RockStation

Hamarosan Budapestre ér a Heaven Shall Burn és a Trivium közös turnéja

2023. január 24. - moravsky_vrabec

img_6352.JPG

Örömmel jelenthetem, hogy az eredetileg 2021 végére tervezett, majd idén év elejére tolt turné végre elstartolt, és alig három hét múlva Budapestre érkezik. Magazinunk prágai tudósítójaként már lehetőségem volt elkapni őket, és csak javasolni tudom az esemény meglátogatását. Spoilermentes ajánló a bruttó négy és fél órás vérhányáshoz.

Mindenképp érdemes időben érkezni, mert gazdag a csomag, és már a nyitóbanda, a brit Malevolence szettje is érdemes a figyelemre. A rövid hajú, ugra-bugra zene alapján azt hittem, amerikaiak, hát nem. Fél órát utalt ki nekik a szervezőbizottság, amit hardcore-alapú, de szólókban és muzikalitásban is bővelkedő dalokkal töltöttek ki. Alex Taylor frontember mellett a két gitáros vonzotta leginkább a tekintetemet, a balkezes Josh Baines a szólókban jeleskedett, Konan Hall pedig a dallamosabb vokáltémákba is beszállt. Jó kezdés volt, meg is néztem a mörcs-ajánlatukat, a szokásos tételeken felül logózott homártasit is kínáltak, egész baráti áron. (Végül nem vettem.) 

img_6338.jpg

Rövid szünet után a legendás Obituary vette birtokba a színpadot, akik nemrég jelentkeztek egy remek új lemezzel. Számomra az este kérdése az volt, sikerül-e reprodukálni azt a mindent betöltő, intergalaktikus kolosszál-riffelést, ami a lemezeiken hallható. Mintha csak tudták volna ezt, egy hosszú instrumentális bevezetővel indították a szettet, én meg ott olvadoztam, bubimentes ásványvízzel a kezemben. Ilyen hangzás nincs is - texteltem Gábor kollégának a szünetben. John Tardy jellegzetes, oldalra dőlő pózban prezentálta az aznapi rikácsolást, és bár nem volt a legjobb formában (még én is kiszúrtam, hogy olykor-olykor tévesztett), ez nem zavart, mert akár instrumentális verzióban is elhallgattam volna őket. Ilyen hangzás nincs is! 

img_6354.JPG

Hosszabb átszerelés után a Trivium következett, és bár nem ők voltak a fő fellépők, én úgy készültem, hogy Trivium koncertre megyek. Már régóta követem a pályafutásukat, szinte minden lemezük bejött, és eddig még sosem láttam őket. Ilyen útitársak mellett nyilván ők is a szigorúbb témákra fókuszáltak, bár ők estéről-estére variálgatják a dallistát. Azt javasolnám, hogy ha csak koca-triviumos vagy, akkor ásd bele magad kicsit az életműbe, mert nem csak a slágermúzeum lesz, és még az is előfordulhat, hogy az Anthem (We Are the Fire) kimarad. 

Végül a Heaven Shall Burn műsora zárta a bált, elmondhatatlanul pusztító hangerővel. Végig azt éreztem, hogy talán jobb lett volna, ha a Trivium a főattrakció, a németeknél a színpadkép is egyszerűbb volt, és mintha páran haza is szállingóztak volna a műsoruk közben. Persze lehet, hogy helyszínenként más a sorrend, a játékidejük mindenesetre egyforma hosszú volt. Fun fact: tudtad, hogy Eric Bischoff basszer az énekes Marcus unokatesója? Az Obituary-ben ugye ott a Tardy-testvérpár, igazi családi este volt, hehe. 

img_6339.JPG

Végül pár szót az ajándéktárgyakról. Mind a négy banda komolyan vette a kérdést, a szokásos póló-pulcsi felhozatalon túl voltak más érdekességek is. Itt egy dedikált bakelit, ott egy matricaszett, a csúcs mégis a rózsaszín HSB-póló, fogyott is rendesen. Az árak kimondottan barátiak voltak, sejtésem szerint azért, mert a Forum Karlín volt olyan jófej, hogy nem sarcolta meg a bandákat még az eladások után, akik így nem építették be az árba az extra sápot. Póló 6-700, pulcsi egy ezres, a közös HSB-Trivium feldolgozós 7" bakelit pedig csak 200 korona volt. Ha egy jó kis pofaletépéssel kezdenéd a szezont, irány a Barba Negra február 14-én, a szívecskés bonbont meg tessék előtte beszerezni - én szóltam.   tour23.jpg

(Képek: saját, valamint Trivium Twitter) 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3018032806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum