RockStation

MTV Headbangers Ball Tour: Vio-Lence, Xentrix, Whiplash, Artillery @ Budapest, Barba Negra Blue Stage, 2022.11.27.

Jobb (akár évtizedekkel) később, mint soha

2022. december 02. - magnetic star

vio_lence_2.jpg

Egyszer már meghirdették, aztán járvány-parák miatt lefújták, mígnem idén végre megvalósult a nosztalgiát ébresztő elnevezésű old school riff-orgia, még ha az eredetihez képest némileg átrendeződött összeállításban is. Aki már az 1980-as években is messzebbre látott a thrash metal tengerentúli Nagy Négyesénél, illetve az európai élcsapatoknál, előre csettinthetett egyet erre a változatos csomagra – ráadásul a megjelentek többsége vélhetően most látta először a fellépők jelentős hányadát. Hogy mást ne mondjak, a headlinerként színre lépő Vio-Lence, amennyire tudom, eddig meg se fordult az öreg kontinensen! Hiába, vannak álmok, amelyek beteljesülésére valamivel többet kell várni.

artillery.jpg

Az Artillery ehhez képest hazajár hozzánk. Mondjuk, van is rá alkalmuk, hiszen úgy tizenöt éve állandó aktivitást mutatnak, amiben szegény Morten Stützer halála sem vetette vissza őket. Az aznap elővezetett hatszámos szettben ezzel együtt a Terror Squad - By Inheritance éra termésére esett a fő hangsúly, amivel – na meg Michael Bastholm Dahl frontemberi ténykedésével – nyitóbandaként kellően meg is alapozták az est hangulatát a dánok. Nekik ezúttal ennyi jutott, plusz az eleinte igencsak gyengélkedő sound. A The Face of Fearről, bocsássa meg a világ, nekem ezentúl az énekes által betoldott „Let’s have some beer!” sor fog először eszembe jutni. Az átszerelés alatt pedig már az járt a fejemben, hogy klassz lenne a csapatot a közeljövőben hosszabb, akár önálló műsorral is látni.

wiplesh.jpg

A Whiplash, pontosabban a régi időkből hírmondónak megmaradt Tony Portaro énekes-gitáros az ezredforduló óta poénból sem nevezhető termékenynek. A Sword Meet Skull, Skull Meet Sword nótát leszámítva a programban is 1998-asok voltak a legfrissebb évjáratú szerzemények. Mindezt persze ne rójuk fel hibaként Portaro papának. Örüljünk, hogy egyáltalán eljött! Bizonyára neki is sokat számított, hogy itt lehetett. Legalábbis erre utal, hogy egy váratlan pillanatban előrántotta a farzsebéből a telefonját, és lőtt a publikumról pár fotót… A trióról amúgy simán meg lehet mintázni a speed-thrash vonulat korai korszakának jellegzetes hangzásvilágát: mintha 1983-ban megállt volna az idő (na, kinek is van Whiplash című dala abból az esztendőből?..), helyenként meg mintha a Motörhead szólna, csak éppen Lemmy leleményei nélkül. De ez se gond, a csavarosabb power-thrash felé tendáló felhozatalban még jól is jött az ilyen egyenes vonalú durvulás.

xentrix_1.jpg

A Xentrix-szel aztán valóban visszatért az összetettség, és szinteket ugrott a színpadi munka. Rendben, négy ember eleve nagyobb felhajtást tud csapni, mint három, viszont az angolok végre tényleg megtöltötték a deszkákat élettel. Emellett az ő muzsikájuk igenis igényli a két hathúrost, az egyiket ráadásul a hivatalosan hét éve kiszállt eredeti énekes-gitáros, Chris Astley kezelte az apai örömök elé néző Jay Walsh helyett! Így aztán a 2013 óta alapozó Chris Shirest kivéve az 1980-as évek tagsága játszott ismét együtt. Ennek megfelelően az első két album került terítékre – a Szellemirtók betétdalának feldolgozása kimaradt –, a tűzhelyről épphogy levett Seven Words korong csak a merch pulton kapott helyet, nálam azonban akkor is a szigetországiak vitték el a pálmát.

vio_lence_3.jpg

Meg kell hagyni, nem járt messze ettől a kuriózumok kuriózuma, a túlzás nélkül supergroup összeállítású Vio-Lence. Énekesi poszton a nem akármilyen egészségügyi szérián átesett Sean Killian, gitáron Phil Demmel, a dobok mögött Perry Strickland (vagyis a keménymag), bőgőn Christian Olde Wolbers (ex-Fear Factory), a másik gitáros pedig Ira Black (mindenhol és mindenkivel is). Tulajdonképpen csak Robb Flynn hiányzott innen – már akinek… Ám a viccet félretéve az ötös maradéktalanul megadta, ami ilyen nevektől elvárható. Akárcsak az idei Let the World Burn EP – ezen még Bobby Gustafson játszott! –, amelyről két tétel is elhangzott. Killian fura énektémái nyilván meghökkentőek vagy egyenesen fárasztóak egyeseknek, nem szólva ugyancsak furán teátrális előadásmódjáról. Hány thrash frontembert láttunk szám közben letérdelni, mint aki tényleg valami drámai monológot szaval? De hát a bandát ez (is) különbözteti meg a sok ezernyi pályatárstól.

vio_lence_1.jpg

Veterántalálkozó volt, ahogy sejteni lehetett, de micsoda kultikus zenekarokkal!

FOTÓK: BENDE CSABA, Zenefestő, További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5517991686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum