formájában. Megjelennek ezek között tévés személyiségek, pop-ikonok… Magát az olasz srácot pedig modellként ábrázoltuk. Csillog-villog, közben meg darabjaira esik szét.

destrage-21.jpg

A Private Party-ban Devin Townsend vendégszerepel. Ti magatok találtátok ki neki az adott részt, vagy ő választotta magának?

Matteo: Devin Townsendet mindenképpen meg akartuk hívni a lemezre. Már beszélgettünk erről egymás között, majd összeállt a szám, és úgy gondoltuk, ez lesz a megfelelő számára. Emlékszem, ahogy a záró témát írtam, és egyből bele is képzeltem Devin Townsend hangját. Persze arra is rendesen felkészültünk, hogy visszautasítja a felkérést, mert, mondjuk, nem jön be neki, amit csinálunk, vagy nincs ideje ilyesmire. A dalnak mindenesetre készen kellett állnia, akár vállalja, akár nem. Elküldtük neki a felvételt azzal, hogy a vége felé képzeltük el az ő részét, ő viszont saját részt akart megírni. Mi meg úgy voltunk vele, hogy rendben, bármilyen dallamot vagy harmóniát gondolt ki, csinálja csak meg. Szóval nem írtuk meg előre az ő részét. A nóta második felében énekel.

Honnan jött a Stone Temple Pilots feldolgozás ötlete?

Matteo: Éppen egy sok zenekaros lejátszási listát hallgattunk néhány barátunkkal egy házibuliban jó pár éve, és volt köztük valaki, aki akkor hallotta először a Stone Temple Pilots Vasoline nótáját. Meg is kérdezte, hogy ez egy Destrage dal-e. Mi felröhögtünk ezen, de később belegondoltunk, hogy egyáltalán nem kérdezett hülyeséget az arc, mert elég jó a dal ahhoz, hogy feldolgozzuk. Azelőtt soha nem vettünk lemezre feldolgozást, úgyhogy megcsináltuk. Igyekeztünk hűek maradni az eredeti felépítéshez, inkább a hangszerelést bolygattuk meg. Szerintem megadtuk a nótának a kellő tiszteletet. Nem szerettük volna egy az egyben lemásolni, annak nem lett volna értelme.

Játszottatok-e valaha élőben bármilyen feldolgozást?

Matteo: Élőben soha. Egyszer, évekkel ezelőtt, felkérést kaptunk Japánból két feldolgozásra. A Ghibli Studio nevű produkciós cég egyik rajzfilmjének két betétdalát gyúrtuk át, és hatalmas sikert arattunk ezekkel. Gyermekdalokról van szó, az eredeti verziókban fuvola hallható, és egy ötéves gyerek énekel, mi pedig metal nótákat varázsoltunk belőlük. Mindez úgy tíz éve lehetett. Ezeken kívül viszont nem csináltunk feldolgozást.

Szerinted ma, immár húszéves zenekarként, mennyire illik rátok a „metalcore” megnevezés?

Matteo: A metalcore-t akkor használom, amikor valaki megkérdezi, milyenfajta metalt játszom. Ilyenkor előjön még a „mathcore”, a „technikás death metal” vagy a „prog metal” címke. Abban viszont nem vagyunk jók, hogy más bandákat kategorizáljunk, vagy hogy magunkat címkézzük fel. Azokról a csapatokról sem igazán tudjuk megmondani, milyen stílushoz sorolhatók, akiket nagyra tartunk, és akiket hallgatunk. Ami engem illet, sosem voltam rajongója egyetlen vegytiszta metalcore bandának sem, a mozgalmat viszont imádtam, mert igazi színtérként létezett. Manapság ilyen már nincs. Annak idején ugyanazon a napon szerte Milánóban öt vagy hat buli ment, ahogy Olaszországra és Európára is ugyanez volt jellemző. Sok száz metalcore buli zajlott. Megismerkedhettél hasonlóan gondolkodó arcokkal, találkozhattál más zenészekkel, beszélgethettél velük a zenéről… Igen széles körben elterjedt jelenség volt. Ma már az ilyesmi egy-egy adott pontra korlátozódik, nincs is komoly támogatottsága.

Nem ugyanez a sorsa minden újító zenei kezdeményezésnek? Közösségként indul, majd miután lecsengett az újdonság varázsa, idővel széttagolódik.

Matteo: Szerintem nem minden mozgalomra igaz ez. Ha a jelenlegi zenei életből, mondjuk, a trapre gondolok, azt nem is nevezném mozgalomnak vagy színtérnek, hiszen mindenki a maga dolgaival foglalkozik, nincs közösködés. A vendégszereplésekért is fizetnek egymásnak. Nem a kölcsönös tiszteletről szól az egész, a kiadók boltolnak le mindent egymás között. És mivel mindenki magával van elfoglalva, nem is tudom, mennyire létezik náluk közösségi szellem, vagy mennyire érzik azt, hogy egy színtérhez tartoznak. Nem ismerem ezeket az arcokat, nem vagyok a színterük része, de kívülről figyelve nem nevezném ezt közösség-alapú mozgalomnak. Elég zártkörűnek tűnik.

Lehet-e valamikor a jövőben hivatkozási alap a Destrage? El tudod-e képzelni, hogy egy új bandát hozzátok fognak hasonlítani?

Matteo: Nincsenek ilyen ambícióink (nevet), de ha ez megtörténik, annak nyilván örülni fogunk. Azt persze nem tudom, megtörténhet-e egyáltalán. A metalcore-ban az volt a vonzó, hogy roppant egyszerűen lehetett reprodukálni. Bárki meg tudta csinálni. A Destrage azonban kicsit hibbant és nehezen beskatulyázható. Szóval kétlem, hogy bárki is visszaadná a megszólalásunkat. Meglátjuk.

Milyen a mai olasz zenei színtér?

Matteo: Kilencvenkilenc százalékban pop és trap. A Måneskinből tömegjelenség lett, és tök jó, hogy éppen Olaszországból tört ki egy rockzenekar, örülök a sikerüknek. Annak viszont még jobban örülnék, ha ezzel egy egész színtér előtt nyílna meg az út. De úgy tűnik, különálló esetről van szó, amely nem annyira a zene mint művészeti forma világához, mint inkább a szórakoztatáshoz, a tehetségkutató műsorokhoz, dalversenyekhez kapcsolódik. A kettő egészen más.

Milyenek szerinted Olaszország kilátásai a nemrég lezajlott választások eredményeit ismerve?

Matteo: A hangulatomra hatással vannak a történtek. Visszafelé haladunk az időben. Rendkívül csalódott vagyok, de szerintem ugyanúgy csalódásként éli meg az eredményeket sok „Italian Boi” is, aki elment szavazni. Férfiak és nők egyaránt. Nem is értem, mit csinál a mostani kormány, és elszomorító számomra, ami történik. Most még nem érezteti hatását, de biztosan tudom, hogy az előttünk álló öt év nem lesz kedvező számunkra. Úgy értem, azok számára, akik egyenlő lehetőségekre és esélyekre törekednek a művészetek és a kultúra területén. Más dolgok kerülnek majd előtérbe, és olyan fontos kérdések is ugyanígy háttérbe fognak szorulni, mint az emberi jogok. Nem tehetik meg, amit csak akarnak, hiszen demokráciában élünk, és ellenzék is van, de olyasmi kerül majd fókuszba a következő évek során, aminek nem kellene. Nem akarok több alulfizetett melóst. Nem akarok több rendőrt és több kamerát! Több emberi megértést akarok, és több kultúrát!

destrage.jpg

 

FOTÓK: GYARMATI BALÁZS

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr517980366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum