Szinte mindenkinek van egy sztorija a Budapest Parkról. Legyen az egy jó koncert, nagy egymásra találás, egy jó buli, egy első csók, vagy csak egy valami hasonló emlék, de alig van olyan ember zenei ízléstől függetlenül, hogy ne fordult volna meg a soroksári úti szórakozóhelyen az elmúlt tíz év alatt. Most itt az ideje, hogy a Park mesélje el a maga történetét. Ebben segít nekünk ez a Sajó Dávid által összeállított, nagy szép és minden igényt kielégítő olvasmány.

Akkor kezdeném rögtön én, mégpedig a saját Budapest Park emlékemmel. Homályos gondolatfoszlányaim vannak arról, hogy mikor jártam először a Parkban. Talán még egyetem alatt, amikor egy görbe estén pár sráccal elmentünk az akkor még szabadtéri diszkóként is üzemelő helyre, igaz magam sem értettem, miért jó az nekem. Nem is maradt meg sok arról az estéről, hiszen sosem voltam nagy diszkózós, úgyhogy inkább mesélnék az első "igazi" parkos emlékemről. Arról, amikor az Anti-Flag, Skindred koncertre mentem el. Ez az egyik első RockStation által akkreditált bulim volt, ezért is emlékszek rá ennyire.  No meg azért, mert nem kevés idegességemre főszerkesztő Atti apánk pont akkor találta ki, hogy ideje lenne kipróbálni magam az interjúzás területén . Nos, még évekkel később is indokolatlan mértékben rá tudok görcsölni egy (rendszerint szép emlékként elkönyvelt) beszélgetésre, első alkalommal meg gondolhatjátok...

 Már a koncert elején fájt a fejem, annyira kattogtam, hiszen Pat Thetic volt az alany. Mint utólag kiderült, nagyon rendes ember és a maga módján jól sikerült a beszélgetés is, de gondoljatok bele. Szinte null kilométeresen egy amerikai punk zenekar dobosával leülni. Amerikai... Punk... Dobos... Kész voltam. Ráadásul a koncert után volt az interjú, "biztosan fáradt, kedvtelen lesz, harapni fog". Ezek mentek a fejemben. Hót' ideg voltam, ráadásul hogy szép legyen az egész, még az áram is elment a beszélgetés előtt. Odamentem a megbeszélt helyre, odavezettek Pathez, aki a sötétben ülve várt engem. Gatyesz tele. Aztán kiderült, hogy tényleg felesleges volt aggódnom, ahogy írtam is, teljesen rendben ment minden, ő nyugtatott engem, hogy ne legyek ennyire ideges. Utólag is mosolyogva gondolok vissza erre az egészre. És ez csak egy emlék a rengeteg közül. Tényleg sokszor és sokféle koncerten volt szerencsém megfordulni a Budapest Parkban, millió és egy emléket hordok magamban erről a helyről. De talán beszéljünk kicsit a könyvről.

A Backstage nem a színpad előttről, hanem ahogy a címe is mutatja, a háttérből mutatja meg ennek a minden tekintetben sokszínű helynek a történetét, működését. A hatalmas méretű kötet igazi otthoni olvasmány (ezért haladtam vele olyan lassan), tele szépséges, sokszor kétoldalas képekkel és tényleg magával ragadó sztorikkal, melyek olvasása közben szó szerint ott érzed magad a helyszínen, legyen az akármilyen koncert, akármelyik év és akármelyik fellépő. Mintha egy csoportos beszélgetésben vennél részt az egyébként is családias hangulatú Park emberei között, akikhez be-beülnek a hazai zenészélet szereplői.

Lenyűgöző, hogy milyen kitartással, ügyességgel építették fel ezt a szórakozóhelyet, még ha volt is alap, hiszen az elméleti alap az akkor megszűnt ZP-ből nőtte ki magát. Először talán túl nagy vállalásnak tűnt, nem is volt minden zökkenőmentes, de idővel csak megindult a dolog, azt pedig nem kell részletezni, mennyi előkelő fellépőt sikerült levadászniuk. Élmény volt olvasni, hogy a hazai zenészek mennyire kiemelt buliként kezelik a parkos bulijukat, a nagyobbak még akár anyagi bukta mellett is bevállalják, hogy egy hatalmas, emlékezetes koncertet adjanak az ott egybegyűlteknek.

Mindenki megszólal itt. Az alapítók, az ott dolgozó emberek, szóba kerül a múlt, a jelen, a talán külön kezelendő Covid időszak, a jövő, kis bulik, nagy sztorik, nagy zenekarok. Sokszor felröhögtem, vagy rácsodálkoztam egy-egy visszaemlékezésre, gyönyörködtem egy-egy koncertfotón, kerestem magam a tömegben, ahol tudom, hogy ott voltam. Van mit bogarászni benne, ráadásul a kötet végén egy teljes névsort kapunk arról, hogy kik léptek fel már ott - mindezt évekre, évadokra lebontva.

Mit kért Marilyn Manson a koncert előtt és mennyire használta ki? Melyik volt az első teltházas koncert? Melyik az a buli, amivel minden éven a kisebbek, talán veszteséges, de mindenképp vágyott koncertjeit is fedezni tudják? Miért voltak szar arcok a Wu-Tang Clan tagjai és menedzsmentje? Mi köze az egésznek a Szigethez? Ezekre és sok egyéb, talán fel nem tett, de mindenképp érdekes kérdésre választ kaptok a Backstage-ben. Én szívből merem ajánlani mindenkinek, hiszen Magyarország egyik legnagyobb, legnívósabb, talán legszeretettebb, zenei olvasztótégelyként üzemelő helyéről mesél ez a kötet. Ha voltál már a Budapest Parkban - márpedig miért ne lettél volna - biztosan azonosulni tudsz majd az ott olvasottakkal, akár jártál a színfalak mögött, akár nem.

Neked mi a kedvenc Budapest Park sztorid?